Mi történik a mellünkkel futás közben?

Leggings mellé sportmelltartó jár, szinte természetes párt alkot a kettő. Az elmúlt években egyre több remek melltartó kapható, igaz, nem a legolcsóbban. Ennek is köszönhető, hogy feltettük a kérdést: szükségünk van-e egyáltalán sportmelltartóra?

Az emberi anatómia szerint a női mell zsírszövetből, mirigyszövetből és a mell formáját és támaszát biztosító kötőszöveti állományból áll, ezen szöveteket pedig a szegycsonthoz kapcsolják az ún. Cooper felfüggesztő szalagok. Mivel a mellek csak a szegycsonthoz csatlakoznak, emiatt igen sérülékenyek, a mozgás pedig értelemszerűen sok problémát okozhat.

Ráadásul a mellszövetben számos helyen igen érzékeny idegek találhatóak, ami nemcsak azt jelenti, hogy a mell erogén zóna, hanem azt is, hogy igen nagy fájdalmat okozhatnak az erősebb, intenzívebb, nagyobb lendülettel járó mozgások és cselekvések. A sportmelltartó nemcsak megtartja a mellet sportolás közben, hanem annak súlyát is megfelelően osztja el, támogatja a mellszövetet, így jobban ki tudjuk használni a hátunkon lévő poszturális izmokat is.

A nagy mellű nők nagy problémája A nagymellű nők nem tudnak megfelelően edzeni, mert útban van a mellük, a nem megfelelő melltartók valóban károsíthatják az emlőket tartó Cooper-szalagokat. Olvassa el a teljes kutatást, kattintson ide!

Nagyobb mellek esetén azok súlya hozzájárulhat ahhoz, hogy meggörbüljünk, rossz testtartást vegyünk fel, fejünk előrebillenjen, bordáink pedig lenyomódjanak - ez fájdalmat, kellemetlenségeket, akár hosszasabb fejfájást is okozhat. (A kisebb mellű nőknek nem kell félniük emiatt, feltéve, ha jó testtartással járnak.)

A sportmelltartó kifejezetten hasznos lehet várandósság vagy szoptatás alatt, a megváltozott hormonháztartás miatt ugyanis a mellek ilyenkor sokkal érzékenyebbek. És minden nő tudja, aki futott már busz után, hogy melltartó nélkül a futás kifejezetten fájdalmas tud lenni, a fájdalmak pedig nemcsak órákig, hanem napokig is eltarthatnak.

Így hat a női mellekre a futás
Így hat a női mellekre a futás. Fotó: iStock

A sportmelltartók tehát sokat segítenek abban, hogy a mozgalmasabb életet és az edzéseket kevésbé fájdalmassá tegyék. Kérdés, hogy hosszú távon mennyi problémát okozhat. Rövid válasz: semennyit.

Amikor öregszünk, az előbb említett Cooper-szalagok elveszítik rugalmasságukat, a gravitáció pedig senkin sem könyörül meg. A menopauza után a mirigyszövet helyét fokozatosan átveszi a zsírszövet, emiatt pedig a mellek elkezdenek puhulni és megereszkednek - ez pedig egy olyan természetes folyamat, amelyet nem lehet megakadályozni.

A sportmelltartókkal kapcsolatban sokan úgy gondolják, hogy ezek hatására csökken a Cooper-szalagokat érő erőhatás, csökken a rájuk terhelődő nyomás és emiatt rugalmasságukat hosszabb ideig tudják megőrizni - mindez azonban csak elmélet és még egyetlen hosszú távú kutatás sem látott napvilágot ezzel kapcsolatban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra