Évtizedekig támad a füst

A dohányzás káros hatása sokszor csak hosszú idő után válik kézzelfoghatóvá, hiszen a COPD is évtizedekig lappanghat, a tüdőrák is több mint 20 évig rejtőzhet. Agresszívan terjeszkedni pedig csak ezután kezd. Emiatt legjobb rá sem szokni erre a káros szenvedélyre, ha pedig ez mégis megtörtént, akkor jobb minél előbb elnyomni az utolsó csikket.

A dohányzás káros hatása sokszor csak hosszú idő után válik kézzelfoghatóvá, hiszen a COPD is évtizedekig lappanghat, a tüdőrák is több mint 20 évig rejtőzhet. Agresszívan terjeszkedni pedig csak ezután kezd. Emiatt legjobb rá sem szokni erre a káros szenvedélyre, ha pedig ez mégis megtörtént, akkor jobb minél előbb elnyomni az utolsó csikket.

A tüdőrák nem más, mint a légzőszerv hámeredetű, rosszindulatú daganata. Szinte mindig a hámszövetből indul ki. A férfiak rákos halálozásában az első, a nőknél a második helyet foglalja el, előfordulása pedig vitathatatlanul összefüggésben áll a dohányzással töltött évek, a naponta elszívott cigaretták számával, és még azzal is, hogy milyen volt az elszívott cigaretta kátrány- és nikotintartalma. Ez egyértelműen kiderült abból a vizsgálatból, amelyet a Cancer Research UK rákkutató intézmény munkatársai végeztek, és amelynek eredményeit a Science szaklapban publikálták.

A kutatók hét tüdőrákos páciens állapotát vizsgálták. Volt között aktív dohányos és olyan is, aki már abbahagyta a cigarettázást, illetve olyan is, aki soha nem hódolt ennek a káros szenvedélynek. A vizsgálati eredmények arra mutatnak rá, hogy a rákot okozó eredeti genetikai hibák hosszú évekig felfedezetlenek lehetnek a szervezetben. Ez a rejtőzés akkor ér véget, amikor új genetikai hibák adódnak az előzőekhez, ez pedig egy idő után gyors ráksejtnövekedést eredményez. Ilyenkor a daganat gyors, agresszív növekedés során a genetikai hibák a ráktumor különböző részeiben felfedezhetők: valamennyi tumorterület különbözően növekszik és genetikai szempontból mindegyik egyedi.

ne_gyujts_ra_2

A kutatók arra is rávilágítottak, hogy a cigarettázás okozza azon korai genetikai hibákat, amelyeket az orvostudomány a tüdőrákhoz köt, de ezek a betegség előrehaladtával egyre kevésbé lesznek fontosak. Az orvosok ugyanis azt állítják: a legtöbb rákot okozó mutációért az APOBEC nevű protein felel, ugyanis ez kontrollálja azt a folyamatot, amelynek végén a mutációk megjelennek a szervezetben. A tüdőrákban található genetikai hibák sokszínűsége ugyanakkor sajnálatosan megmagyarázza azt is, hogy a tüdőrákot célzó gyógymódszerek miért voltak kevésbé sikeresek eddig.

A kutatás rávilágít arra is, hogy a tüdőrákot korábban kell észlelni: még akkor, amikor csak fejlődési szakaszában van. Ebben az esetben ugyanis a betegek túl is élhetik a tüdőrákot. A kutatók ma is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy meg megértsék, hogyan fejlődik a tumor, lévén akkor képesek lehetnek megjósolni azt is, hogy a mutáció hogyan és merre halad. Viszont onnantól kezdve, hogy a tüdőrák legfőbb kiváltó oka ennyire igazolt, egyszerűbb nem kivárni, míg kezelésre lesz szükség, hanem eleve megelőzni azzal, hogy a dohányosok felhagynak káros szenvedélyükkel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra