Az orvosi Nobelnél a látás is középpontba került

Idén megosztva kapta három tudós az orvosi-élettani Nobel-díjat, közülük kettő pedig egy olyan hatóanyag kifejlesztésével szerzett magának hírnevet, amely egy vakságot okozó, tízmilliókat veszélyeztető, parazita által előidézett szembetegségre jelent megoldást. A WHO terve szerint az új gyógyszereknek köszönhetően 10 év múlva teljesen eltűnhet a kór.

Idén megosztva kapta három tudós az orvosi-élettani Nobel-díjat, közülük kettő pedig egy olyan hatóanyag kifejlesztésével szerzett magának hírnevet, amely egy vakságot okozó, tízmilliókat veszélyeztető, parazita által előidézett szembetegségre jelent megoldást. A WHO terve szerint az új gyógyszereknek köszönhetően 10 év múlva teljesen eltűnhet a kór.

Fertőző betegségek, köztük egy súlyos szembetegség kutatásáért ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az elismerést három tudós megosztva kapja, eredményeik pedig a gyógyszeripari kutatásokhoz tettek hozzá sokat: tömegeket érintő trópusi betegségek kezelését tették sokkal hatékonyabbá. Az egyik ilyen betegség a folyami vakság (onchocerciasis), amelyet fonálféreg-fertőzés okoz, és amely a szaruhártya gyulladásos megbetegedése. Ennek kezelésében jelentett hatalmas előrelépést Omura Szatosi és William C. Campbell munkája. Felfedezésük a gyógyszerek egy olyan új generációjának megalkotásához vezetett, amely rendkívüli hatékonysággal győzi le a paraziták okozta betegségeket, köztük a folyami vakságot. A két tudós által felfedezett hatóanyag segítségével radikálisan sikerült visszaszorítani utóbbi előfordulását, de segítségével hatékonyan kezelhetők más élősködők által okozott betegségek is.

Folyamatos kutatás

William C. Campbell az írországi Rameltonban született, 1930-ban. A dublini Trinity College-ban diplomázott 1952-ben, majd az amerikai Wisconsin Egyetemen folytatta PhD-tanulmányait ? derül ki a távirati iroda összefoglalójából. Ezt követően, 1957 és1990 között a Gyógyászati Kutatások Merck Intézetének kutatója, 1984?1990 között pedig szenior kutatója és fejlesztési, vizsgálati igazgatója volt. Jelenleg a New Jersey-i Drew Egyetem emeritus kutatója. Omura Szatosi 1935-ben született Jamanasi prefektúrában. Diplomáját 1968-ban szerezte a Tokiói Egyetemen gyógyszertudományokból, 1970-ben pedig kémiából PhD fokozatot is szerzett. Ezt követően, 1965 és 1971 között a japán Kitaszato Intézet kutatója, 1975 és 2007 között professzora volt. Azóta az egyetem emeritus professzora.

Maga a folyami vakság a trópusi területeken rengeteg embert érint: a vele való fertőződés veszélyének 50 millió ember van kitéve, jelenleg pedig 18 millió fertőzöttről és 270 ezer ezen kór miatt megvakult betegről tudnak. A betegség főképp Afrikában van jelen, de harmincnál több országban fordul elő. Mint Jan Andersson, a díjat odaítélő bizottság egyik tagja kiemelte, a két kutató munkájának köszönhetően az Egészségügyi Világszervezetnek már működő terve van arra vonatkozóan, hogy a betegség 2025-re eltűnjön.

A két kutató a díjat azért kapja együttesen, mert afertőző betegségekkezeléséhez használt hatóanyag kifejlesztéséhez mindkettejük munkájára nagy szükség volt. Szatosi volt az, aki a talajban élő Streptomyces baktériumokkal végzett kutatásokat, majd izolált és tenyésztett ki olyan törzseket, amelyeket hasznosnak vélt a kórokozók elleni küzdelemben. Ezek egyike lett a Streptomyces avermitilis, az új készítmény forrása. Ezt a törzset tovább vizsgálva fedezte fel Campbell a Streptomyces avermitilis hatékonyságát: a tudós állatoknál mutatta ki, hogy a baktérium legyőzi a parazitákat. A hatóanyag kémiai módosítás után még hatékonyabb lett: amikor embereknél vizsgálták az élősködők okozta betegségek elleni hatását, egyből látványos sikereket értek el vele.

Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Tippek

A gyógyszereknek mindössze két nagy típusa van: a kémiai úton előállított szintetikus készítmények, illetve a biotechnológiai eljárással készített úgynevezett biológiai gyógyszerek.