Ezért tilos műanyag edényben mikrózni

Kutatások szerint tízből hét műanyag doboz hormonális zavarokat okozó vegyi anyagokat juttat a benne lévő élelembe.

Gyakran olvasható az élelmiszerek tárolására gyártott, műanyag dobozok tetején a "Microwave-safe", vagyis mikrohullámú sütőbe tehető felirat. Ez alapján arra következtethetnénk, hogy biztonsággal melegíthetjük a dobozban is az ebédünket anélkül, hogy minőségében kárt szenvedne. Ez azonban nem igaz, a kiírás csupán azt jelenti, hogy a doboz hő hatására sem olvad el és megtartja formáját. A mikrohullámú sütő melegítéskor több anyagot kiold a műanyagból, melyek a szervezetben lerakódva komoly egészségkárosító hatással bírnak.

Fa legyen, műanyag vagy esetleg alumínium? Tisztában vagyunk-e azzal, milyen (tároló)edényeket, konyhai eszközöket érdemes használnunk, és hogy hogyan hatnak ezek az egészségünkre? Ha felkeltettük érdeklődését, kattintson!

Két vegyület is található a műanyagban, amely okot ad az aggodalomra: a ftalátok, illetve a biszfenol A (közismertebb nevén BpA). Az előbbi vegyületcsoport a műanyagok rugalmasságát adják, a szervezetbe jutva azonban hormonális zavarokat okozhatnak, károsítják a férfiak spermáját és csökkentik a tesztoszteronszintet. A BpA-t pedig számos kutatás tette felelőssé rákos megbetegedésekért, de szerepet játszhat többek között cukorbetegség,asztmaés szívbetegség kialakulásában, meddőségben és pajzsmirigy-zavarokban. Ezen aggodalmak miatt a babák cumisüvege és ivópohara 2012 óta BpA-mentes, az ételek tárolására használt dobozok azonban még tartalmazzák.

A műanyag edényben történő mikrózás komoly veszélyeket rejthet

A műanyag edényben történő mikrózás komoly veszélyeket rejthet

Figyeljük a doboz alján a kódot!

Minél kevesebb jut ezekből az anyagokból a szervezetünkbe, annál jobb. A szakértők azt javasolják, hogy üveg-, vagy kerámiaedényben melegítsük az ételünket, a műanyag dobozokban pedig még csak ne is tároljunk élelmiszert, ha karcosnak, kopottnak látjuk, illetve ha az eredeti színe megváltozott. Hogyha mégis műanyagban szeretnénk betenni az ebédet a mikróba, tanácsos előtte megvizsgálni a doboz alján lévő újrahasznosítási kódot (angolul recycling code-ként olvasható, három nyíl formáz egy háromszöget, benne egy számmal). Kerüljük az olyan edényeket, melyek kódja 3-as, vagy 7-es.

Egy felmérés szerint a műanyag termékekben található vegyi anyagok alacsony libidót okozhatnak a nők esetében. A megfigyelést a ftalátokkal hozzák összefüggésbe, egy korábbi cikkünkben többet is megtudhat róla!

Ráadásul nem csupán szórványos előfordulásról van szó, a műanyag dobozok nagy része káros lehet az egészségre. A Texasi Egyetem 455 műanyag edényt vizsgált be (http://science.time.com/2011/03/08/study-even-bpa-free-plastics-leach-endrocrine-disrupting-chemicals/) - közöttük BpA-menteseket is -, a bennük tárolt élelmiszerek 70 százalékában pedig hormonzavarokat okozó anyagokat mutattak ki. A mikróba tett edények esetében ez az arány 95 százalék volt.

Forrás: Time

Gerinctorna

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +18 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt keleten változóan, nyugaton erősen felhős lesz az ég ott elszórtan kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag