Guinness-rekordkísérlet az Artritisz Világnapon

86,4 négyzetméteres, rekordméretű képeslapot festettek együtt reumatoid artritiszes betegek, orvosok, nővérek és hozzátartozók. Az óriás képeslapot október 12-én mutatják be a Millenáris Parkban.

A Magyar Reumabetegek Egyesülete 2013. augusztus 31-én indította útjára a RAgadj Ecsetet! című országjáró kampányát. A kezdeményezés célja az volt, hogy a közös művészeti alkotás élményével közelebb hozza egymáshoz a reumatoid artritisszel (RA), vagyis sokízületi gyulladással kezelt betegeket, orvosaikat, a támogató nővéreket és minden érintettet vagy érdeklődőt. Fontos volt az is, hogy a magyar társadalom reálisabb képet kapjon a betegségről, melyben ma Magyarországon mintegy 80-90 ezren szenvednek. A reumatoid artritisz a mozgásszervi betegségek egyik legsúlyosabb formája, amely gyermekeket, fiatalokat és időseket is érint.

A betegek szeptember és október hónapban összesen nyolc városban festették meg egy rekordméretű képeslap mintáját, amit október 12-én, az Artritisz Világnapján, 11 órakor lepleznek le a Millenáris Parkban.

A 86,4 négyzetméteres képeslapot a GUINNESS WORLD RECORDS helyszínre érkező bírája hitelesíti majd, amennyiben az megfelel a legnagyobb panoráma képeslap követelményeinek.

A rendezvényen ott lesz Dr. Ortutay Judit, a Magyar Reumabetegek Egyesületének elnöke, Dr. Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főigazgatója, Róth Anikó, festő, grafikus, az óriási képeslap tervezője, valamint Hien, énekesnő, Oszter Alexandra, színésznő és Rácz Gergő , énekes akik az országjáró festés során városról városra a betegekkel tartottak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra