Mégsem okoz infarktust a szex

Nem növeli a szex a szívinfarktus kockázatát egy friss, tíz éven át végzett német kutatás szerint.

A vizsgálat során azt tapasztalták, hogy a szívinfarktuson átesett páciensek probléma nélkül élhettek nemi életet.

Eddig csak kevés információ volt erre vonatkozóan. Infarktus után a férfiaknak kevesebb mint fele, a nőknek alig egyharmada kap erre vonatkozóan felvilágosítást orvosától - írta a Journal of the American College of Cardiology című szaklapban Dietrich Rothenbacher, az Ulmi Egyetem kutatója.

Az infarktus előjelei Bármilyen furcsán is hangzik, a szívinfartkust több apró tünet is előre jelzi. Melyek esetén érdemes gyanakodni, illetve időben orvoshoz fordulni? Kattintson! A csapat 536, infarktuson átesett, 30 és 70 év közötti beteg életét kísérte figyelemmel tíz éven át. A résztvevőknek be kellett számolniuk a szívrohamot megelőző 12 hónap szexuális aktivitásáról . Ebben az időszakban több mint a felük élt hetente legalább egyszer nemi életet, mintegy 15 százalékuk egyáltalán nem.

Nincs összefüggés a szívinfarktus és a nemi élet között

Nincs összefüggés a szívinfarktus és a nemi élet között Arról is be kellett számolniuk, mikor volt az infarktus előtti utolsó szexuális aktusuk: csaknem 80 százalékuknál több mint 24 óra telt el a szívrohamig és csak hárman éltek nemi életet a traumát megelőző egy órában.

A következő tíz évben a résztvevők közül százan szenvedtek újabb szívinfarktust, agyvérzést , vagy érte őket egyéb szív- és érrendszeri trauma. Szexuális életük aktivitása azonban nem befolyásolta negatívan a betegségek kialakulásának kockázatát.

Az adatok alapján nagyon valószerűtlen, hogy a normális szexuális élet az infarktus kiváltó oka lenne - hangsúlyozta Rothenbacher.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra