Mi az a bélflóra, és mi a feladata?

A probiotikumok, az antibiotikumok és a hasmenéses megbetegedések kapcsán szinte biztos, hogy mindenki hallott már a bélflóráról, annak jelentőségéről, egyensúlyának fontosságáról. Most egy kis gyorstalpaló következik arról, mik is a feladatai.

Amikor megszületünk, bélrendszerünk még steril, azaz baktérium nem található benne, s csak később alakul ki a bélflóra, mely a bélnyálkahártyán helyet foglaló baktériumok és egyéb mikroorganizmusokból áll. Ez utóbbiak összetétele és funkciója az emésztőtraktus különböző területein más és más. Ismerjük meg a gyomortól a bélig tartó flórát!

A megdöbbentő számadatok tükrében: az egészséges bélflóra felnőttkorban hihetetlen számokkal, adatokkal írható le. A normál bélflórában mintegy 400-500 faj található, melyek összes tömege kb. 1,5-2 kg lenne, ha lemérnénk. A széklet száraz súlyának 40-60 százalékát is ezen baktériumok adják.

A születéskor még steril bélflóra később a szoptatás révén, a különböző tárgyak szájba vételével, illetve a belégzések során erősödik, épül. Ahogy a gyomortól haladunk a végbél felé, úgy a csíraszám, azaz az ott előforduló baktériumok és mikroorganizmusok száma is egyre emelkedik. Amíg a felső szakaszban az ileumig (vékonybél alsó fele) a mikrobaszám jellemzően 102-104/g béltartalom között mozog, addig az ileumban rohamosan nő, mígnem a vastagbélben (colonban) már 1012-1014/g béltartalom nagyságrendű. A számok egyúttal jelzik is, hogy a felső szakaszban jellemzően a testi enzimes, az alsóban inkább bakteriális emésztés folyik. A colon hatalmas csíraszámából adódóan a bélsár tömegének mintegy 40-60 százalékát a mikrobák teste teszi ki. A bélflórát a következők alkotják: a Bifidobacterium törzsek, a Lactobacillusok (többnyire ezekből készülnek az étrend-kiegészítők), a Streptococcus termophilus éa az Enterococcus faecalis.

Szakaszai

A bélflóra szakaszolható, és más-más jellemzők igazak például a gyomorra és a vékonybélre is. A gyomor kémhatása például savas (itt Streptococcusok, Staphilococcusok, Helicobacter pylori és kis mennyiségben Lactobacillusok találhatók), és hasonló a vékonybél kémhatása is, ám ott a mikroorganizmusok összetétele más (Gram-pozitív és negatív alakok, anaerob baktáriumok). A vastagbélben már teljesen más a "klíma": az oxigént nem igénylő baktériumok vannak túlsúlyban, de itt élnek az Enterococcusok, az Enterobacteriaceae, az Eubacteriumok, a Peptococcusok és a Peptostreptococcusok is.

A bélflóra szerepe, feladatai

Ezek a mikroorganizmusok az anyagcsere-folyamatokban kapnak szerepet, hiszen a bélhámsejtek működését serkentik, a meg nem emésztett és az emészthetetlen szénhidrátok lebontásában is közreműködnek, és több ásványi anyag felszívódását (kalcium, magnézium, vas) segítik. Termelnek vitaminokat a szervezet számára (B-vitaminok, K-vitamin ), illetve még több olyan anyagot is, melyek védelmi funkciót látnak el a szervezetben.

A bélflóra baktériumai fontos szerepet töltenek be az anyagcsere-folyamatokban
A bélflóra baktériumai fontos szerepet töltenek be az anyagcsere-folyamatokban

Nemcsak jótékony bélbaktériumok telepedhetnek meg azonban az emésztőtraktusban, hanem a kóros, káros bélbaktériumok is. Ezekkel szemben védelmet nyújt a bélflóra, illetve a kóros szaporodásukat gátolni tudja. Számos toxin, allergén felszívódását akadályozza, a szervezetbe behatoló kórokozók elleni küzdelemben hatalmas szerepe van.

Egészsége

Különösen fontos, hogy bélflóránk egészséges legyen. Különböző behatások azonban könnyen felboríthatják a kialakult egyensúlyt, és a jelen lévő rossz baktériumok, gombák, vírusok szaporodásnak indulhatnak. A leggyakoribb károsító tényezők a következők: gyógyszerek (antibiotikumok, hormonok, savkötők, szteroidok, gyulladáscsökkentők, fogamzásgátlók), a túlzásba vitt fehérjebevitel, a finomított szénhidrátok túlzó fogyasztása, az ecetes és savasító, illetve olajos sült ételek, a kávé, az alkohol és a klóros víz is negatívan hat a bélflórára. Emellett számos életviteli tényező is kifejezett ellensége a belső egyensúlynak: a stresszes életvitel, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és a vitamin hiánya egyaránt okozhatja az egyensúly felborulását. A probiotikumok alkalmazásával segíthetünk a bélflóra egyensúlyának visszaállításában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra