"Jó érzés, hogy a betegeim szeretnek"

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy jó szó egy kedves megértő mosoly csodákra képes - vallja Seresné Pirkhoffer Katalin belgyógyász, háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, a Richter Aranyanyu Díj egyik díjazottja. Interjú.

A Richter Aranyanyu Díj, és a vele járó 200 ezer forintot pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos kategóriákban ítélik oda immár három éve. Olyan nőket díjaznak, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, és megérdemlik, hogy sikereik országos nyilvánosságot kapjanak. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja az is, hogy növeljék a nők önbecsülését, illetve társadalmi megbecsülését. Orvosnő kategóriában Seresné dr. Pirkhoffer Katalin belgyógyász, háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos vehette át a díjat, aki mint mondta, nagyon meglepődött azon, hogy ennyien szavaztak rá.

Mennyire lepte meg, hogy jelölték a Richter Aranyanyu díjra?

Nagyon meglepett a jelölés, mert nem gondolom, hogy én valami különlegeset teszek. Szeretem a munkámat. Orvos vagyok, és azt csinálom, amire vágytam gyerekkoromtól fogva. Valahogy elkerülte a figyelmemet ez a díj, csak futólag jutott el hozzám előző évben és el is felejtettem. Amikor felhívtak, hogy jelölt a menyem, nagyon boldog lettem, mert ez az egyik legnagyobb elismerés egy anyának/anyósnak. Talán látták a kisfilmet, amit készítettek rólunk, ebből kiderül, hogy Linda a menyem 4 testvérével együtt került a családunkba; meghaltak a szüleik. Igyekeztem segíteni neki a nagyon nehéz, de önként vállalt feladatában - 18 évesen lett hivatalos gyámja a gyerekeknek. Nagyon szeretem őket. Aztán láttam, hogy az elbírálásnál a szakmai tevékenységet is figyelembe veszik. Jól esett, hogy a betegeim szeretnek és szavaztak rám.

Mit gondol, minek köszönhető, hogy ennyien szavaztak önre?

Seresné Pirkhoffer Katalin

Seresné Pirkhoffer Katalin

Az orvosi hivatásomat igyekszem odaadással végezni, aminek ugyanúgy része a felkészültség, a tudás folyamatos bővítése, és a betegekkel való kedves, megértő, "empatikus" bánásmód. Talán sikerült átadni az embereknek, hogy legyenek bizakodóak, és fordítsanak több figyelmet egymásra, a lelki egészségre is. A rendelőben egy jól összeszokott, kedves és képzett nővércsapattal dolgozom együtt, ami szintén fontos, hogy a betegeink jól érezzék magukat, amikor hozzánk fordulnak.

Munkája során mi az a legfontosabb alapelv, amelyet szem előtt tart, amelynek szeretne megfelelni?

A gyógyításban alapelvem az, hogy az embert egészben pszichoszociális környezetével együtt, azaz családdal együtt kell szemlélni és gyógyítani. Nem csak az akut, sürgető betegségeket kell meggyógyítanunk, hanem látni kell azt is, hogy sokszor a betegségek hátterében vannak pszichés hatások, munkahelyi környezeti és fizikai terhelések is.

Milyen üzenetet szeretne megfogalmazni, példát mutatni kollégáinak, az azonos területen dolgozóknak?

Egy jó szó egy kedves megértő mosoly csodákra képes.

Mit jelent önnek a Richter Aranyanyu díj? Érez változást az életében (például többen szeretnének önhöz kerülni), amióta győztes lett?

A díj egy nagyon fontos elismerés az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára. A nemzet napszámosai teszik a dolgukat és sok embernek, gyermeknek segítenek akkor is, ha késik az anyagi elismerés. Vannak csodálatos pedagógusok, kedves nővérek, orvosok és kitartóan dolgoznak, hogy másoknak, gyerekeknek, mozgássérülteknek jobb legyen. Nagyszerű érzés volt ilyen emberekkel együtt lenni a díjátadón és megismerni a történetüket.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +35 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt észak felől átmenetileg csökken a felhőzet, többfelé kiderül az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag