Mutatjuk, mikor süthet ki a nap (2020.10.16.)

Borongós, esős időben lesz ma részünk, hétvégére azonban helyenként már átmenetileg kisüthet a nap. Meleg ezzel együtt nem lesz, sőt, a jövő hét elején hajnali fagyok is előfordulhatnak néhol.

Az ország legnagyobb részén többnyire erősen felhős vagy borult lesz ma az ég, a felhőzet felszakadozására, csökkenésére elsősorban a Dél-Alföldön, Baranyában, illetve a Tiszántúlon lehet csak számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Eleinte többfelé, majd a nap második felében már inkább csak északon várható eső, zápor, a keleti országrészben akár egy-egy zivatar is. A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira, nyugatira fordul, több helyen megélénkül, a Kisalföldön helyenként meg is erősödik. Napközben a hőmérséklet 10-18 fokig emelkedik.

Hajnalban többfelé képződhetnek pára- és ködfoltok
Hajnalban többfelé képződhetnek pára- és ködfoltok. Fotó: Getty Images

Éjszaka továbbra is erősen felhős, borult marad az idő, és főként északon helyenként eső, zápor is kialakulhat. A többnyire mérsékelt északi, északnyugati szél a Dunántúlon időnként megélénkül. A levegő hőmérséklete késő estére 5-11, hajnalra 2-8 fokig hűl vissza. Szombaton szakadozottá válik a felhőzet, és bár így is erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, egyes területeken és időszakokban azért már kisüthet a nap. A csapadék valószínűsége alacsonyabb, szórványosan fordulhat csak elő kisebb eső, zápor, az északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik. A nappali csúcshőmérséklet holnap 7 és 13 fok között alakul.

Vasárnap kelet felé haladva tovább szakadozik, csökken a felhőzet, aminek köszönhetően változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Főként a Dunától keletre fordulhat elő helyenként kisebb eső, záporeső, illetve még hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-14 fok között valószínű.

Ami a jövő hét elejét illeti, hétfőn és kedden ismét változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Csapadék nem valószínű, de hajnalban és pára- és ködföltök is kialakulhatnak, illetve kedden néhol akár tartósabban megmaradhatnak. Hétfőn többnyire mérsékelt marad a légmozgás, másnap azonban a Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik majd a déli szél. A hűvösebb területeken hajnalban fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, napközben viszont 10-15 fok körüli maximumok várhatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra