Tízmilliárdokat hozhatnak a klinikai kutatások

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) is támogatja, hogy Magyarország a klinikai gyógyszerkutatás terén tovább erősítse élvonalbeli pozícióját.

A kormány a közelmúltban számos alkalommal állást foglalt a gyógyszeripar nemzetgazdasági jelentőségének megerősítése mellett, melyet a kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatokat tömörítő szervezetként az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) is üdvözöl. A szervezet által támogatott stratégia egyik kiemelten fontos területe lehet ugyanis a speciális és nagy értékű szolgáltatásexportként megjelenő klinikai vizsgálatok számának növelése is. A közös célok gyakorlati megvalósítását segíti, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében a mostani ciklusban külön kormányzati felelőse is van az innovációval kapcsolatos kormányzati stratégia megalkotásának és végrehajtásának, de a hatékony előrelépés a kormány és a gyógyszeripar további együttműködését is igényli, ezért az egyesület már a nyár folyamán megkereste Palkovics László innovációs minisztert - olvasható az AIPM közleményében.

Már fejlesztés közben életet menthetnek a gyógyszerek Hazánkban rengeteg klinikai vizsgálat zajlik, ami nagyban hozzájárul az innovatív terápiák adaptálásához, egyre gyakoribb alkalmazásához. Ezekkel a kutatásokkal mindenki nyer: az orvosok folyamatosan bővíthetik tudásukat, a vizsgálatban résztvevő betegek pedig megkaphatják azokat az innovatív okosgyógyszereket, amelyek az állami rendszerben gyakran még évekig nem elérhetők, és utána is egyedi méltányossághoz köthetik alkalmazásukat. Kattintson a részletekért!

Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója elmondta, hogy a szakmai szervezet szerint minden lehetőség adott Magyarország nemzetközi klinikai kutatóvizsgálatokban európai szinten is kiemelkedő szerepvállalásának további erősítéséhez. Hozzátette, hogy a gyógyszerfejlesztési vizsgálatokban való részvételért ugyanakkor komoly és egyre fokozódó nemzetközi küzdelem folyik, így versenyképességünk folyamatos fenntartása és javítása további intézkedéseket igényel. Ezért különösen fontos és üdvözlendő a magyar külgazdasági és külügyminiszter által New Yorkban is képviselt kormányzati szándék, amely egy irányba mutat az AIPM által már korábban megfogalmazott célokkal - tette hozzá Dr. Holchacker Péter.

Akár 20-30 százalékkal növelhető lenne a vizsgálatok száma

A Magyarországon elvégzett klinikai vizsgálatok számának további, mintegy 20-30 százalékos növekedése a nemzetgazdaságnak évi 18-28 milliárd forint többletbevételt jelentene, melyből 7-11 milliárd forint a központi költségvetés adóbevételeit növelné. E célok elérése érdekében azonban több területen előremutató intézkedésekre van szükség, ugyanis a fokozódó verseny és a 2020-tól életbe lépő, klinikai vizsgálatokra vonatkozó Európai Unió-s szabályozás veszélyezteti az ország e téren elért európai élvonalbeli pozícióját. Az AIPM által korábban megfogalmazott nyolcpontos javaslatcsomag a klinikai kutatások bővüléséhez kíván hozzájárulni: az átlátható, kiszámítható, befektetéseket ösztönző jogi és pénzügyi környezet, az innováció elismerése a hazai gyógyszer-finanszírozásban, valamint a klinikai kutatáshoz szükséges szakmai kompetenciák és rendszertámogató megoldások orvosképzésbe és ellátórendszerbe építése mind az innovációs ökoszisztéma kézzel fogható javítását támogatnák.

A klinikai kutatások számának növelése több tízmilliárdos többletbevételt eredményezne
A klinikai kutatások számának növelése több tízmilliárdos többletbevételt eredményezne

A Magyarországon elvégzett gyógyszerfejlesztési klinikai vizsgálatok összességében mintegy 100 milliárd forint hozzáadott értéket teremtenek a magyar gazdaságnak, miközben a gyógyszerfejlesztési vizsgálatok több ezer magasan képzett szakember itthoni foglalkoztatásához és szaktudásának folyamatos növeléséhez járulnak hozzá. Az ország jelentős szerepvállalása a klinikai kutatások terén azonban mégis annak a több tízezer magyar betegnek a legnagyobb érték, akik számára ezek a fejlesztések elérhetővé teszik a legmodernebb kezeléseket úgy, hogy az ingyenes gyógyszerek a költségvetés számára is milliárdokban mérhető könnyebbséget jelentenek évente - áll az AIPM közleményében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra