Sikeresebbek, akik sokat szexelnek

Korábban az Oregon Állami Egyetem a Journal of Management szaklapban tette közzé annak a kutatásnak az eredményeit, amelyben 159 kapcsolatban illetve házasságban lévő ember szexuális szokásait vizsgálták. A kutatásban részt vevők két héten át minden nap beszámoltak a szakembereknek a nemi életükről illetve a hangulatukról.

Az eredmények vizsgálata után a kutatók arra jutottak, hogy a résztvevők jobb hangulatban voltak minden esti szexuális aktust követő napon, és ennek következtében nagyobb kedvvel és hatékonyabban végezték el a napi feladataikat is.

szex, szexualitás szexuális aktus szexuális aktivitás szex hangulatjavítás szexuális élet
Az előző esti együttlét komoly hangulatjavító a munkában

A szex kiváló feszültségcsökkentő

"Bár gyakran tréfálkozunk azzal, hogy a kielégült embernek minden jobban megy, most bizonyítást nyert, hogy ez egy nagyon is valóságos dolog" - nyilatkozta Keith Leavitt, a kutatás vezetője. Ugyanakkor a tanulmányban arról is szót ejtettek, hogy az eredményekből kiderült: azoknak, akik hazaviszik a munkahelyi problémáikat és a stresszt , ritkább és kevésbé kielégítő a szexuális életük. Ez a férfiakra és a nőkre egyaránt igaz, sőt, a jelenség hatással volt az alvásuk minőségére és mennyiségére, de még arra is, hogy mennyire érezték boldognak a házasságukat, kapcsolatukat.

Mindannyian tudjuk, hogy a szex hangulatjavító és feszültségcsökkentő, de előfordulhat, hogy egyszerűen túl sokat gondolunk rá vagy túl sokat csináljuk. Adott tehát a kérdés: mennyi szex az ideális és mennyi a túl sok? Részletek!

A szex nagyszerű hangulatjavító

Azt korábban is tudtuk, hogy a szeretkezés hatására a szervezetben dopamin termelődik, ami nagyszerű hangulatjavító, de hogy ez a munkahelyi teljesítményünkre is hatással van-e, korábban még nem vizsgálták. A kutatásban részt vevő szakemberek szerint már csak ezért is fontos, hogy törekedjünk a rendszeres és egészséges szexuális életre , hiszen ennek érzelmi, fizikai és szociális szempontból is jó hatása van az életünkre és a szervezetünkre. Ráadásul ezek szerint még a karrierépítésben is hasznát vehetjük, mert hatékonyabbak leszünk, nagyobb lesz tőle a munkakedvünk.

Forrás: hhealth.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra