Ismét téliesre fordul az idő (2021.01.25.)

Az elmúlt napok enyhébb időjárása után ismét téli arcát fordítja felénk a természet. A hét folyamán többször lehet majd hóra számítani, illetve egyes helyeken napközben is fagypont alatt maradhat a hőmérséklet.

Délnyugat felől ma fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet, ugyanakkor északkeleten a nap nagyobb részében még borult lehet az ég - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Ezzel egyidejűleg a csapadékzóna is fokozatosan kelet, északkelet felé vonul, délután már csak az északkeleti megyékben eshet hó, havas eső, illetve eleinte eső. Az északnyugati, nyugati szelet több helyen erős lökések kísérik, délutántól viszont mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 6 fok között várható.

Az előttünk álló hét folyamán többször várható havazás, hózápor
Az előttünk álló hét folyamán többször várható havazás, hózápor. Fotó: Getty Images

Tisztul a levegő Tovább csökkent a légszennyezettség, már sehol sem veszélyes a levegő a szálló por miatt - írja az MTI. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfői térképe alapján Putnokon még egészségtelen, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren pedig kifogásolt a levegőminőség, de ezeken a helyeken is javulás várható. A többi mérőállomással rendelkező településen elfogadható a levegőminőség.

Éjszaka dél felől változó vastagságú fátyolfelhőzet húzódik az ország fölé, ami a déli megyékben meg is vastagszik. Délen hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 5 és plusz 2, hajnalra mínusz 5 és nulla fok közé hűl vissza, de az északi havasabb tájakon akár mínusz 10 fokot is mérhetnek. Holnap eleinte borult idő várható, majd az ország nagy részén vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordulhat még hószállingózás, kisebb havazás. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megerősödik. A nappali csúcshőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű.

Szerdán felhőátvonulásokra lehet számítani általában sok felhővel, de hosszabb-rövidebb napos periódusokkal is. Szórványosan kialakulhat egy-egy hózápor, kisebb havazás, a nyugati határ közelében néhol havas eső. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. Hajnalban a derült, szélvédett területeken mínusz 8-13 fokig is hűlhet a levegő, míg napközben mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul majd a legmagasabb hőmérséklet. Kezdetben hasonló időre számíthatunk csütörtökön is, majd napközben nyugat felől elkezd vastagodni a felhőzet, beborul az ég. A délutáni, esti óráktól nyugat felől egyre többfelé számítani lehet csapadékra: a havazást a nyugati, délnyugati országrészben egyre inkább havas eső, eső válthatja fel, elvétve ónos eső sem kizárt. Többfelé megélénkül az északnyugati, majd délire forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között várható.

Hétvégére kettészakad az ország időjárása

Ami a hét végét illeti, pénteken még erősen felhős vagy borult lesz az ég, ugyanakkor délutántól nyugat felől valószínűleg jelentősebben csökkenni kezd a felhőzet. Többfelé várható csapadék, így kezdetben északkeleten inkább hó, másutt eső, az átmeneti zónában havas eső, néhol ónos eső. Az enyhüléssel a hó estére északkeletre szorul vissza, közben pedig nyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék. A nappali csúcshőmérséklet mínusz 1 és plusz 10 fok között valószínű: északkeleten lesz hidegebb, délnyugaton enyhébb az idő.

Szombaton felhőátvonulásokra számíthatunk, majd az ország nagy részén beborulhat az ég. Kezdetben helyenként, napközben ismét egyre többfelé várható csapadék: az ország déli felén inkább eső, északi felén inkább hó, az átmeneti zónában havas eső, helyenként ónos eső. A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik. A hőmérő higanyszála a nappali órákban plusz 1-10 fokig kúszik majd fel: északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket. Vasárnap erősen felhős idő lesz a jellemző, de helyenként hosszabb-rövidebb napos periódusok is lehetnek. Sokfelé megerősödik az északi szél, illetve ismét többfelé lehet csapadék, az ország északi, északnyugati felén hó, az átmeneti zónában havas eső, ónos eső, másutt inkább csak eső. Napközben lesz, ahol napközben is maradnak a mínuszok, míg délen, délnyugaton akár plusz 12 fokot is mérhetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra