Nők mesélnek: ilyen valójában az anális szex

Bár egyre népszerűbb a szeretkezésnek ezen módja, az anális szex még mindig több embert borzaszt el, mint amennyit érdekel.

Anális szex alatt elsősorban a végbélen keresztüli közösülést értjük, de a fogalom magában foglalhatja a végbélnyílásnak és környékének különböző módszerekkel történő ingerlését is. Az elnevezés a latin anus (végbélnyílás) szóból származik. Mivel aktus közben nagy a sérülés- és fertőzésveszély, a "hagyományos" pózokhoz képest jóval több előkészületet és óvatosságot igényel - nem meglepő, hogy sokan ódzkodnak tőle.

Szép számmal vannak azonban olyanok is, akik kipróbálták, élményeiket pedig megosztották a nagyközönséggel. A Women's Health 12 nővel beszélt, a legérdekesebb, legtanulságosabb beszámolókat választottuk ki.

"Életem legintimebb éjszakája volt"

Mit érez a férfi anális szex közben? Utánakérdeztek 7 férfinél annak, hogy nekik milyen érzés volt az anális szex. Részletek itt .

"Az exem és én három éve jártunk, amikor először kipróbáltuk az anális szexet. Nem azért döntöttünk így, mert unalmas volt a szexuális életünk, egyszerűen csak együtt akartunk átesni a tűzkeresztségen. A húszas éveiben rengeteg barátnője volt, és jólesett a gondolat, hogy lesz valami, amit velem csinál életében először. Hónapokon keresztül beszélgettünk róla, mégsem volt igazán megtervezett, amikor tényleg megtörtént. Egyik este pár pohár ital elfogyasztása után megkérdezte, kipróbáljuk-e. Magunkra kentünk egy csomó síkosítót, mert azt olvastam, ilyenkor muszáj, majd kutyapózban, nagyon lassan, centiméterről centiméterre belém hatolt.

Körülbelül öt perc után teljesen bennem volt, rendkívül mélyen, én pedig azt éreztem, mintha ezelőtt soha nem szeretkeztem volna. Amellett, hogy folyamatosan kérdezgette, minden rendben van-e velem, és hogy láttam az arcán az élvezetet, az volt az egészben a legjobb, hogy neki is hozzám hasonló, elképesztően érzéki élményt jelentett az anális szex. Hosszan néztük egymást közben, sokat csókolóztunk, és neki is, illetve nekem is orgazmusom volt. Életem legintimebb éjszakája volt. Azóta már sokszor csináltuk, de egyik alkalmat sem lehet az elsőhöz hasonlítani." (Marienne E.)

"Puszta kíváncsiságból próbáltunk ki"

"Másfél éve voltunk együtt a volt párommal, amikor elhatároztuk, adunk egy esélyt az anális szexnek. A kapcsolatunknak egy olyan szakaszában tartottunk, ahol nagyon komfortosan éreztük magunkat, úgy gondoltuk, ideje felfedezni eddig ismeretlen tájakat. Puszta kíváncsiságból próbáltuk ki. Végeztem előtte egy kis kutatást, hogy mindkettőnknek biztonságos és kényelmes legyen a szituáció. Első alkalommal ipari mennyiségű síkosítót használtunk fel, és igyekeztünk elég időt hagyni a felkészülésre.

Egyikőnk sem csinálta így azelőtt, és mindkettőnk számára érdekes élmény volt. Ezután mindössze egyszer szexeltünk még análisan, mert arra jutottunk, hogy nem akarjuk folytatni. Annyi biztos, hogy sokkal különlegesebb volt valaki olyannal kipróbálni, akit szeretek, mint mondjuk egy egyéjszakás kaland során. Így legalább biztonságban, kényelmesen éreztem magam." (Elise T.)

Nők vallanak arról, milyennek élték meg az anális szexet
Nők vallanak arról, milyennek élték meg az anális szexet. Fotó: Getty Images

"Egyszerre élvezetes és fájdalmas"

"Régebben teljesen odáig voltam az anális szexért. Középiskolában egy ideig sokkal többször szeretkeztem így, mint hagyományos módon. Ha jól csinálják - vagyis, ha a férfi nem nyomja beléd túl erőszakosan a péniszét -, akkor az anális szex által okozott élmény valahol az élvezet és a fájdalom határvonalán táncol. A férfi sokkal nagyobbnak érződik odalent, és teljesen kitölt téged. Amikor beléd hatol, vissza kell tartanod a lélegzeted, mert úgy érzed, nincs elég hely benned a levegőnek és a péniszének is. De ha egyszer benned van, akkor az öröm végighullámzik az egész testeden." (Nina T.)

"Nem volt jó érzés"

"Sok évvel ezelőtt próbáltam ki. A srác, akivel éppen randiztam, így akarta csinálni, és bár először húzódoztam, végül belementem. Megpróbált behatolni, de nagyon fájt, nem volt jó érzés. Nem hiszem, hogy használt volna síkosítót, így viszont túl szűk voltam. Talán egyszer újra ki fogom próbálni a megfelelő emberrel, akiben nagyon megbízom. Egyébként pedig biztosan nem lesz a kedvencem." (Clara A.)

"A titok, hogy végig nyugodt maradj"

"Mindig azon aggódtam, hogy fájni fog, ám végül kiderült, hogy az anális szex nem olyan fájdalmas, mint amennyire kényelmetlen. De! Ez a kényelmetlenség csak azokat zavarhatja, akik ritkán csinálják - például a legjobb barátom, aki kipróbálta ugyan néhányszor a jegyesével, de soha nem tudott rendesen behatolni, bármennyi síkosítót is használtak. A titok, hogy végig nyugodt maradj, ami addig nem fog sikerülni - tekintve, hogy valami olyan történik veled, ami a szokásosnál jobban igénybe vesz -, amíg meg nem barátkozol a helyzettel, és akarod, hogy megtörténjen. Én nem kifejezetten szeretem az anális szexet, de a barátomat érdekli - ennek ellenére nagyon tisztelettudó, abszolút nem akar nyomást helyezni rám azzal, hogy erőlteti. Talán egy hónapban egyszer szoktuk csinálni." (Anna B.)

"Nagyon erotikus élmény volt"

"Az anális szex volt az első szexuális élményem. A középiskolai szerelmemet szigorú katolikus elvek szerint nevelték, a nászéjszakára tartogatta magát. Aztán elmagyarázta, hogy az anális szex végül is nem számít, mert nem lehet baba a vége. Mivel különösen méretes nemi szervvel áldotta meg a sors, muszáj volt rengeteg síkosítót használnunk. A legfurcsább dolog, amit észrevettem, hogy a behatolás pillanatában szorító érzés jelentkezett a torkomban, hasonló ahhoz, mint amikor megijedek. De az egész nem ijesztő, hanem nagyon izgalmas és erotikus volt, úgy éreztem, az egész testem egy erogén zóna. Rájöttem, hogy anális szex közben is el tudok élvezni, a szeretkezésnek ezt a módját pedig a mai napig élvezem." (Molenna W.)

Forrás: womenshealthmag.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.