"Szeretném látni a barátnőmet mással szeretkezni"

Van, ahol a hármas szex utáni vágy, míg máshol a szexuális vágy hiánya okoz gondokat a párkapcsolatban. A szexológus válaszol az olvasói kérdésekre.

Egyáltalán nem kívánjuk egymást

"22 éves lány vagyok. Párommal (26) két éve élünk együtt, szeretjük egymást. Elég hamar összeköltözünk (körülbelül 3 hónap után) a lakóhelyünkből adódó nagy távolság miatt. Különböző szexuális problémák állnak fenn kapcsolatunkban. Először is a korai magömlést említeném. Néhány percnél nem tart tovább a szex, amit ő legtöbbször kudarcként él meg. Hiába próbálom megerősíteni benne, hogy teljes mértékben mellette állok, és nincs semmi gond, látom rajta a csalódottságot. Egy ideig szedett gyógyszert rá, akkor még csak ez a probléma volt, valamennyit segített is. Most már viszont egyáltalán nem kívánjuk egymást. Mindketten dolgozunk, monoton mindennapjaink vannak - lehetséges, hogy emiatt alakult ki ez a dolog? Mindketten úgy vagyunk vele, hogy inkább legyünk már rajta túl.

Szerencsére meg tudjuk ezt beszélni, viszont nem tudjuk, mi is lenne a megoldás. Nem tudom, hogy a szorongása miatt van-e, hogy nem is szeretne belekezdeni, mert tudja, hogy nem tart sokáig, vagy pedig más lehet az oka. Ő sem tud erre magyarázatot adni. Elmondása szerint együttlétkor nem érez semmit, pedig ugyanúgy szeret, mint amikor megismert. Engem ez frusztrál , és valószínűleg én ezért nem kívánom, mivel mindig az jár a fejemben közben, miért lehet ez. "

Terjéki-Tóth Nóra A Kodolányi János Főiskolán végzett, a szexuálterapeuta szakmát dr. Rusz Edit klinikai szakpszichológus szakképzésén sajátította el. Tagja a Magyar Szexuálterapeuták Társaságának. www.intimtanacs.hu A szexuálterapeuta válasza: Nagyon sajnálatos, hogy már ilyen fiatalon ezek a problémák jönnek elő. Ezekkel a gondokkal később szoktam találkozni. A problémájuk nem egyedi, és nincs jó hírem, mert ezt egyedül nem fogják tudni megoldani. Partnere tele van kudarcélménnyel, még annak ellenére is, hogy Ön 100 százalékban mellette áll, és nem tesz a korai magömlés miatt negatív megjegyzéseket, ami nagyon dicséretes dolog. Mivel a probléma begyűrűzött a mindennapjaikba, nincsen kedvük már a jó szexhez sem.

Nagyon rossz ezt olvasni, hogy annyira elment a kedvük a szextől, hogy azt érzik, "inkább legyünk már túl rajta". Mindenképpen javasolnék egy terápiát Önöknek, de legfőképp a barátjának, mert a korai magömlés problémája nem fog magától elmúlni. Ha a szakember segítségével rendeződik a dolog és megszűnik a kudarcok sorozata, akkor vissza fog állni a normális szexuális életük, és ismét úgy fogják élvezni, mint előtte.

A szexuális vágyak nagyon különbözőek lehetnek
A szexuális vágyak nagyon különbözőek lehetnek. Fotó: iStock

Hármas szex

Fontos kérdés édeshármas előtt - kattintson ide a részletekért! Több mint 2 éve vagyunk együtt a barátnőmmel, mindketten 30 körüliek vagyunk. Szeretjük egymást, közös jövőt tervezünk. Szexuális életünk kielégítő, jól működik a kémia. Néhány hónapja mégis furcsa vágyaim támadtak, nagyon szeretném látni a barátnőmet mással szeretkezni, illetve még egy férfit bevonni néha az együttléteinkbe. Ez a gondolat ijesztő számomra, mert azelőtt ezt elképzelhetetlennek gondoltam.

Túl féltékeny és szégyellős lettem volna ilyesmit kipróbálni, de most annyira erőteljes az érzés, hogy legyűri a féltékenységet . Beteges dolog, nem is tudom, hogy vezessem elő barátnőmnek. Bár az együttlétekbe egy ideje bevontam néhány segédeszközt, amivel imitálni lehet a hármas szexet, de őt nem igazán indítják be ezek a műanyag utánzatok. Kétségek közt őrlődöm: egy részről nagyon szeretném, de ugyanakkor félek tőle, hogy élőben nem olyan lesz, ahogy elképzeltem és maradandó traumát okoz, így negatívan befolyásolhatja kapcsolatunkat. Ki lehet ölni ezt a vágyat valahogy? Lehet tudni, hogy egyáltalán mi okozza? Változtatnom kéne az életvitelemen? Vagy beletörődve sodródjak az árral, lesz ami lesz, mert előbb-utóbb felőröl az elfojtott vágy?

A szexuálterapeuta válasza: Az semmiképpen nem jó, ha felőrli az elfojtott vágy , ezért ha tényleg annyira izgatja a fantáziáját, beszéljen a barátnőjével, és kérdezze meg finoman, hogy neki mi a véleménye erről az egészről. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy egy harmadik fél bevonása csak akkor működik, ha a bizalom nagyon erős kötelék két ember között. Sajnos emiatt már mentek tönkre kapcsolatok. Szóval én mindenképpen azt javasolnám, hogy gondolja át. Ha úgy érzi, Önnek nem okoz fájdalmat vagy rossz érzést, hogy a barátnőjét egy másik férfi kényezteti, és kibírja a kapcsolatuk, akkor hajrá, beszéljen erről partnerével. Ő majd eldönti, hogy benne van-e, vagy sem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.