Az önkielégítés tudománya: a női oldal

A szexualitás rejtett izgalmai közben nem árt, ha saját testünk felfedezéséről sem feledkezünk meg. Amivel önmagát boldogítjuk, az a párunkat is felvillanyozza.

Bemelegítés

A bőr rendkívüli érzékenysége rengeteg öröm forrása lehet. Próbáljuk a kezeket végigfuttatni a testen, úgy, hogy közben a bőr bársonyosságát figyeljük. Figyeljük meg, hogy fújással hogyan hűtjük, illetve melegítjük a bőrünket. Csiklandozzuk az egész testfelületet egy madártoll-szerű anyaggal, hogy megtudjuk, hol vagyunk a legérzékenyebbek. A bőrünk ízét érezzük, ha megnyaljuk az elérhető részeket. (Előfordul, hogy szembesülünk testápolónk kellemetlen ízével, és ezt ne felejtsük el, amikor a párunknak szeretnénk a frissen bekent testünkkel kedveskedni.) Próbáljuk ki a körmöket, először finoman, majd érezzük, hogy meddig kellemes, és hol a fájdalomküszöbünk. Fedezzük fel az egész bőrfelületen, hogy hol a legjobb, a legmegnyugtatóbb és a legizgatóbb érzés az érintés.

A tenyérrel a melleket lehet kényeztetni, ahogy körkörösen masszírozzuk. A mellbimbó izgatásával a nők közül többen is eljutnak az orgazmus eléréséhez. A mellek izgalmi állapota nagyon izgató a férfiak számára. Ha az ujjak közé szorítja a mellbimbót, az ujjakkal morzsolgatva, finoman húzogatva fokozni lehet ezt az izgalmat. Figyelje az érzékenységét, ha egy kicsit durvább anyaggal dörzsöli, ha finomabbal, ha meleggel, ha jéggel. Mi a legkellemesebb? A saját testtudat érzete fejleszthető, és némi önkényeztetéssel egészen új érzésekre tud rácsodálkozni egy nő.

Érzékeny részek

A nemi szervek vizsgálatához egy kézitükörre van szükség. Kényelmes pozícióba ülve vagy a hátára fekve keresse meg azt a helyzetet, amiben megfigyelheti ezeket a testrészeket. Minden egyes rész figyelmet érdemel. Kezdetben a mutató és a középső ujjával nyissa szét a nagy szeméremajkakat. Figyelje meg, hogy milyen a színe és a jellegzetes formája a kis szeméremajkaknak, hogyan helyezkedik el a csikló, alatta a húgycső nyílása és a hüvelybemenet.

Számít-e mennyire szűk a hüvely?

Gyengéden húzza végig az ujját a kis szeméremajkak között, és szagolja meg, hogy milyen az illata. Vannak, akik idegenkednek a nemi szervek szagától, azonban megfelelő higiénia mellett ez inkább jellegzetes, mint zavaró illat. A nemi szervek tapintása annál kellemesebb, minél síkosabb a felület. Ha nem elég nedves a hüvelybemenet környéke, jobb, ha megnyálazza az ujjait, vagy bekeni valami síkosító kenőccsel. Az ujjakkal körbe lehet járni az egész szeméremtesten, úgy, hogy különböző érintéseket próbál ki az ujjak nyomásával, attól függően, hogy mi a legkellemesebb.

Fontos, hogy a nők felfedezzék, megismerjék saját testüket
Fontos, hogy a nők felfedezzék, megismerjék saját testüket. Fotó: iStock

Érezze a lágyrészek puhaságát, az érdesebb felületet, a domborulatokat és a mélyedéseket. Lassan tolja be a középső ujját a hüvelybe, körkörös mozdulatokkal, és próbálja megérinteni a hüvely belső felületét. Próbálja kettő, majd három ujjal. Ha rá tudja szorítani a hüvely falát az ujjaira, bizonyára nagyon boldoggá teszi a partnerét, mikor is ugyanezt teszi párja hímvesszőjével. Ha ez nehezére esik, érdemes megtanulnia a PC izmok működtetését. Ezzel az izomműködéssel a hüvelytudatot lehet erősíteni. Ha ezek az izmok jó kondícióban vannak, az orgazmus intenzitása is felerősödhet, mivel segít helyreállítani a hüvely rugalmasságát.

Gyakorlatok:

Az ujjak továbbkalandozásával érintse meg a csiklója környékét! Figyelje meg, hogy milyen különböző érzetek tartoznak a különböző pontokhoz! Ujjbegyével nyomást gyakorolhat a csiklójára, és közben körkörös mozdulatokkal izgassa tovább.

Kezdje könnyedén, majd érezni fogja, hogy a csikló melletti bőrredők nem annyira érzékenyek, mint a csikló teteje. Ez a rész a csikló szára. A női nemi szerv a csikló tetején, a makknál a legérzékenyebb. Kitapasztalhatja, hogy különböző érintésre hogyan reagál. Próbálja gyengéden, erősebben, lassabban, gyorsabban, közben figyelje, hogy az örömérzet hogyan árad szét a testében. Ha hőhullám önti el a testét, már közel van az orgazmushoz. Ilyenkor megfigyelheti, hogy a csiklója színe és nagysága hogyan változik.

A hüvely inkább az izgalmi állapot elején termel bővebben síkosító váladékot, ezért jó, ha kéznél van testápoló, vagy valamilyen síkosító anyag. Próbálja ki, hogy milyen érzés, ha a csikló simogatása közben a hüvelyét is izgatja. Húzogassa az ujját ki-be a hüvelyében, majd próbálja a hüvely felső falánál megkeresni azt a pontot, ahol nyomásra intenzívebb örömérzetet érez. Ha ráérzett a mozdulatok finomságára, érezni fogja, hogy milyen ritmus a legmegfelelőbb, hogy a csúcsig jusson.

Orgazmuskor a gyönyörérzetet gyors lüktető izomrándulások kísérik, amiknek a hosszúsága és intenzitása alkalomtól függően eltérhet egymástól. Ezt jegyezze meg a párjával való együttlét során is, mert kellemesebbé tehetik az egymás szeretgetését, ha nem cél állandóan az orgazmus kergetése.

Fürdőszobai titkok

Érdekesség! Így működik az önkielégítés a férfiaknál .

Mivel a nők számára a csikló izgatása a legkellemesebb érzés, ehhez nagyon jól tudják használni a zuhanyrózsa vízsugarát. Üljön le a fürdőkád szélére, nyissa szét a combját, majd nyissa szét a nagy szeméremajkakat az ujjaival. Irányítsa a vízsugarat a csikló irányába, és engedje, hogy a víz permetezze a szemérem részeket. Állítsa a víz hőmérsékletét kellemes melegre, és kipróbálhatja, hogy az izgalom fokozásával jól esik-e, ha hűti, vagy melegíti a hőfokot. Játszadozhat a víznyomás különbségével is, és érezni fogja, hogy mekkora nyomásnál fokozódik az érzés. Majd koncentráljon az örömérzetre, így biztosan a csúcsra jut, rövid időn belül.

Az önkielégítéssel - azon túl, hogy rendkívül kellemes érzéseket nyújthat magának - még a szexhez tartozó izmokat is nagyon jó állapotban lehet tartani, és ami nagyon fontos, hogy azt is tudni fogja, hogy mivel lehet Önt igazán felizgatni. Semmi nem tudja a férfiakat úgy lázba hozni, mint mikor érzik és látják egy nő vonaglását, amit az ő ujjuknak, nyelvüknek vagy péniszüknek köszönhetnek. Minél több kreativitással próbálgassa a nemi gyönyöröket keresni, és meglátja, hogy ennek majd más is örülni fog.

Kegel-féle gyakorlatok

A Kegel-féle gyakorlatok a PC (pubococcygealis) izmokat erősítő mozdulatok. Eredetileg az inkontinencia problémáira állítottak össze egy gyakorlatsort, hogy a vizelet visszatartást segítsék, azoknál a nőknél, akiknél köhögés, futás vagy nevetés közben csekély mennyiségű vizelet elcseppen. Kiderült, hogy a gyakorlatoknak más hasznuk is van, és a hüvelyi érzések tudatosítására is nagyon alkalmasak, mivel a PC izomköteg a hüvelyt és a húgycsövet fonja körbe. Az izmok erősítése során, a nemi szerv vérbősége révén a hüvely nedvesedése is élénkül. Az orgazmus intenzitása abban mérhető, hogy fokozódik a hüvely lüktető mozgása. Kifejezetten ajánlott szülés után, vagy azoknál a nőknél, akik nehezen elégülnek ki. Szinte bárhol és bármikor végezhető a gyakorlat, ami naponta háromszor ajánlott.

Ahhoz, hogy megtalálja a PC izmot, vizeljen ülve, terpesztett combbal, minél inkább ellazulva a medence résznél, és állítsa meg minél többször a vizelet folyását. Először egy kicsit kellemetlen lehet az érzés, mert a vizelet megszakításakor más érzetek is előjönnek, de próbáljon a vizelés kiengedésekor erősebb nyomást alkalmazni és többszöri megszakítás és nyomás váltakozásával rá fog érezni, hogy hogyan lehet összehúzni és elengedni a hüvely körüli izmokat. Fontos, hogy addig keresgesse, amíg meg tudja különböztetni a végbél körüli és az alhasi izmoktól, mert így lesz hatásos a gyakorlás. Ismételje a most következő mozdulatokat minden alkalommal tízszer, inkább lassan, hogy minél jobban tudja figyelni a mozdulatokat.

  1. Feszítse meg az izmot kb. 3 másodpercig, majd lazítsa el ismét kb. 3 másodpercig. A legnehezebb függetleníteni a PC izmot a többi izomtól, ezért lényeges, hogy a végbél körüli izmokat próbálja meg teljesen kiiktatni a mozdulatból.
  2. A feszítést és az elengedést most dinamikusan ismételje minimum tízszer, és figyelje meg, hogy az összehúzáskor vagy az elengedéskor szaggatottabb-e a mozgás.
  3. A hüvelyét húzza össze lassan addig, amíg csak tudja. Gondolja azt, mintha beszívna valamit a hüvelybe, és tartsa ki a mozdulatot legalább 3 másodpercig. Figyeljen a levegővételre, hogy ne tartsa vissza a folyamatos légzést, és legyen laza a gyakorlás közben.
  4. Próbálja meg a nyomás érzését gyakorolni. Ezt is a vizelés közben tudja legjobban megérezni, mikor nyomással erősebben engedi a vizelet áramlását. A vizelés közben azonban ne szokjon rá, hogy nyomással gyorsítja a vizelést, ezt csak az érzet gyakorlására ajánlom. A székelés közbeni nyomásra is gondolhat, de a nyomást irányítsa a hüvelyre. A nyomásra koncentráljon 3 másodpercig, és ismételje mindezt legalább tízszer.

Ezekkel a nagyon egyszerű gyakorlatokkal bárki elsajátíthatja ezt az izomműködtetést.

Ez a négy lépés egy minta a gyakorlatok összeállításához, de a legjobb, ha mindenki kreatívan keresgeti, hogy mi a legalkalmasabb ritmus és összeállítás a számára. Ha többet szeretne megtudni, akkor intim torna tanfolyamokra érdemes elmennie, és segítséggel esetleg még könnyebben megtanulhatja a gyakorlatokat.

Egy másik nagyszerű hüvelygyakorlat. Szükséges egy segédeszköz, műpénisz, vibrátor vagy bármi, amit nem idegenkedik felhelyezni a hüvelyébe (ügyeljen a felhelyezendő tárgy tisztaságára, s arra, hogy ne sérthesse meg vele önmagát). Üljön egyenesen, kényelmesen és próbálja csak a hüvely izmaival bent tartani ezt az eszközt! Ne engedje kicsúszni! Szorítsa össze a hüvelyét, próbáljon meg felállni és lépéseket tenni, majd körbemenni a szobában, úgy hogy közben tartja a hüvelyében ezt az eszközt. Rendkívül mulatságos, de ha sikerül jó úton halad. Ezután feküdjön hanyatt, és próbálja meg kitolni. Addig gyakorolja, míg erővel ki tudja lökni a hüvelyéből ezt a tárgyat. Ezzel a záró és elengedő izmok nagyon jól edzhetők, és csak gondoljon bele, hogy mit tehet a párja péniszével, majd szeretkezés közben...

Források:

Eric Berne: Szex a szerelemben. Osiris Kiadó, Budapest, 1997

Maurice Yaffé-Elizabeth Fewick: A nemi öröm. Park- és Medicina Kiadó, Budapest, 1989

Clifford Bishop: Szex, szerelem, szentség. Helikon Kiadó, Budapest, 1997

Olivia ST. Claire: 203 ways to drive a man wild is bed. Bantam Books, London, 1996

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.