Nem kamu a szex miatti fejfájás

Szakemberek szerint a sokak számára ismerős frázis - "Ne ma drágám, szörnyen fáj a fejem!" - mögött valós egészségügyi ok is állhat.

Az orvostudomány "koitális cefalgia" néven nyilván tart egy olyan betegséget, amely során valakinél a szex hatására súlyos fejfájás jelentkezik.

A szakemberek úgy vélik, a fenti állapot jóval gyakoribb lehet, mint amennyi esetet diagnosztizáltak, mivel sokan szégyellnek beszélni erről a problémájukról az orvosukkal. Férfiak körében három-négyszer nagyobb az esélye a betegség kialakulásának, főleg, ha az illető migrénnel is küzd, és a British Journal of Medical Practitioners című szaklap közleménye szerint még tizenévesek körében is előfordulhat, miközben pornófilmet néznek. Míg egyesek az orgazmus közeledtével élnek át kínzó, fokozatosan erősödő fejfájást, másokra hirtelen erővel tör rá a fájdalom orgazmus közben, vagy közvetlenül előtte.

A koitális cefalgia által okozott roham nem hasonlít a hagyományos fejfájáshoz, mivel ennek során éles, sajgó fájdalom jelentkezik, amely a koponya hátsó részéből kiindulva fokozatosan halad a homlok, majd a szemüregek irányába.

Az orvosok hangsúlyozzák, hogy aki a fentihez hasonló fejfájást tapasztal, minél előbb keressen fel egy szakembert, mivel a jelenség hátterében akár aneurizma , agytumor, stroke, gerincbetegség vagy agyvérzés is állhat, amiket mind ki kell zárni, mielőtt a szex által okozott fejfájásra gyanakodnánk.

Szerencsére ma már erre az állapotra is léteznek különféle kezelési módok, a kór sikeresen kezelhető nem szteroidos gyulladáscsökkentőkkel, illetve léteznek olyan egyéb orvosságok is, melyeket a megfelelő hatás érdekében a szexuális együttlét előtt kell bevenni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra