Segítség, a párom rossz az ágyban!

Néhány pár látszólag tökéletesen harmonikus kapcsolatban él: nagyszerű közöttük a kommunikáció, kitalálják a másik gondolatait is, ritka közöttük a vita, közösek a céljaik is - a hálószobában még sincs meg az összhang. Hogyan lehet ez ellen tenni?

A szexualitással foglalkozó szakemberek szerint elsősorban azt kell leszögezni, nincs olyan, hogy valaki menthetetlenül rossz legyen az ágyban. "Lehet, hogy valaki érzéketlen, kapkodó, önző vagy gátlásos, és emiatt nem tud teljesíteni, de ezek mind kezelhető problémák" - állítja Ian Kerner terapeuta.

Logan Levkoff szexológus szerint pedig az, amit a televízióban vagy a filmekben (nem feltétlenül a pornóban) látunk, negatívan befolyásolhatja az elvárásainkat. - A tévében, moziban minden együttlét tökéletes, álomszerűen romantikus vagy éppen vad és szenvedélyes, és persze a csúcspont sem marad el. Ha valaki ezt látja, és a valóságban mást kap, könnyen azt gondolhatja, hogy vele van a baj - mondja Levkoff.

Tipp Ezt sokan nem tudják az o­rális szexről! Kattintson a részletekért!

A közhiedelemmel ellentétben a jó szex nem mindenkinek ugyanazt jelenti , és az sem igaz, hogy minden alkalommal sikítozós orgazmus szükséges ahhoz, hogy az együttlét mindkét fél számára kielégítő legyen. Az viszont nélkülözhetetlen a harmonikus szexuális élethez, hogy a pár két tagja ismerje a másik igényeit, és képes legyen igazodni is ezekhez. A vágyak megismeréséhez azonban idő és elkötelezettség szükséges - meg persze nyílt, őszinte kommunikáció.

Nincs olyan, hogy valaki menthetetlenül rossz legyen az ágyban
Nincs olyan, hogy valaki menthetetlenül rossz legyen az ágyban. Fotó: iStock

Gyakran azért gondoljuk, hogy a másik rossz az ágyban, mert annyira eltérőek a szexuális vágyaink, annyira különbözik a szexuális étvágy. Ez különösen hosszú távon okozhat komoly károkat egy párkapcsolatban, hisz míg az egyik fél mellőzve érzi magát, a másik könnyen úgy gondolhatja, hogy folyamatosan nyaggatják. A másik gyakori probléma a kísérletezőkedv megléte vagy hiánya. Van, aki szívesen próbál ki új pózokat vagy akár szerepjátékokat, mások viszont ragaszkodnak a jól bevált módszerekhez. Természetesen egyikkel sincs baj, viszont a közös életet megnehezítheti.

A szakemberek szerint az, ha rossznak tartjuk a partnereinket az ágyban, nem feltétlenül a szexualitásról szól. Ha úgy érezzük, nem illünk össze, érdemes az egész kapcsolatot megvizsgálni, előfordulhat ugyanis, hogy egyszerűen a kapcsolat maga nem működik. Ha pedig az ágyon kívül is gondok vannak, azon is lehet segíteni, akár békés elválással, akár párterápiával - ám ne várjuk, hogy a szex működjön, ha más területen nem értjük meg egymást.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy időnként még a legjobban működő párkapcsolatban is lehetnek döccenők, és könnyen megtörténhet, hogy úgy érezzük, a párunk egyszerűen "elromlott", vagyis már nem olyan a szexuális teljesítménye, mint korábban volt. Mivel a szexualitás nagyon összetett dolog , és a vágy és a kielégülés nemcsak a fizikai tényezőkön múlik, ha fáradtabbak, stresszesebbek vagyunk, ha depresszióval küzdünk, ha bizonyos gyógyszereket szedünk, akkor könnyen megváltozhat a vágy vagy éppen az, hogy mennyire nyitott valaki. Ez nem visszafordíthatatlan folyamat!

Mi lehet tehát a megoldás? A szakemberek szerint a kommunikáció létfontosságú, akár csak egy kicsit "többet" szeretnénk a partnerünktől, akár súlyosabb problémát szeretnénk megoldani. Természetesen, elmondani, hogy mit szeretnénk, egyáltalán nem könnyű. Gyakran még az is nehezen szedi össze a mondanivalóját, aki egyébként jól bánik a szavakkal. Sokan attól félnek, hogy a vágyaik kifejezésével megijesztik vagy megsértik a másikat, ezért inkább hallgatnak.

Próbáljunk meg pontosan fogalmazni, ajánljunk fel megoldási lehetőségeket és ne hibáztassuk a párunkat! Ehhez persze az is fontos, hogy mi magunk tudjuk, mit is szeretnénk. Igyekezzünk elgondolkozni azon, mivel van elsősorban gondunk: az időzítéssel, az intimitás hiányával , a technikával, esetleg ápolatlannak tartjuk a másikat?

Mi a teendő akkor, ha őszintén elbeszélgettünk a másikkal, még sincs ennek eredménye? Szerencsére akkor sincs minden veszve! Próbáljunk meg együtt kísérletezni, olvassunk erotikus történeteket vagy merítsünk ötletet egy minőségi erotikus filmből. Akár szakember (párterapeuta vagy szexuálterapeuta) segítségét is kérhetjük. Azt sem szabad kizárni, hogy valamilyen egészségügyi probléma okozza a szexuális gondokat , ezeket azonban viszonylag egyszerű megoldani, például gyógyszeres kezeléssel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.