Ez a rákterápia jövője

Magyarországon évente közel 50 ezer új rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és évente csaknem 32 ezer ember életét követelik a daganatok. Az új terápiás lehetőségek ugyanakkor bizakodásra adnak okot.

Világszerte nő a daganatos betegségek előfordulása, már a 2012-es adatok szerint is több mint 32 millió rákbeteg élt szerte a világban. Magyarországon évente közel 50 ezer új rákos megbetegedést diagnosztizálnak, miközben csaknem 32 ezer beteg hal meg évente valamely daganat következtében.

Még mindig van tovább!

Míg a rákos megbetegedések száma várhatóan emelkedik majd a jövőben is, a kezelésben hatalmas előrelépések történnek nap mint nap. Az elmúlt években Európában 17 új rákterápiás eljárást hagytak jóvá, amelyek több mint 76 százaléka a legnagyobb halálozási aránnyal rendelkező ráktípusokat, így például a tüdő-, a vastagbél és a mellrákot gyógyítja. Nagy előrelépést jelent például az immunterápiás lehetőségek felismerése, ahogyan az is, hogy ma már gyógyszerekkel be tudnak avatkozni a daganatos sejtek életciklusába. Ez teszi lehetővé, hogy a kezelés során a gyógyszerek csak a rákos sejteket támadják. A gyógyszeripari innovációk mögött hosszú évek kutatómunkái húzódnak, a munkának pedig még távolról sincs vége!

van tovább

A betegség soha nem pihen, így az orvoslás sem maradhat tétlen. A betegség mindenkitől kitartó küzdelmet követel meg, de hinni kell abban: van tovább! A tudomány segít a harcban.

400 ezret nyerhet, aki egészségre nevel Másodszorra hirdeti meg az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a legjobb magyarországi egészségértést segítő, fejlesztő tevékenységeket értékelő díjat. A pályázatra 2017. január 1. és október 15. között Magyarországon futó egészségértést támogató projektek nevezhetők. A pályázatról további információ az alábbi oldalon található.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra