Beteg a családban? Így fertőtlenítsünk!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Betegség - legyen enyhe vagy éppen súlyosabb - bármelyik családban előfordulhat, és annak érdekében, hogy a későbbi gondokat, akár további fertőzéseket megelőzzük, érdemes minél alaposabban kitakarítani. Ehhez adunk néhány ötletet.

A tisztaság fél egészség - mindannyian ismerjük ezt a közhelyes mondatot. Természetesen ebben is van igazság: a szakemberek szerint az egyik legegyszerűbb és egyben leghatékonyabb módszer a betegségek megelőzésére a kézmosás. Kutatások pedig azt is kimutatták, hogy a különböző mikrobák, például az influenzavírus órákig is képes életben maradni bizonyos felületeken, így megfertőzni azokat, aki ezekhez hozzáér. Így pedig könnyen előfordulhat, hogy ha valaki beteg volt a családban, akkor másokat is megfertőz, méh akkor is, ha a közvetlen kapcsolatot igyekszünk a minimumra csökkenteni velük. A rendszeres takarításnak tehát betegségmegelőző hatásai is vannak.
Az elektromos eszközök tisztán tartásáról gyakran megfeledkezünk, pedig ezeket naponta számtalan alkalommal használjuk, nyomkodjuk (különösen betegen, hiszen ilyenkor unaloműzőre is szükségünk van), A kezünkről pedig nagyon könnyen átkerülnek ezekre a kórokozók: egy 2011-ban, a Journal of Perinatology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a vizsgált mobiltelefonokon kivétel nélkül voltak baktériumok, ráadásul ezen baktériumtörzsek 90 százaléka a tulajdonos kezén is ott volt. Ugyanakkor csak az emberek 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen tisztítja ezeket az eszközöket.

Takarítás vegyszerek nélkül

Szerencsére nemcsak úgy varázsolhatjuk ragyogóan tisztává az otthonunkat, hogy ehhez vegyszereket használunk. A természetes módszerek hatékonyak, az áruk is kedvezőbb, és a saját egészségünket és a környezetünket is kímélik. Mit használjunk?

A legegyszerűbben készen kapható fertőtlenítő kendővel törölhetjük át ezeket a tárgyakat, vagyis a mobiltelefonokat, táblagépeket, távirányítókat, billentyűzeteket és telefonokat.

A ruhánkon, illetve egyéb textíliákon is megtapadhatnak a kórokozók, de ezek közül nem mindegyiket mossuk rendszeresen. A ruhák, ágyneműk és törülközők cseréje természetes (bár ha beteg van a családban, érdemesebb ezeket nhány naponta kimosni), ugyanakkor a függönyökről és ágytakarókról hajlamosak lehetünk elfeledkezni. A megfelelő tisztító és fertőtlenítő hatás érdekében mossunk magasabb hőfokon vagy alkalmazzunk fertőtlenítő hatású mosószer-adalékot

A fürdőszoba meleg és nyirkos klímája nemcsak a penészgombák szaporodásának kedvez, de a különböző baktériumoknak és vírusoknak is. A 'legfertőzöttebb" helyek egyike a mosdókagyló, a vizsgálatok szerint ezeknek 98 százalékán találhatóak meg kórokozók. Szintén rendkívül fertőzöttek lehetnek a zuhanyfüggönyök és a fürdőszobai szőnyegek is. A mosdókagylót és a csaptelepeket naponta többször is töröljük át fertőtlenítő hatású tisztítószerrel, a zuhanyfüggönyt, fürdőszobai szőnyeget pedig legalább akkor mossuk ki, ha beteg volt valaki a családból.

Ha beteg van a családban, érdemes sűrűbben mosni

Ha beteg van a családban, érdemes sűrűbben mosni

A konyhai tárgyak közül a legtöbb kórokozó a szivacsokon, törlőkendőkön, konyharuhákon található, és ezeket nemcsak tiszítani, fertőtleníteni kell gyakrabban, de cserélni is. A hűtőszekrény, a mikrohullámú sütő ajtaját, a kávéfőző gombjait, a vízforraló fogantyúját is érdemes időről időre áttörölni fertőtlenítő hatású kendővel.

Fertőzések, járványok idején, például influenzaszezonban érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok az érintkezési pontok, melyeket minden családtag naponta többször is megfog, és amelyeken megtelepedhetnek a kórokozók. Ezek minden családban mások lehetnek, de általában a kilincseket, villanykapcsolókat, lépcsőkorlátokat, termosztátokat tekinthetjük ezeknek. Naponta kétszer töröljük ár ezeket fertőtlenítővel.

A kisgyermekek különösen fogékonyak a fertőzésekre, és sajnos könnyen előfordulhat, hogy éppen azoktól a tárgyaktól fertőződnek vissza , melyek megnyugtatják őket, és közvetetten segítik a gyógyulásukat. Ne felejtsük el rendszeresen tisztítani, cserélni, fertőtleníteni a plüssjátékokat, a szundikendőket, kedvenc takarókat és cumikat. A kisbabáknál a rágókák és műanyag játékok rendszeres tisztítása is elengedhetetlen.

A takarítás és rendszeres kézmosás mellett a rendszeres szellőztetésnek is nagyon nagy szerepe van abban, hogy a fertőzéseket, illetve felülfertőződéseket elkerüljük. A levegőben rengeteg kórokozó lehet, ráadásul a zárt helyek levegőjére egyedi baktériumflóra lehet a jellemző. A szellőztetéssel megbonthatjuk ennek egyensúlyát, és megakadályozhatjuk, hogy a kórokozók elszaporodjanak.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

31901

Orvos válaszol
Aktuális
Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikumok

Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikus baktériumok nélkül nincs egészséges ember

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukobetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+30, +36 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a legtöbb napsütésre a Dunántúlon élők készülhetnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag