Virágkorát éli a szívgyógyászat

A kardiológia virágkorát éli mind a modern kezelési technológiák terjedése, mind az új gyógyszerek megjelenése miatt. Míg utóbbiak a stroke megelőzését segítik nagyban, addig előbbiek a vészhelyzetek elhárítását teszik lényegesen könnyebbé.

A kardiológia virágkorát éli mind a modern kezelési technológiák terjedése, mind az új gyógyszerek megjelenése miatt. Míg utóbbiak a stroke megelőzését segítik nagyban, addig előbbiek a vészhelyzetek elhárítását teszik lényegesen könnyebbé.

A magas vérnyomás megfelelő kezelésével rengeteg szívbetegséget lehetne megelőzni, ennek ellenére ezt a problémát sehol a világon nem kezelik túl jól. Az érintetteknek csak 40 százaléka kap megfelelő ellátást, egyrészt azért, mert jó részük nem is tud a betegségről, illetve tud róla, de nem szed rá gyógyszert. Vagy szed, csak nem jól, nem jót. Egyéb területen is komolyak az elmaradások, pedig sok szívbetegség kezelhetőségében vannak már újdonságok.

"Az új orális antikoagulánsok kifejlesztése mindenképp hatalmas előrelépést jelent. Ezek a készítmények sokkal egyszerűbbé teszik a vérhígítást a korábbi, folyamatos vérvétel alapján beállított terápiához képest. Sokkal biztonságosabbak, használatuk sokkal egyszerűbb" ? mondja Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor kardiológus főorvos, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Kardiológus társaság elnöke. Hozzáteszi, hogy egy olyan új gyógyszercsalád megjelenése is küszöbön áll, amely azoknak az örökletes magas vérzsírszintben szenvedő betegeknek jelenthet gyógyulást, akiknek eddig nem voltak megfelelő gyógyszereik. Ezek az injekciós készítmények a koleszterinszint csökkentésében jelenthetnek majd komoly segítséget. A szívelégtelenség kezelésében szintén forradalmi gyógyszerek jelentek meg a közelmúltban, és jelennek meg jelenleg is. Ezek a korábban alkalmazottaknál jobbak, hosszabb túlélést tesznek lehetővé. Ugyanez igaz a szívritmuszavarra, amely már szintén kezelhető korszerű gyógyszerekkel.

hipertonia 9 Technológiai mérföldkövek

Technológiai téren a kardiológia szintén igazi aranykorát éli, ilyen eszközökkel már rengeteg olyan betegséget tudnak kezelni, amelyekre korábban sokkal csekélyebb volt az orvosi ráhatás. "A heveny állapotokban végzett szívkatéterezés elterjedése mindenképpen életmentő. Ugyanez igaz a felszívódó, csak a betegség időszakában működő sztentekre, amelyek ugyancsak komoly előrelépést jelentettek. Használatuk óta a betegekben nem marad vissza olyan fémtárgy, amire a későbbiekben már nincs szükség" ? emeli ki a főorvos. Hozzáteszi, hogy ma már a szívkoszorúereket belülről is meg tudják vizsgálni, mert ezekbe a 2-3 milliméteres erekbe miniatűr katéterként be tudnak juttatni egy érnél kisebb ultrahang-készüléket. Ezt az éren belül lehet mozgatni, meg lehet vele nézni az érbetegséget. De a koszorúerek állapotának vizsgálatához még ultrahang sem feltétlenül kell, elég lehet a szívkoszorúér CT-vizsgálata, azzal is tökéletesen lehet látni, hogy az érintettnél már elkezdődött-e a szívkoszorúér-betegség vagy sem. A szívizombetegségeket a szív MR-vizsgálata segíthet időben kimutatni, az nyithat új perspektívákat a kezelésben, a terápiás beavatkozások megtervezésében.

Mélyen a szívben

A ritmuszavar kezelése szintén sokat fejlődött, egyrészt a beültethető eszközök, köztük a beültethető defibrillátorok miatt. "Ma már sok szívbetegnek nem kell meghalnia akkor, ha sikerül olyan eszközt kapnia, amely szinkronizálja a beteg szívkamrák működését, illetve a ritmuszavarokat elektrosokkal meg tudja szüntetni" ? emeli ki a főorvos. Mint mondja, ma már olyan pacemakerek is vannak, amelyeket egyenesen a szívbe, a szívkamra csúcsába ültetnek be. A műszív technikákban szintén rengeteg az újdonság. Ilyen eszközből már nem csak fekvő, ágyhoz kötött betegnél alkalmazható létezik, hanem olyan is, amellyel a beteg hazamehet, és időnként csak az oldaltáskájában kell akkumulátort cserélnie. Ilyen betegek már Magyarországon is élnek.

Miközben a szív-és érrendszeri betegségek kezelésében rengeteg az újdonság, az innovációk pedig egymást érik, sokan még mindig megfeledkeznek azokról az egyszerű és fontos lépésekről, amelyek a megelőzést segítik. Ilyen a sportolás, ami kulcsfontosságú. Emiatt a Szív Világnapján a kardiológusok is kerékpárra pattannak, körbebiciklizik a várost, hogy ezzel is példát mutassanak az embereknek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra