Intenzív karedzések nyárra

Ki mondta, hogy egy kis edzéshez mindenképpen szükség van egy jól felszerelt konditeremre? Az ember karja mindig rendelkezésre áll, és ez már elég ahhoz, hogy megfelelő gyakorlatokat végezzünk.

1. Az első gyakorlat, amit bárhol végrehajthatunk, az a kézfejen támaszkodás - mintha éppen kinyomnánk a fekvőtámaszt - úgy, hogy a karjaink teljesen egyenesek és a kézfejek a vállak alatt találhatók (tulajdonképpen hagyományos planking nyújtott karokkal). Tartsuk meg így magunkat 30 másodpercig. Nehezítés, ha közben hátul csak a lábujjainkkal tartjuk magunkat. Ha szétfeszítjük kezünk ujjait a terhelés eloszlik, és a gyakorlatot végezhetjük úgy is, hogy az alkarunkra támaszkodunk (planking vagy hídtartás). Az igazán profik úgy is csinálhatják, hogy csak egy lábra támaszkodnak, a másikat felemelik.
2. A következő gyakorlat a fentiekhez hasonló, de csak egy kéz és egy láb van használatban, illetve a testünk oldalirányba fordul (oldalsó planking, vagy oldalsó tartás, támasz). Ezt a gyakorlatot is lehet alkarra támaszkodva végezni. Ebben a helyzetben helyezzük a felső lábat az alsó láb elé a földre, de ügyeljünk, hogy ne csavarodjon ki a törzs, a felső kart pedig tartsuk kinyújtva felfelé és így tartsuk magunkat.
3. Ha akad a közelünkben egy szék, már el is kezdhetjük a következő gyakorlatot. Álljunk háttal a széknek, helyezzük kezünket a szélére és engedjük le fenekünket, majd egyenesítsük ki karunkat (paddal is végezhető a hátsó tolódás). A gyakorlat következő szintje: ha mindezt teljesen nyújtott lábbal csináljuk. Végül, ha már ez sem elég megterhelő, csinálhatjuk a gyakorlatot mindössze egy kézzel.

4. A szék elé térdelve fekvőtámaszt nyomhatunk úgy is, hogy a széken van a kezünk.
5. Ennél nehezebb kicsit, ha lábfejünket helyezzük a székre és úgy fekvőtámaszozunk.
6. Egy egyszerű karkörzés is segíthet, amit az iskolai tornaórákon már mindenki elsajátított. Ugyan nem lesznek testépítő izmaink tőle, de például a vérkeringést remekül serkenti.

A testedzés a szívbetegségben és más rendellenességekben szenvedő emberek számára ugyanolyan előnyös lehet, mint a gyógyszerek - állítja egy tanulmány. Részletek!

7. Ha már fekvőtámasznál járunk, kétféle gyakorlatot is elvégezhetünk ebben a pozícióban. Az első, hogy mindkét lábunkkal előreugrunk, majd vissza, a másik pedig, amikor lábainkat felváltva helyezzük a kezünk közelébe.
8. A sima támaszkodást, amit elsőként ismertettünk, variálni is lehet úgy, hogy nem az arcunk, hanem a hátunk mutat a föld felé, és így támaszkodunk az alakunkra.
9. A jógázók számára nem ismeretlen az a póz, mikor a támaszkodást nem egyenes háttal, hanem a lábunkat a karjaink közelébe helyezve hidat képezve tartjuk meg saját súlyunkat, ez az úgynevezett lefelé néző kutya póz. Az ősi mesterek biztos nem véletlenül vették be a gyakorlatok közé.
Életmódváltók

Legnézettebb videónk: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, másutt még erősen felhős lesz az ég, délen és keleten helyenként még eső, zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag