Tudni akarja, melyik a leghatékonyabb edzésforma?

A nagyon intenzív testmozgást vagy pihenés, vagy valamilyen kevésbé intenzív mozgásforma váltja fel, eredményeként pedig több zsírt égethetünk el, mint a hosszantartó, ám lassabb mozgásformákkal, például a kocogással.

A Sportorvosok Amerikai Kollégiumának felmérése szerint a 2014-es évben az edzőtermek és fitneszórák látogatói legtöbbször a HIIT (High Intensity Interval Training) névre hallgató edzésmódszerrel fognak találkozni, melyet magyarul leginkább a "magas intenzitású szakaszos edzés" névvel illethetünk, a legújabb trend szerint ugyanis állóképességünket leghatékonyabban ezzel fejleszthetjük.

Amint arról Walt Thompson, a Georgia Állami Egyetem mozgástudomány-professzora beszámolt, korábban semmilyen edzésforma nem tört be olyan nagy erővel és olyan sebességgel a piacra, mint ez a legújabb őrület, melynek edzőteremben, de - dvd segítségével - akár saját otthonunkban is hódolhatunk. Tavaly a HIIT a legnépszerűbb edzésformák listáján az első húszba sem került be, idén azonban már a lista élén áll.

Ennek az edzésformának az a lényege, hogy a nagyon intenzív testmozgást vagy pihenés, vagy valamilyen kevésbé intenzív mozgásforma váltja fel, eredményeként pedig több zsírt égethetünk el , mint a hosszan tartó, ám lassabb mozgásformákkal, például a kocogással, ráadásul ez a mozgásforma a szívre is jótékonyan hat. A legjobb hír azonban talán az, hogy rendkívüli hatékonyságának köszönhetően már húsz perc alatt is nagy eredményt érhetünk el vele.

A testmozgás új formája a HIIT-tréning

Az új irányzat főleg a fiatalok számára lehet rendkívül vonzó, akik folyton új és új lehetőségeket keresnek az edzésre. A közel 29 000 edző bevonásával készült felmérés válaszaiból az derült ki, hogy a HIIT egyre többek körében örvend nagy népszerűségnek, egyes szakembereket azonban aggaszt az a tény, hogy ha az idősebbek és a kevésbé fanatikusak is minden előzetes rákészülés nélkül rákapnak erre a módszerre, az könnyen komoly sérülésekhez vezethet.

Thompson is megerősítette a tényt, hogy mióta ez az őrület a toplisták élére került, megnőtt az ortopédiai sérülések, valamint a szív- és érrendszeri betegségek száma, az edzők azonban minderre azzal reagáltak, hogy a magas intenzitású mozgásnak nem feltétlenül kell nagy rázkódással járnia, hiszen az valóban nem mindenki számára megfelelő, gondoljunk például azokra, akik már idősebbek vagy ízületi gondokkal küzdenek. Ráadásul, az új edzésformának éppen az a lényege, hogy az intenzív mozgásformát egy pihenőszakasz váltja mindig, ez pedig kifejezetten erősítően hat a szívre azáltal, hogy a szívritmus váltakozva gyorsul fel, illetve lassul le.

Michael Mantell szakértő ezzel együtt azt ajánlja, hogy aki most akar belevágni a rendszeres edzésbe, az először kezdje azzal, hogy szép komótosan körbejárja a háztömböt, majd egyre gyorsabban kezd sétálni, míg végül ismét visszalassul az eredeti tempóra. Ha mindezt húsz percen át teszi, akkor máris teljesített egy HIIT-tréninget .

Aki netán ennél komolyabb fába vágná a fejszéjét, annak az alábbi gyakorlatsort ajánlják. Első körben négy percen át térdemelés, fekvőtámaszból karemelés, terpeszbe ugrás karemeléssel, illetve felváltva mindkét oldalra haránt terpeszbe ugrás. A következő négy percben ugrókötelezés, hasizomgyakorlat, egy lábon ide-oda ugrálás, valamint fekvőtámaszok következnek. A harmadik négyperces szakasz során négyütemű fekvőtámasz, fordulással egybekötött felülések, guggolások és kitöréses gyakorlatok jönnek, az utolsó szakaszban pedig kartámaszból felváltott lábbal előre ugrálást, fekvőtámaszt , guggolást és lépcsőre felugrást kell végezni. A megfelelő eredmény elérése érdekében minden gyakorlatsorból kettőt érdemes végigcsinálni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra