Milyenek a barátságos baktériumok?

A baktériumokat, különösen közkeletű, de pontatlan nevükön a bacilusokat sokan kiirtandónak, ártalmasnak tartják, és fertőtlenítők, antibiotikumok hadát vetik be ellenük. Pedig a bennünk élő bélflóra jó része nemcsak jó hatású, hanem nélkülözhetetlen is.

Élők az élőért

A természet egyik csodája, hogy az élő szervezetek maguk is életteret adhatnak más élőknek. Így van ez az emberek esetében is: testünk rejtett zugaiban, a nyálkahártyák felszínén milliárdnyi apró élőlény, baktériumok tömege található. Betelepülésük rögtön a születés után elkezdődik, amint az újszülött keresztülhalad a szülőcsatornán, illetve ahogy először táplálékhoz jut. Legnagyobb részük a bélrendszerben található.

Meglepő dolgok, amik jók az emésztőrendszerünknek .

A vékony-, illetve főleg a vastagbelek nyálkahártyáin élő mintegy félezer fajta baktérium többsége nem csak nem ártalmas, hanem épp ellenkezőleg, fontos, elengedhetetlen szolgálatokat tesz a szervezet kiegyensúlyozott működéséért, egészségének fenntartásáért. Kapcsolatba lépnek a bélnyálkahártya sejtjeivel, védik a bélrendszert a kórokozó, toxint termelő, fertőzést okozó baktériumtörzsek megtelepedésétől, segítik a szervezet védelmi rendszerét, az immunsejtek termelődését. Hozzájárulnak az emésztési folyamatokhoz, például a kalcium, a vas és a magnézium felszívódásához, több vitamin, például a B- és K-vitaminok termelődéséhez, serkentik a bélmozgást. A baktériumok anyagcseréje közben rövid szénláncú zsírsavak és különböző aminosavak (arginin vagy glutamin) termelődnek.

A jó baktériumok fontos szerepet játszanak az egészséges szervezet egyensúlyának fenntartásában
A jó baktériumok fontos szerepet játszanak az egészséges szervezet egyensúlyának fenntartásában

Színes, rejtett lakóközösség

A bélrendszerben lakó hasznos, jótékony baktériumok, az úgynevezett probiotikumok alkotják a bélflóra állandó részét. Mennyiségüket két adat jellemzi legjobban: számuk meghaladja a gazdaszervezet, az emberi test sejtjeinek számát, és össztömegük több kilót tesz ki. Fajtájuk igen változatos, a legismertebbek közöttük a Lactobacillus törzsek és az ún. Bifidobaktériumok. Van több olyan törzs is, amelyeket kórokozóként ismertünk meg, mert a szervezeten kívül kerülve fertőzést okozhatnak, de a bélflóra lakójaként ártalmatlanok, sőt, maguk is védik a szervezetet az egyéb patogén mikrobáktól. Ilyen például a Streptococcus termophilus és az Enterococcus faecalis.

Pásztormatuzsálemek, avagy a joghurt titka

Legendák szólnak arról, hogy a Kaukázus lakói vagy a Balkán hegyi pásztorai között az átlagosnál nagyobb számban élik meg az emberek a már-már matuzsálemi, százéves életkort. Mivel ezt a feltételezést a statisztikák is alátámasztották, száz évvel ezelőtt egy orosz mikrobiológus-gerontológus kíváncsi lett ennek a hátterére. A Pasteur Intézetben dolgozó Ilja Mecsnyikov a korai öregedés és a halál okát a vastagbélben lévő rothasztó baktériumok által termelt mérgeknek tulajdonította, és kereste azt az anyagot, táplálékot, amely ezeket pusztítja.

A "csodaszert" a fermentált tejkészítményekben gondolta megtalálni: úgy vélte, a bolgár pásztorok közt előforduló kiugróan magas életkor annak köszönhető, hogy sokat fogyasztanak a savanyított kecsketejből (joghurtból), és bizonyára az abban lévő tejsavbaktérium pusztítja el a rothasztó baktériumokat. Azt tapasztalta ugyanis, hogy ez az ital különösen jót tesz az emésztésnek, elősegíti a vastagbélben zajló felszívódási, méregtelenítési folyamatokat, a mérgező, rothadó anyagok, a salak ürülését. A tej alvadását előidéző baktériumot a Pasteur intézetében ki is tenyésztette, és bolgár tejbacilusnak, Lactobacilus Bulgaricusnak nevezte el. Noha Mecsnyikovnak sem sikerült a hosszú élet titkát, a minden körülmények között alkalmazható elixírt felfedeznie, de kutatásai ráirányították a figyelmet a hasznos bélbaktériumokra, előkészítették a probiotikumok igazi szerepének megismerését, így munkásságáért méltán kapott Nobel-díjat.

Együtt jobb

Régóta ismert, hogy a jó baktériumok az egészséges szervezet egyensúlyának fenntartásában fontos szerepet játszanak. Akadályozzák a kórokozók megtapadását, sőt pusztítják is azokat, serkentik az immunfolyamatokat, fontos anyagokat, vitaminokat, metabolitokat termelnek. Több kísérlet folyt azzal kapcsolatban, hogy a probiotikumok jó tulajdonságai segíthetnek-e egyes betegségek kezelésekor is. Úgy találták, hogy a probiotikumot tartalmazó, ún. funkcionális élelmiszerek, illetve a probiotikus készítmények hatékonyan hozzájárulnak többféle kórkép gyógyulásához. Így például a Crohn-betegségben alkalmazva a tünetek enyhülését, az immunműködés erősödését tapasztalták. Gyerekeknél egyes vírusfertőzés okozta hasmenés (pl. rotavírus) enyhülését, gyorsabb gyógyulást értek el probiotikumok által.

Laktózintolerancia esetében és egyes allergiás betegségeknél is tapasztaltak kedvező hatást. Javítani tudták a hatékonyságot azzal, ha nem egyféle probiotikumot adtak a betegnek, hanem több hasznos baktériumtörzs egyidejű visszatelepítéséről, pótlásáról gondoskodtak. A jó tapasztalatokon felbuzdulva ma a legtöbb, probiotikumok visszatelepítésére ajánlott készítmény több komponensből áll, például a Lacto- és a Bifidobaktériumokat szükség esetén egyszerre pótolják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra