Két keréken a mellrák ellen

2013. október 13-án rendhagyó módon kampányol a mellrák ellen és az egészségmegőrzés mellett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület. Ezúttal nem csak a sétálókat, de a bicikliseket is várják egy 2 km-es táv megtételére a Lánchídon át.

A cél a fiatalok minél szélesebb körű bevonása annak érdekében, hogy minél korábban megismerkedjenek az egészséges életmód fontosságával. Az aktív sportolás jegyében pedig a táv is megnő. 15 órakor a támogatói Magyar Telekom Székházánál gyülekeznek, 16 órakor elindul a guruló és sétáló menet, majd a hagyományokhoz híven, a Lánchídon áthaladva érkeznek meg a célállomásra, a Vörösmarty téri Hard Rock Café elé. Itt tanácsadások, aktivitások és zenés műsor szórakoztatja majd a résztvevőket; fellép többek közt Odett, Király Martina és Szűcs Gabi.

Az idei kampány fővédnöke Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára, arra hívja fel a figyelmet, hogy a mellrák elleni küzdelem nemcsak a nők magánügye , hanem kiemelkedően fontos közügy, alapvető fontosságú társadalmi kérdés, hiszen egy édesanya, feleség elvesztése felfoghatatlan hiánnyal jár mind a család, mind a szűkebb és tágabb közösség életében.

Idén bicikliseket is várnak a Hídsétára

Éppen ezért nagyon fontos az a szemléletváltás, amellyel arra ösztönözhető minél több nő, hogy figyeljen magára, merjen segítséget kérni. Alapvető cél hogy minél több információja legyen az embereknek a prevenció hasznosságáról és lehetőségeiről, hiszen például napjainkban is a leginkább veszélyeztetett korcsoportba tartozó hölgyeknek mindösszesen 43%-a él az állam által ingyenesen biztosított szűrővizsgálat lehetőségével. Mindez annak ellenére van így, hogy köztudott és bizonyított tény: a gyógyulás egyik alapja a korai felismerés.

A kampány arcai idén is Detre Diána, szörf olimpikon, Sebestyén Márta , Kossuth-díjas énekesnő, és Ungár Anikó, bűvész.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra