Influenzás? Egye magát egészségesre!

Van néhány dolog, amit bevethetünk nátha-, illetve influenzaszezonban: próbálhatunk nem túlságosan lemerülni, szedhetünk vitaminokat, illetve hanyagolhatjuk is egy kicsit betegebb barátainkat. A legjobb megoldásaink ugyanakkor gyakran az élelmiszerboltok polcain vagy a piacokon várhatnak ránk.

Fokhagyma

Hiába aggódnak sokan amiatt, hogy mennyire érződik leheleten a fokhagyma - ezt a növényt több száz éve használják vírusok és baktériumok ellen, ráadásul kéntartalmú vegyületei - amelyek a jellegzetes szagát is adják -, erősítik az immunrendszert.

Ha azt érezzük, hogy valami nincs rendben a torkunk tájékán, fogyasszunk fokhagymát nyersen. Van, aki elrágja, de ha nem akarunk emberek között fokhagymaszagúan ülni, nyugodtan vágjuk fel a gerezdeket apróbb darabokra és nyeljük le úgy, mintha tabletta lenne.

Influenza tudásteszt Nyakunkon az influenzaszezon, egyre többen lesznek betegek a környezetünkben. Tudunk eleget erről az igen fertőző betegségről? Töltse ki a tesztet és ellenőrizze saját ismereteit!

Joghurt

Az apróra vágott fokhagymát sokszor keverik joghurtba azok, akik nem tudják magában elfogyasztani. A joghurtot azonban azért is érdemes fogyasztani, mert a benne található probiotikumok serkentik az immunrendszert, valamint karbantartják a bélbaktériumokat. Ne felejtsük, hogy immunrendszerünk egészsége 70-80 százalékban a belekhez kötődik, legjobban tehát akkor működik, ha a bélrendszer jól kiegyensúlyozott, jól rendben tartott.

Csontleves

A csont-, illetve a húsleves remek gyógyír a hideg időszakban - egyfelől melegen és hidratáltan tart a száraz, hideg időben, másfelől pedig számos ásványi anyag (töbek között magnézium, foszfor és kén), illetve több gyulladáscsökkentő aminosav (glicin, arginin, prolin) is megtalálható benne. Ezen hasznos tápanyagok a csontokból főnek ki, ezek nélkül nem lenne a húslevesnek akkora gyógyereje.

A húsleves is remek immunerősítő
A húsleves is remek immunerősítő. Fotó: iStock

Főtt spenót

Számos olyan tulajdonsága és tápanyaga van a spenótnak , ami miatt igen előkelő helyen van az immunserkentők listáján: folsavtartalma révén regenerálja szervezetünk sejtjeinket és C-vitaminban is gazdag. Mindemellett egy bögrényi főtt spenótban több kálium van, mint ugyanennyi banánban. Kálium- és magnéziumtartalma a testet hidratáltan, energiaszintünket pedig magasan tartja. Mindezek miatt is érdemes heti 2-3 alkalommal spenótot fogyasztani.

Brokkoli

Hiába nem kedveltük gyerekként a brokkolit , felnőttként ideje rájönni: remek immunerősítő és méregtelenítő. Emellett magas a kolintartalma, ez az aminosav pedig segíti a sejtek működését. Emellett magas a C-vitamin- és kálciumtartalma, úgyhogy érdemes legalább hetente kétszer enni.

Egy fél grapefruit

Sokan facsart narancslevet isznak, amikor megfáznak - érdemes ehelyett inkább grapefruitért nyúlni, abban ugyanis kevesebb a cukor. A grapefruit ráadásul nemcsak a megfázás tüneteit, hanem azok intenzitását is enyhítik, megakadályozza a szabad gyökök károsító hatását, azaz szervezetünk kevésbé gyullad be. Érdemes a pirosabb grapefruitokat megvenni, mivel ezekben egy immunrendszerserkentő antioxidáns, az amúgy a paradicsomban is megtalálható likopin van.

Egy kevés fahéj

Sokan tesznek fahéjat a kávéba vagy a zabkásába is íze miatt. Ez igen jó ötlet, mert a fűszer a gombás, vírusos és bakteriális fertőzések ellen is felveszi a harcot. Mindezek mellett serkenti a keringési rendszert, ennek pedig kifejezetten örülhetünk a téli időszakban: Ha ez még nem elég, elmondhatjuk róla, hogy méregtelenít, melegíti a veséket, csökkenti a vércukorszintet és a fahéjban még olyan olajok is találhatóak, amelyek emésztésünket is serkentik. Érdemes naponta fogyasztani!

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra