"Az egészség érték, amelyre közösen kell vigyáznunk"

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A Richter Gedeon Nyrt. országjáró programsorozatának keretében szombaton Békéscsaba főterére érkezett a Richter Egészségváros. A város lakosságának összefogásának köszönhetően a nap zárásaként dr. Becsei László, a Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa 3 961 300 forint összegű adományt vehetett át. A támogatásból elsősorban intenzív betegőrző monitorok, illetve ápolást segítő eszközök beszerzését fogja megvalósítani a kórház.

A Richter Gedeon Nyrt. országjáró programsorozatának keretében szombaton Békéscsaba főterére érkezett a Richter Egészségváros. A város lakosságának összefogásának köszönhetően a nap zárásaként dr. Becsei László, a Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa 3.961.300 forint összegű adományt vehetett át. A támogatásból elsősorban intenzív betegőrző monitorok, illetve ápolást segítő eszközök beszerzését fogja megvalósítani a kórház.
Az ingyenes családi program szűrésekkel, egészségügyi tanácsadással, ismeretterjesztő előadásokkal, fitnesz- és tornabemutatókkal igyekezett felhívni a lakosság figyelmét a megelőzés jelentőségére a program nagyköveteinek segítségével. Vantara Gyula polgármester megnyitó beszédében az egészségmegőrzés fontosságát hangsúlyozta és mindenkit a szűréseken való részvételre buzdított. A polgármester - példamutató módon - maga is több vizsgálaton, mérésen vett részt, így buzdítva az érdeklődőket a pontgyűjtő füzetek megtöltésére. " Az egészség érték, melyre közösen kell vigyáznunk" - fogalmazott dr. Becsei László főigazgató főorvos, aki a kórház ellátottságának fejlesztése, és a jelenlévők egészségi állapotának javítása érdekében szintén az aktív részvételre ösztönzött mindenkit.

Az új főtéren felállított sátrak alkotta utcák a nap folyamán valóban az egészség városává alakultak: a szűréseken, előadásokon, tanácsadásokon aktív volt a részvétel a néha novemberi időjárást idéző metsző szél és eső dacára. Közel négyszáz fő ellenőriztette koleszterinszintjét, a vizsgáltak felénél mértek magas eredményt. A csontsűrűségmérésen átesett lakosok esetében a megszűrtek 14 százaléknál diagnosztizáltak osteoporosist. A férfiak, felismerve a prosztataszűrés jelentőségét, közel 200-an vettek részt szűrővizsgálaton. Az asztma szűrésen részt vettek közül közel száz főnek javasoltak további kivizsgálást. A rendezvényen a betegek azonnali tanácsadás keretében helyi szakemberektől közvetlenül tájékozódhattak a szükséges további lépésekről, teendőkről. A nap folyamán egy kirívó eset történt, a szakemberek egy esetben rendkívül magas, 210/100-as vérnyomásértéket mértek. A beteget az orvosok a helyszínen gyógyszeres kezelésben részesítették. Több százan vettek részt hepatológiai szűrésen, májbetegségre utaló pozitív eredmény nem született.

Richter Egészségváros: a békéscsabai polgármester szűrővizsgálata

Richter Egészségváros: a békéscsabai polgármester szűrővizsgálata


Az egészségügyi vizsgálatok mellett kötetlen, színes beszélgetésekkel várta az érdeklődő nőket, kismamákat és párjaikat is a Richter a Nőkért sátorba a várandós műsorvezető, Jaksity Kata, ahol a nők testi és lelki egészségével kapcsolatos témák kerültek fókuszba. Béres Alexandra, a szintén várandós fitnesz világbajnok a kiegyensúlyozott táplálkozásról és a mozgás fontosságáról tartott előadást. Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője a nők társadalmi megbecsülését elősegítő Richter Aranyanyu Díj kapcsán beszélgetett Nagy Tímea olimpikonnal, zsűritaggal valamint Kovácsné Tóth Hajnalkával, a 2012-es Aranyanyu díjazottal. A Terézanyu pályázat kapcsán a női lét tabutémáiról, az önszeretet és önelfogadás kérdéseiről folytatódott a beszélgetés, melynek keretében példaértékű női történeteket, sorsokat ismerhetett meg a közönség. Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető moderálásával zajlottak az Agora sátor előadásai, ahol a szűrővizsgálatokhoz kapcsolódó témákban tájékoztatták a helyi szakemberek a hallgatóságot.

A táncos színpadi produkciók mellett élőben jelentkezett a Class FM kívánságműsorával Garami Gábor, délután pedig Katus Attila mozgatta meg a közönséget. A programokról egész nap élőben közvetített a Rádió1 és a Mega Rádió.

A nap zárásaként Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője adta át dr. Becsei László főigazgató főorvosnak a Dr. Réthy Pál Kórház - Rendelőintézetet megillető 3 961 300 forintos adományt, melyet a kórház intenzív betegőrző monitorok beszerzésére fordít.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +24 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt délkeleten változóan, másutt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, a Dunántúlon többfelé, másutt helyenként alakul ki eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag