Komoly derékfájást okozhat a cigi

A mozgásszegény életmód és a feldolgozatlan lelki probléma is állhat a deréktáji fájdalom hátterében - mondta az InfoRádiónak Bálint Géza, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet reumatológus főorvosa, a WHO Mozgásszervi Egészség Világszövetségének koordinátora.

A derékfájás az ENSZ egészségügyi bizottságának felmérése szerint 630 millió embert érint. A felnőtt népesség 80-90 százaléka szenved legalább egy hétig tartó, aktivitáscsökkenéssel járó derékfájásban. A 45 év alattiak között a fizikai aktivitás csökkenésének leggyakoribb oka a derékfájás. Bálint Géza szerint a fájdalom alapvető oka, hogy az ülés nagyobb terhet ró például a legalsó porckorongra, mint az állás.

derékfájás
A derékfájást leggyakrabban a gerinc túlterhelése okozza. Bármilyen mozgás jót tehet

"Nagyon fontos a mozgás, mert a tétlenség nagyon kedvez a derékfájás kialakulásának, a közepes fizikai aktivitás kimondottan jót tesz. Kiderült, hogy akik szépen, egyenesen ültek, szinte mozdulatlanul a széken, közöttük sokkal több volt a derékfájós, mint akik fészkelődtek ülés közben" - mondta Bálint Géza.

Tulajdonképpen a derékfájós embereknek módjával minden mozgásforma jó. A reumatológus főorvos szerint az úszás az egyik legjobb mozgásforma. A legjobb a hátúszás, de a gyorsúszás is jó. A mellúszás akkor megfelelő, ha úszás közben beletesszük a fejünket a vízbe. Ellenkező esetben ugyanis túl nagy homorulat alakul ki a deréktájon, ami nem tesz jót.

A kocogás, futás is ajánlható. Ugyanúgy, ahogy a térdfájósoknál, a térdkopásban szenvedőknél is kimutatták, hogy a futás nem tesz rosszat, sőt, náluk a nem futókhoz képest a kopás lassabban halad előre a legsúlyosabb kopásban szenvedőket kivéve. Betonon, aszfalton viszont nem szabad futni, csak rugalmas talajon Bálint Géza tanácsa szerint.

Krónikus derékfájásra sokan csupán a tüneteket enyhítő fájdalomcsillapítókat vagy nem túl hatékony étrend-kiegészítőket fogyasztanak. Ezek a készítmények azonban, csak a tüneteket kezelik, de az okokra nem hatnak. Részletek!

Az ORFI reumatológus főorvosa hangsúlyozta: külön gondot kellene fordítani arra, hogy a gerincvédő tornát megtanuljuk gyógytornásztól, erre fitnesz centrumokban is van lehetőség.

"Még egy nagyon nagy rizikója van a derékfájásnak a modern világban, amire nem szokták felhívni a figyelmet, ez a dohányzás . A dohányzás rendkívül nagymértékben befolyásolja a csigolyák közti porckorong sejtjeinek anyagcseréjét. A dohányzás kimondottan sok veszélyt tartogat nemcsak a tüdő, hanem a gerinc számára is" - hangsúlyozta az ORFI reumatológus főorvosa.

Forrás: InfoRádió

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra