Ilyen pozitív változásokat hozott a pandémia

Segítünk, hogy a pozitív életmódbeli változások kitartsanak a bezártság után is.

Az elmúlt hónapok mindannyiunk életére hatással voltak. Sokan változtunk, változtattunk - életmódunk szempontjából előnyösebb szokásokat tettünk magunkévá. Mit tehetünk, hogy ezek akkor is megmaradjanak, ha életünk kezd visszarázódni a korábban megszokott kerékvágásba?

Koronavírus: ezért kezdjen el sportolni még ma Egy friss tanulmány szerint az inaktív emberekhez képest jócskán lecsökken a súlyos szövődmények kialakulásának veszélye azoknál, akik rendszeresen mozognak. Kattintson a részletekért!

Maradjunk nyeregben

A pandémia idején sokan ültek kerékpárra - egyesek olyan közlekedési lehetőséget keresve, ahol minél kevesebb emberrel kell érintkezni, mások viszont inkább a mozgás miatt. A metro.co.uk azt írja, egy felmérés szerint a briteknél igen látványosan emelkedett a biciklizők aránya az utóbbi időben: Londonban 35 százalékkal, az ország dél-keleti részén pedig 50 százalékkal.

Érdemes továbbra is két keréken közlekedni, ugyanis a bringázás az egészségünkre nézve is igen előnyös mozgásforma: 45 százalékkal csökkentheti a daganatos betegségek, és 46 százalékkal a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Sőt, akár a szorongásos tünetektől szenvedőknek is enyhülést hozhat.

Hogyan tovább? Érdemes új célokat kitűzni - például a munkába is biciklivel bejárni, legalább hetente egyszer -, illetve a közösségi médiában kerékpáros csoportokba is belépni, ahol a tagok egymást is motiválhatják.

Gyalogoljunk továbbra is rendszeresen

A rendszeres sétára , gyaloglásra is sokan rászoktak a bezártság idején. Az ok itt is változó: volt, akinek egyszerűen nem maradt más lehetősége a mozgásra, miután bezártak az edzőtermek. Más csak így tudott kiszabadulni a négy fal közül, megint másnak pedig a gyaloglás vált az énidejévé.

A séta az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy visszanyerjük fittségünket. Fotó: Getty Images
A séta az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy visszanyerjük fittségünket. Fotó: Getty Images

Nem is csoda, ha népszerű mozgásforma, hiszen kíméletes, mégis az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy fittebbek legyünk. Javítja a tüdőkapacitást, csökkenti a vérnyomást, jót tesz mentális egészségünknek, segít elég D-vitamint gyűjteni. És nem mellékesen egy forintunkba sem kerül!

Hogyan tovább? Aki a pandémia idején kezdett el gyalogolni, annak nem érdemes leállni! Töltsünk le egy új természetjáró alkalmazást, ahová - kihasználva, hogy újra találkozhatunk a szeretteinkkel - hívjuk el családtagjainkat, ismerőseinket is.

Vásároljunk kevesebbet

Több család rászokott a heti egyszeri nagybevásárlásra, ami átgondoltabb háztartásvezetéshez és jóval kevesebb pazarláshoz vezet. Sokan heti, illetve havi menüt írtak füzetbe vagy táblázatba, ami megkönnyítette a tervezést, és végeredményben sokkal kevesebb étel került a szemétbe, aminek a bolygónk szempontjából is nagy jelentősége lehet.

Hogyan tovább? Érdemes továbbra is heti bevásárlást tervezni - szánjunk rá egy délutánt, hogy minden lényeges dolgot felírjunk és beszerezzünk. Amelyik boltba csak lehet, menjünk gyalog, és csak azt vásároljuk meg, ami feltétlen szükséges. Próbáljuk tartani magunkat a pandémia alatt megszokott kevesebb új ruha és cipő vásárlásához. Ha mégis szükségünk lenne valamire, nézzünk szét először a használtruha- vagy adományboltokban.

Ne hanyagoljuk el a kertet

A világjárvány idején, a kényszerű bezártságban sokan fedezték fel újra a saját kert előnyeit, és fogtak kertészkedésbe . Semmi ok rá, hogy ezt most abbahagyjuk - annál is inkább, mert nemcsak környezetünk szépülhet ezáltal, hanem egészségünknek is jót tesz a kerti munka. A Mental Health Review Journal nevű szaklap szerint a kertészkedés segíthet csökkenteni a stresszt és javítani a hangulatunkat, valamint hozzájárulhat a szorongás és a depresszió tüneteinek mérsékléséhez.

A vegyszermentes, saját termesztésű élelmiszerek fogyasztása előnyös számunkra, ezt mondanunk sem kell. De a bolygó is profitál ebből, ugyanis ezek termesztésével kedvező életteret biztosítunk számos állatfajnak, többek közt lepkéknek és méheknek.

Hogyan tovább? Akinek van saját kertje, annak érdemes kitűzni konkrét időpontokat, amikor folytatja a már megkezdett kerti munkát. Akinek viszont nincs, de az utóbbi időben kedvet kapott, az akár a teraszon vagy az erkélyen is ápolhat néhány növénykét, illetve érdemes a közösségi kerteknek is utánanézni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra