Csontritkulás: hiába a gyógyszerek, ha a betegek nem tartják be a terápiát

A krónikus betegek fele eltér el az orvosa által javasolt kezeléstől, a csontritkulásos pácienseknél pedig még rosszabb ez az arány: náluk csak 30 százalékos a terápiahűség, ami azt jelenti, hogy csak minden harmadik érintetett együttműködő. Pedig egy jól beállított kezeléssel a csonttörés kockázata már most is csökkenthető 50-60 százalékkal.

A krónikus betegek fele eltér el az orvosa által javasolt kezeléstől, a csontritkulásos pácienseknél pedig még rosszabb ez az arány: náluk csak 30 százalékos a terápiahűség, ami azt jelenti, hogy csak minden harmadik érintetett együttműködő. Pedig egy jól beállított kezeléssel a csonttörés kockázata már most is csökkenthető 50-60 százalékkal.

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara és az egri Eszterházy Károly Főiskola közös kutatást készített arról, hogy a betegek mennyire tartják magukat a terápiához. Az eredmények elég meglepőek, kiderült ugyanis, hogy minden ötödik beteg mulasztotta el legalább egyszer bevenni gyógyszerét a vizsgálat előtti két hétben, tíz százalékuk pedig épp az előző nap szegte meg így a terápiás előírást. A másik véglet is előfordult, voltak, akik azt mondták, hogy az előírtnál több gyógyszert vesznek be. A kutatásról dr. Hankó Balázs, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának főgyógyszerésze számolt be a Semmelweis Médiasaroknak, tájékoztatásában pedig megemlítette az is, hogy az Európai Unió Gyógyszerészeti Szervezetének tanulmánya szerint a nem megfelelő gyógyszeralkalmazás és a beteg-együttműködés hiánya akár 200 ezer ember halálát is okozhatja az Európai Unióban.

A csontritkulásos betegek terápiahűsége végképp rossz, esetükben csak minden harmadik beteg tartja be az orvosi utasításokat. Figyelembe vége, hogy a jól beállított gyógyszeres kezelés 50-60 százalékkal csökkenti a törési kockázatot, mindez komoly veszélyforrást jelent, hiszen az érintettek így könnyebben törhetik el tagjaikat egy-egy esés következtében.

Ráadásul ha a combcsont törik el, akkor annak komoly következményei is lehetnek, lévén idős korban már kevesebb az emberek érrendszerében keringő vér mennyisége, így a töréssel járó egy-másfél literes vérveszteség jelentős veszélyt rejt. A keringés ?megzuhanása? a szívre nézve is nagy rizikót jelent, ráadásul ez a szerv idősebb korban már amúgy sem működik tökéletesen. Komoly probléma az is, hogy a combnyakukat eltörő betegek gyakran ágyban maradnak, nem tudnak mozogni, ami megnöveli a kockázatát különböző fertőzéses megbetegedéseknek. Tipikusan a tüdőgyulladás lehet a törés legsúlyosabb szövődménye: ez a probléma a combnyaktöréssel műtöttek 20?30 százalékánál kialakul. A felső légúti fertőzések mellett húgyúti fertőzések is jelentkezhetnek, de előfordulhatnak sebgyógyulási problémák is. Általánosságban elmondható, hogy a combnyaktörést szenvedett betegek 30 százalékos eséllyel egy éven belül meghalnak, a sérültek több mint fele pedig a balesetet követő 5 éven belül elhalálozik. A veszély tehát hatalmas, így nem érdemes a rizikót azzal növelni, hogy valaki az orvosi utasításokat figyelmen kívül hagyva, hanyag módon szedi amúgy korszerű gyógyszereit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra