Súlyzós edzés: nőknek kifejezetten ajánlott

Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősítő gyakorlatokat - állapította meg egy amerikai kutatás.

A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardioedzések - már ismert - jótékony hatásához, így tovább csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A kutatás eredményei szerint a leginkább azoknál csökkent a diabétesz kockázata , akik heti 150 perc kardio mellett legalább egyórányi izomerősítő gyakorlatot is végeztek. Esetükben a cukorbetegség kialakulásának kockázata harmadával volt kisebb, mint azoknál, akik semmilyen testedzést nem végeztek - írja a BBC News.

Az már korábban is ismert volt, hogy a rendszeres kardioedzés - a futás, a gyaloglás vagy az úszás - segít a diabétesz megelőzésében. Azt is igazolták kutatási eredmények, hogy az izomerősítés csökkenti a vércukorszintet.

Súlyzós edzés is segíthet a cukorbetegség elleni harcban

A Harvard Egyetem orvosi karának kutatói szerint az izomerősítő gyakorlatok pozitív hatása részben abban rejlik, hogy segít nagyobb izomtömeget fenntartani, amely védelmet nyújt a diabétesz ellen.

A kutatók megjegyzik, hogy eredményeik nem tekinthetők "tökéletesnek", hiszen csak egy bizonyos réteget vizsgáltak, és a mozgás mennyiségét sem mérték, hanem a résztvevők beszámolói alapján jegyezték le. Eredményeik azonban összhangban vannak egy férfiak bevonásával végzett korábbi vizsgálatéval.

A mozgásszegény életmód és az energiadús táplálkozás elhízáshoz vezet. A hasüregben felszaporodó zsírszövet az oka az inzulinhatás csökkenésének, így a cukorbetegség kialakulásának. A diabétesz ráadásul az esetek zömében nem önállóan jelentkezik, hanem a metabolikus szindrómának nevezett komplex anyagcserezavar részeként. A metabolikus szindrómára utaló eltérések a következők: megnövekedett haskörfogat (férfiban 94, nőben 80 cm felett), vérzsíreltérések (emelkedett triglicerid-, csökkent HDL-koleszterin), magas vérnyomás (130/85 hgmm felett), emelkedett éhgyomri vércukorszint (5,6 mmol/l feletti). A cukorbetegségnek emellett számos súlyos szövődménye is lehet, és a várható élettartamot is jelentősen megrövidítheti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra