Szűzen szülni: kell-e szex a gyermeknemzéshez?

Nem jó dolog, ha egyetlen anyától származna utód. Két anyától származó gyerekek sem feltétlenül fejlődnének normálisan - összegzi az eddigi kutatások eredményeit a BBC. Szerencsére a tudomány még távol áll a gyakorlati megvalósítástól.

A New Scientist tudományos lap és más források alapján a BBC összegezte mai tudásunkat arról, hogy a természetben mennyire gyakori jelenség a "szűzen szülés". Olyan nagy és bonyolult felépítésű állatok is, mint például a gyíkok és a cápák, képesek arra, hogy partenogenezissel, azaz szűznemzéssel szaporodjanak. Arról van szó tehát, hogy ilyenkor a nőstényeknek nincs szükségük a reprodukcióhoz hímekre. (Ilyen a cápáknál akkor fordul elő, amikor a nőstények nagyon távol kerülnek vagy elszigetelődnek a hímektől.)

A BBC most annak járt utána, hogy lehetséges-e mindez embereknél? Teherbe eshetnek-e tehát a nők anélkül, hogy ebben férfiak "okvetetlenkedjenek"?

Egyfelől a nőknek spermára van szükségük ahhoz, hogy teherbe essenek. Ám ehhez nem feltétlenül kell férfi. Tíz évvel ezelőtt japán tudósok olyan egeret állítottak elő, amelynek mindkét szülője nőstény volt, ezek genetikai anyagát kombinálták össze egy laboratóriumban.

A kutatóknak sikerült ugyanis egy nőstényből származó őssejteket spermiumokká alakítaniuk. Ez a természetben egyébként nem fordul elő. Ennek alapján a BBC elképzelhetőnek tartja, hogy embereknél is megvalósítható mindez: egy gyermeknek két biológiai anyja lehet.

Ám mindez nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik - véli Dr. Allan Pacey, a Sheffieldi Egyetem reproduktív biológiával foglalkozó kutatója. Arra képesek lehetünk - magyarázta -, hogy valami olyasmit állítsunk elő, ami egy mikroszkóp alatt hasonlít a spermiumokra, ám az, hogy ez genetikailag ugyanúgy van beprogramozva, mint egy valódi hímivarsejt, azt nehéz lenne kijelenteni. Egyelőre Pacey nem lát más tesztelési lehetőséget, mint hogy a valóságban megfoganjon egy utód, és azon mérjék le, hogy normálisan fejlődik-e vagy sem. Márpedig egy ilyen kísérletet csak patkányokon és egereken lehetne végrehajtani. (Az embereken ez túl nagy lépés lenne. Az etikai kérdéseket a BBC nem veti fel, de a HáziPatika.com álláspontja szerint ez nagyon súlyos etikai problémákat jelentene.)

Gyermeknemzés férfiak és szex nélkül?

Ám még ez sem meríti ki az összes lehetőséget. Mi van ugyanis akkor, ha a nőknek nemcsak férfire nincs szükségük, hanem egyáltalán nem akarnak másik személyt bevonni a fogantatásba? A vadonban a nőstények így is tudnak szaporodni: a komodói sárkányok (varánuszok) nősténye, ha túl távol kerül a hímektől - például egy lakatlan szigetre vetődik -, képes hímeket világra hozni, és így egy teljesen új kolóniát alkotnak az állatok. Cápáknál is megfigyelték, hogy nőstények akváriumokban "megmagyarázhatatlan módon" megtermékenyültek.

Pacey szerint ugyanakkor a legtöbb állat nem szaporodik aszexuális úton. Az evolúció szempontjából ugyanis ez nem áll az érdekükben. A genetikai diverzitás (sokféleség) elvesztése túl nagy ár lenne, a diverzitás révén őrzi ugyanis az egész populáció az egészségét.

Laboratóriumban elvileg lehetséges lenne egyetlen nő genetikai anyagából újszülöttet "kreálni". Ám ennek óriási ára lenne: túl szegény lenne a génállománya az utódnak, ami óriásira növelné a születési rendellenességeket és más betegségek előfordulásának kockázatát.

A példa erre az európai uralkodócsaládok sorsa: többé-kevésbé mindegyik valamilyen rokonságban áll egymással. Így a genetikai rendellenességek is gyakoribbak a körükben. Az egymás közötti házasság ugyanis csökkenti a genetikai változatosságot.

Ha egyetlen szülője lenne egy gyereknek, az felére csökkentené a diverzitást az utódban. Ha ez folytatódna több, egymást követő generáción át, az a rejtett betegségek előbukkanásának kockázatát rendkívüli módon megemelné. Az utódok genetikai diverzitása egyszerűen összeomlana, sokkal rosszabb lenne, mint az uralkodócsaládok leszármazottjaié. Ez nem járható út - véli Pacey. Ezt csak egy vagy két generáción át akarhatná bárki is. Ám akárhogy is lenne ez megvalósítható, ha egy nő ilyen gyermeket akarna szülni, az csak elhalványodó árnyéka, elhalkuló visszhangja lenne saját magának - összegez a BBC.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra