Hogyan hűtsük le a lakásunkat a hőségben?

Ha a lakásunkban nincs légkondicionáló berendezés, vagy nem is akarunk klímát beszereltetni, akkor is igyekezzünk hűteni a szobáinkat kánikulában.

Erre számos egyszerű, közismert módszer létezik, de ajánlunk olyat is, ami a meglévő - közkeletű - metódusok kombinálásából, illetve egy kis pluszötletből fakad. Iszonyatos melegben a lakásunk hűtése fontos, hiszen ha nap közben otthon vagyunk, akkor el kell kerülnünk a hőgutát. De a munkába járóknak is lényeges, hogy éjjelente ki tudják pihenni magukat. Márpedig kánikula idején az éjszakai alvás is nehezen szokott menni. Néhány tippet összegyűjtöttünk most, ami segítheti a lakásunk légkondicionáló nélküli hűvösen tartását.

Mielőtt erre rátérnénk, a legfontosabb hangsúlyozni, hogy nagy melegben a megfelelő mennyiségű folyadék , és elsősorban víz fogyasztása ajánlatos, ez az egyik legfontosabb óvintézkedés, akárhol tartózkodunk: lakásban, utcán vagy a munkahelyünkön.

1. Sötétítsünk!

Engedjük le a redőnyt, a rolót és húzzuk be a függönyöket. Csukjuk be a spalettákat, ha régi házban lakunk. (Természetesen az ablakokat is zárjuk be, hogy ne jöjjön be a meleg nap közben.) Vagyis röviden: tegyünk meg mindent, hogy a napsugárzás a legkevésbé érje a lakásunkat, házunkat, és a kinti meleg ne jöjjön be. Ez a legdöntőbb, és legjobban ismert módszer, hosszan nem is magyaráznánk ennek a jelentőségét.

2. Éjszaka nyissunk ablakot!

Éjszaka lehűl a levegő, még kánikula idején is. Ilyenkor minden nagyobb nyílászárót, amennyire lehetséges, tartsunk nyitva. Pihenten ébredhetünk, ha a hűsebb éjjeleket kihasználjuk. A légmozgás elősegítésére ne csak a külső, hanem a belső nyílászárókat is hagyjuk nyitva, akár a konyhaajtót vagy a fürdőszobáét is.

3. Legyen légmozgás!

Hogyan hűtsük magunkat? Szerdáig kell kibírni a kánikulát, addig viszont nagyon kemény napok elé nézünk, a hét közepére a 40 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet. Itt van pár remek ötlet, amelyekkel hatékonyan védekezhetünk a gutaütés ellen. A redőnyök leengedésével, a függönyök behúzásával valójában nemcsak sötétítünk, hanem "szigetelünk" is. Télen a benti meleget óvjuk, nyáron a kintit próbáljuk távol tartani. A szigetelés azonban a légáramlás csökkentését is jelenti, ezért jó, ha van egy ventilátorunk, ami kellemes szellőt biztosít mindennek ellenére az otthonunkban. Ventilátor lehet a plafonon is, de a szobai ventilátorokat könnyebben áthelyezhetjük szükség esetén.

Minél nagyobb a lakás vagy a ház, annál nagyobb és különbözőbb ventilációs technikákra lehet szükség, így például a többszintes házakban fontos, hogy a magasabb szintekre az alsóbb, hűvösebb szobákból jusson fel a kellemesen hűs levegő. Ventilátor nélkül is elősegíthetjük a légmozgást: kora reggel, kereszthuzatot csinálva hűthetjük a lakást.

Pár apró trükkel könnyen hűthető a lakás

Pár apró trükkel könnyen hűthető a lakás

3. Kombináljuk a ventilátorunkat, csináljunk "házi légkondit"!

Ha valaki különböző okokból nem akar klímaberendezést, a legegyszerűbb eszközökkel készíthet magának "házi légkondit". Ennek a lényege egy ventilátor, amelynek fuvallatát egy nagy fémtálnyi sózott jég fölé tereljük. (A só miatt a víz olvadási pontja alacsonyabbá válik - ami télen a jégmentesítésre jó, az nyáron a "szuperhűtést" segíti elő.) A párolgó víz lehűti a környező levegőt , amit a ventilátor szétoszt a lakásban.

Egy bonyolultabb módszerrel a nem tele, hanem csak 80 százalékig töltött palackokba sós vizet fagyasztunk le. (Azért nem töltjük tele őket, nehogy szétfagyjanak.) Majd a sós vizes szuperhűtött palackokat szintén egy nagy fémtálnyi vízbe rakjuk, és ezt párologtatjuk és oszlatjuk szét ventilátorral a lakásban.

4. Csökkentsük a hő- és páraforrásokat!

Ne főzzünk, vagy ne sokat, együnk hideg ételeket. Ha lehet, akkor a kinti grillezést ajánlják a szakértők, illetve a mikrosütő használatát. Ne vegyünk meleg fürdőt, ami a lakást forró gőzzel tölti meg. Kapcsoljuk ki azokat az elektromos berendezéseket, számítógépeket, amely maguk is hőt termelnek, de nincs szükségünk éppen rájuk.

5. Tegyünk fehér textilt a bútorokra!

Nemcsak pszichológiailag "hűt le" minket a fehér vászonnal borított bútor, hanem tényleg kevésbé "szívja be magát a meleg" - leegyszerűsítve a fehér szín visszaverő hatásán alapuló fizikai folyamatokat - a berendezési tárgyakba.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra