Már bérelhet otthonra futópadot

A rövidebb nappalok és a nagy hideg miatt egyre több sportolni vágyó kényszerül a fitnesztermekbe, sokan pedig a zsúfoltság helyett inkább otthon edzenének. Van lehetőség bizonyos fitneszgépek bérlésére is, de kiknek ajánlott ez elsősorban?

A téli hónapok nem kedveznek a tömegsportnak : a nagy hideg miatt jóval kevesebben vágnak neki a futópályának, és mivel a nappalok is rövidebbek és korábban sötétedik, jóval nehezebben vesszük rá magunkat a sportolásra. A konditermek pedig éppen ezért túlzsúfoltak, melynek tudatában inkább el sem indulunk oda. Emiatt sokan úgy döntenek, inkább beszereznek otthonra valamilyen komolyabb sporteszközt.

Év elején sokan döntenek úgy, hogy a jövőben egészségesebben élnek majd. Vannak azonban, akik megfeledkeznek a fokozatosság elvéről, és egy sérülés, vagy a stagnáló kilók miatt hamar feladják elhatározásukat. Hogy mire vigyázzunk a téli sportoláskor, azt az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze!

Ha valaki otthon erősítene inkább, de nem szeretne több százezer forintot sem kiadni egy komolyabb gépért, lehetősége van bérelni ezeket az eszközöket. "Egyes ügyfelek inkább éveken át folyamatosan bérlik a fitneszgépet. Megszeretik, ezért ragaszkodnak hozzá, mégsem vesz sajátot, mert fontos számukra az a biztonság, hogy ha bármi van a gépünkkel, akkor mi javítjuk, illetve kicseréljük" - mondta a HVG.hu kérdésére Tóth Zoltán, a fitneszgépek bérbeadásával foglalkozó egyik cég ügyvezetője.

Kinek való a fitneszterem, kinek az otthoni edzés?

A sláger az ilyen szolgáltatásoknál a futópad, de kölcsönözhető még szobabicikli, lépcsőzőgép, evezőpad vagy akár ellipszistréner is. Általában 4-6 hetes szakaszokra lehet hazavinni - technikailag magával a céggel kiszállíttatni - a kondigépet, hiszen a leggyakoribb konstrukció, hogy ekkora időtartam után már kedvezményesebb áron fut a bérlet. Gyakran bérelnek fitneszgépeket kismamák , illetve kisgyermekes anyukák is, akik amúgy is nehezebben tudnak otthonról kimozdulni, másrészt szeretnék sporttal fogyni/újra formába lendülni.

Inspiráló lehet a fitnesztermek közege, ahol rengeteg ember próbálja kihozni magából a maximumot
Inspiráló lehet a fitnesztermek közege, ahol rengeteg ember próbálja kihozni magából a maximumot

Bár a bérlés sokak számára az elsődleges lehetőség ezeknek a gépeknek a használatára, az edzőtermi sportolás mellett is számos érv szól. Inspiráló lehet a közeg, hiszen rengeteg ember próbálja kihozni itt magából a maximumot, így egymást is erősítve. Emellett a konditerem egyfajta közösségi élményt is jelenthet, ahol a testmozgás mellett a beszélgetéseknek, közös szaunázásoknak is helye van. Ráadásul a bérelt fitneszgép sokszor hangosabb is a kelleténél, melyet a szomszédság sem feltétlenül tolerál, a fitnesztermekben elvégzett edzés miatt viszont nem fogunk összeveszni a mellettünk vagy felettünk-alattunk lakóval.

Másik előnyként a sportközpontok professzionális hátterét emelte ki a szakember, mint mondta, a gépparkokat náluk folyamatosan karbantartják, a használatukhoz pedig mindig kéznél van a képzett személyzet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra