Az utóbbi évtized legnagyobb magyar orvosi szenzációi

Ha az orvostudományról van szó, nyugodtan büszkék lehetünk a hazai teljesítményre. Úgy tűnik, hogy a nagy elődök hagyományát a jelenkor kutatói is folytatják, hiszen az elmúlt évtizedekben számos nagy jelentőségű találmányt és kutatási eredményt mutattak fel, amikkel tovább öregbítették a magyar tudósok hírnevét a világban, és betegek millióinak nyújtanak új esélyt a gyógyulásra.

Felsorolni is nehéz lenne mindazt a kimagasló tudományos eredményt, amelyet a magyar kutatók csak az elmúlt húsz évben elértek. Ha egyedül az orvostudományt nézzük, már akkor is tucatjával találunk korszakalkotó felfedezéseket és gyógyítási módszereket, amikkel a magyar tudósok járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez. Ezek közül válogattunk most néhányat.

Előre jelezhető a szívinfarktus

2014-ben egy egészen egyedülálló magyar ikerkutatás adott választ arra a kérdésre, hogy milyen arányban befolyásolja a genetika és az életmód a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A 110 ikerpár bevonásával végezett kutatás során, amelyet dr. Maurovich-Horvat Pál adjunktus, a Lendület Kardiovaszkuláris-képalkotó Kutatócsoport vezetője és csapata végzett a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján nagy felbontású, háromdimenziós szív-CT berendezés használtak a páciensek vizsgálatára. Ez az eszköz lehetőséget ad arra, hogy egészen közelről, szúrás és vágás nélkül tanulmányozzák meg a koszorúerek belső falát, és így megállapíthassák, hogy találhatók-e lerakódások, úgynevezett plakkok az erekben. Ezek a lerakodások ugyanis jelentősen növelik a szívinfarktus esélyét, így a módszerrel nagy biztonsággal jelezhető előre a szívinfarktus.

Évente negyvenezer ízületi műtét magyar módszerrel

Világszerte népbetegségnek számít az ízületi kopás, ami szélsőséges esetben akár mozgáskorlátozottságot is okozhat. Ám ha időben orvoshoz fordulunk, jó eséllyel úszhatjuk meg a protézis beültetését egy műtéti módszer segítségével, amelyet Dr. Hangody László ortopéd sebész, a Dr. Rose Ortopédiai Centrum vezetője és csapata fejlesztett ki. A módszerrel világszerte már negyvenezer műtétet végeznek évente. Az eljárás lényege, hogy az ízületeknek az úgynevezett nem terhelő felszínéről - ahol jó minőségű üvegporcboríték található - oltványok formájában kicsi, henger alakú porcot vesznek el a csontalapjukkal együtt, majd azt mozaikszerűen beültetik az ízület károsodott, kilyukadt terhelő felszíneibe.

Egészségpénztár

A magyar okoskéssel sikeresebben műthetők a rákos betegek

Takáts Zoltán magyar kutatóvegyész találmánya az intelligens kés - más néven az iKnife, vagy onkokés - amely az operáció közben azonnal, egy másodpercen belül információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről és arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket. Ez jelentősen felgyorsítja a biológiai szövetanalízist, és segítséget nyújt a műtétet végző orvosnak, hogy maradéktalanul eltávolíthasson minden rákos sejtet. Az eljárás megrövidítheti a műtéti időt, csökkentheti a vérveszteséget és a fertőzésveszély kockázatát is. Egy ilyen vizsgálat iKnife nélkül még a legjobban felszerelt kórházakban is legalább 10-30 percet vesz igénybe, az orvosok pedig még az eredmény birtokában sem lehetnek biztosak abban, hogy minden rákos sejtet kimetszettek-e. Ezért gyakran inkább több szövetet távolítanak el a biztonság kedvéért, ám ha a műtét után mégis maradnak rákos sejtek, akkor páciensre újabb operáció vár vagy kemoterápia, sugárkezelés várhat. Ezek lehetőségét is nagymértékben csökkenti az onkokés használata, amelynek REIMS nevezetű innovatív technológiáját a massachusetts-i Waters Corporation 2014-ben felvásárolta, és várhatóan a közeljövőben mindennapi használatba kerül az onkológiai központokban.

Már otthon is megvizsgálhatod, hogy fenyeget-e a stroke

A stroke évente több mint 5 millió, a hirtelen szívmegállás világszinten évente pedig 8,5 millió emberéletet követel, amivel a halázási statisztikák vezető helyén állnak. Egy otthon is használható, magyar fejlesztésű diagnosztikai eszköz, a WIWE azonban a világon egyedülálló intelligens algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a pitvari fibrilláció következtében kialakuló stroke kockázatát, így új esélyt ad a szívbetegeknek és az orvosoknak is, hogy időben elkezdjék a megelőző kezeléseket. Az eszköz fejlesztését Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai 2014 októberében kezdték, és mára már az interneten meg is vásárolható.

Az InSimu tanítja a jövő orvosait a diagnosztikára

Microsoft Imagine Cup fejlesztői világversenyen a magyar InSimu csapat nyerte meg a tavasszal rendezett helyi, majd regionális döntőt, az InSimu egyedülálló fejlesztéssel, amelyet még az amerikai verseny szakértői forradalminak neveztek tudományos szempontból. Ezzel az alkalmazással a jövőben ugyanis kockázatmentesen és a jelenleginél sokkal jobb eredménnyel lehet tanítani az orvosi diagnosztikát, így javul a betegek esélye a helyes diagnózisra és a gyógyulásra. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken és a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel a jövőbeli klinikai hivatásukra.

Finanszírozza költségeit egészségpénztári befizetésekből! Az OTP Egészségpénztárnál vezetett számlájának terhére a magánorvosi költségeket is elszámolhatja, ezekre - az egyéni befizetései után - 20 százalékos adó-visszatérítést is igénybe vehet. Lépjen be most kedvezményes feltételek mellett az OTP Egészségpénztárba! Amennyiben 2016. december 15-ig az OTP Egészségpénztár online felületén regisztrál a "HAZIPATIKA20161215 Hirdetés

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra