Önnek is a drogériából van az olvasószemüvege?

A Magyar Látszerész Szövetség 2012 októberében ismét megrendezi a "Látás Hónapját", melynek keretében az országos akcióban résztvevő több száz vizsgálati ponton ingyenes látásellenőrzésben és szaktanácsadásban részesülnek az érdeklődők.

2008-ban indult az Európa szinten is egyedülálló akciós kezdeményezés, melynek célja a rendszeres látásvizsgálaton való részvétel fontosságára való figyelemfelhívás volt. A rendezvényt hétfőn nyitották meg a fővárosi Erzsébet téren, ahol egész nap ingyenes szűrésekkel várták az érdeklődőket, az akciót pedig neves sztárok népszerűsítették.

Nem látunk jól

Világszintű felmérések alapján az emberek több mint 50%-ának lenne szüksége valamilyen látáskorrekcióra, és a hazai adatok sem biztatóak: csak Magyarországon közel 1,5 millióan még sosem vettek részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól. A szervezők nem titkolt célja, hogy a kampány alatt ezeket az embereket szólítsák meg.

Míg napjainkban a rendszeres tüdőszűrésen, vagy fogorvosi kontrollvizsgálaton való részvétel szükségessége már mindenki által elfogadott tény, ezzel szemben látásunk és legfontosabb érzékszervünk a szemünk állapotával érdemtelenül keveset foglalkozunk. Kevesen tudják, hogy a látásvizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyossá váló szembetegség, de például a cukorbetegség vagy akár a magas vérnyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás , rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése.

Mindemellett az éleslátás egy olyan életminőséget befolyásoló szükséglet és egyben lehetőség is, melynek köszönhetően sikeresebbek lehetünk a munka, a sport vagy tanulmányaik során, röviden teljesebb életet élhetünk. Egy helyesen elkészített szemüveg vagy kontaktlencse nélkül elképzelhetetlen a jó közérzet, a pontos munkavégzés, vagy akár a közlekedésben való felelősségteljes részvétel, hiszen a világ nem alkalmazkodik látásunkhoz.

Inkább nem látunk jól?

A "szemüveg egy szükséges rossz" szemlélet szerencsére az elmúlt évek során sokat változott, mégis még mindig sokan vannak azok, akik tudják, hogy nem látnak jól, mégsem hordanak szemüveget vagy kontaktlencsét. Első szemüvegvásárlásunk előtt legtöbbünkben felmerülő félelmeik miatt,- úgymint a szemüveg hátrányosan befolyásolja megjelenésüket, mit szól hozzá a környezetük, szemüveget viselni kényelmetlenségekkel jár - sokan döntenek úgy, hogy inkább nem látnak jól.

Szemüveg és lencse: ki-ki ízlése szerint

Napjainkban a szemüveg egyszerű látásjavító eszközből, megjelenésünk egyik legmarkánsabb kiegészítőjévé vált, hiszen az arcunkon viseljük, amit a statisztikák szerint elsőként a legtöbben néznek meg. Az optikai üzletek szemüvegkeret szín és formaválasztéka garantálja, hogy megtaláljuk az egyéniségünkhöz, stílusunkhoz legjobban illő és azt kiegészítő szemüveget. Szemüveget viselni divat, amit az is bizonyít, hogy ritka az a divattervező, aki ne foglalkozna szemüvegkeret tervezésével, tehát a jó megjelenés érdekében rosszul látni, vagy szemüveget hordani ma már nem eldöntendő kérdés.

Amennyiben a szemüveggel szemben támasztott ellenérzéseinket nem tudjuk legyőzni, jó megoldást jelenthet a kontaktlencse viselése. A kontaktlencsék új generációja ultra vékony és lágy anyaguknak köszönhetően maximális kényelmet és kiváló látásélességet biztosítanak. A kontaktlencse viselés ma már egy egyszerű, kényelmes hétköznapi dolog. Választhatjuk állandó viseletre szemüveg helyett, vagy csak alkalomszerűen sportoláshoz, vagy csak azért, mert szeretnénk időnként változtatni megjelenésünkön. A korábbi kontaktlencse típusokkal ellentétben, amik napi törődést és tisztítást igényeltek, a legkorszerűbb lencsék akár 1 hónapig ki- és behelyezés nélkül, folyamatosan hordhatók, míg másik típusukat egy napi használat után eldobjuk.

Ne a benzinkúton vagy a drogériában vegye!

Az akciót kísérő reklámkampány további célja az előre gyártott szemüveg viselésének veszélyeivel kapcsolatos tájékoztatás. A szemüveg egy, a saját adottságaink, fiziológiás jellemzőink alapján készült eszköz, hiszen a két szem távolsága páciensenként eltérő, akárcsak a két szem dioptria igénye. Az előre gyártott egyen szemüvegek az átlagos adatokat veszik figyelembe, - olyan ez, mintha abból kiindulva, hogy a magyar férfi és női népesség együttes, átlagos cipőmérete 40-es, mindenkinek 40-es egyen cipőt ajánlanánk. Kezdeményezésünkkel szeretnénk elérni, hogy azok az emberek, akiknek dioptria korrekcióra van szükségük a helyes korrekciójú, minőségi és szakszerűen elkészített látásjavító eszközöket - szemüveget vagy kontaktlencsét viseljenek.

Amire októberben számíthatunk

A "Látás Hónapja" által kínált szolgáltatás ingyenes látásellenőrzésből és szaktanácsadásból áll. A vizsgálat a pontos korrekció megállapításáig történik - ezt követően, amennyiben az ellenőrzést végző optometrista vagy szemorvos szembetegséget talál, úgy további szemvizsgálatot javasol és az érdeklődőt szakorvosi rendelésre irányítja.

A program gördülékeny lebonyolítása és támogatása érdekében a program honlapján minden érdeklődő információkat találhat az akcióban résztvevő üzletekről, a kezdeményezés céljairól és az ahhoz kapcsolódó eseményekről.

Web: www.latashonapja.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra