Alzheimer-emlékkoncert lesz ma este

Emlékkoncertet rendez szerdán, Puskás Ferenc halálának negyedik évfordulóján a székesfehérvári székesegyházban az Alzheimer-kór magyar áldozataiért a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága.

A koncerttel arra a gyógyíthatatlan betegségre kívánják felhívni a figyelmet, amely világszerte 35 millió, itthon pedig mintegy 160 ezer embert sújt, s változtatja meg gyökeresen családjuk, hozzátartozóik életét - közölte az MTI-vel Himmer Éva, a civilszervezet elnöke.

Szeretne többet tudni a témáról? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat !A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága immár az ötödik emlékkoncertet rendezi. Ez alkalomból adománygyűjtést is szervez, amelynek bevételét a betegséggel kapcsolatos országos felvilágosító kampány szervezésére fordítja.

A rendezvény résztvevői először Kaszap István sírjánál imádkoznak a jezsuita novícius boldoggá avatásáért, majd Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi megyéspüspök által celebrált szentmisén Puskás Ferenc lelki üdvéért mondanak imát.

Az azt követő emlékkoncerten a Benkó Dixieland Band és vendégei adnak elő részleteket a Benkó Karácsonyi Miséből. A hangversenyen Berki Tamás énekművészt, Lázár István trombitaművészt, Varga Tibor klarinét-szaxofonművészt, Berkes Gabriella musical színművészt, Berkes Olivér előadóművészt, Dávid Viktória énekművészt, Sinkovits-Vitay András színészt, Tóka Szabolcs orgonaművészt, valamint a Fejér Megyei Szent György Kórház kórusát és a Székesfehérvári Ökumenikus Énekkart hallhatja a közönség.

A civil szervezet tíz éve küzd a Nemzetközi Alzheimer Társasággal és az Alzheimer Europe-pal azért, hogy a kórt tekintsék az európai közegészségügy kiemelt kérdésének, dolgozzanak ki európai cselekvési tervet, s az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biztosítsa a kór magasabb nemzeti egészségügyi prioritását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra