Hogyan lehetünk asztmával élsportolók?

Az élsportolók között is vannak asztmások, megfelelő kezelés mellett senkinek nem kell lemondania a mozgás öröméről, ehhez azonban elengedhetetlen a korai diagnózis.

Dr. Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatóhelyettese szerint gyakran marad rejtve a betegség, tapasztalatai szerint ugyanis a fiatalok többsége nem is gondolja, hogy érintett lehet. Az alvászavart és mellkasi nyomást sok esetben a stressznek, a sportolás utáni köhögést, a terhelhetőség csökkenését pedig a dohányzásnak tulajdonítják, pedig ezek mindegyike mögött állhat asztma - írja a Semmelweis Médiasarok. Az igazgatóhelyettes szerint fontos, hogy a testnevelő tanárok és a szülők is éberek legyenek, mert ha idejében kiderül, hogy mi okozza a panaszokat, időszakos gyógyszeres kezeléssel teljesen tünetmentessé válhat a fiatal.

Időszakos gyógyszeres kezelés mellett az asztma tünetmentessé tehető

Az asztma a légutak egyik gyakori krónikus gyulladásos betegsége, amelynek tünetei időszakosan, bizonyos provokáló tényezők hatására jelentkeznek. Súlyosabb esetben fulladásos panaszokkal jár, ám enyhébb változatai többnyire rejtve maradnak, mert a tünetek nem különösebben súlyosak, és gyorsan el is múlnak. A fiatalok gyakran félvállról veszik a tüneteket, az életmódjuk velejárójának tulajdonítják azt. Előfordul, hogy könnyebben elfáradnak, köhögnek, alvásproblémáik vannak, nyomást éreznek a mellkasukban, elhúzódik a megfázásos megbetegedésük, tovább szenvednek a pollenektől, de nem is gondolják, hogy asztma is állhat a háttérben - mondta Dr. Müller Veronika.

Magyarországon az össznépesség 2-3 százalékát érinti az asztma. Gyermekek között a gyakoriság országosan még nem éri el az egy százalékot, de a betegek száma folyamatosan nő. A kezeletlen légúti allergiások 20-40 százaléka idővel asztmás lesz. A betegségről bővebben az alábbi cikkre kattintva olvashatnak!

Mivel a fiatalok nagy része nem szívesen fordul orvoshoz a panaszokkal, ezért fontos, hogy a szülők és a testnevelő tanárok is érzékenyebbek legyenek erre a problémára. A nem kezelt asztma már rövid távon is problémát okoz, hiszen időről időre felbukkannak az egyéb okoknak tulajdonított kellemetlen tünetek. Ráadásul igen gyakori, hogy a fiatalok a panaszok miatt csökkentik vagy akár ki is iktatják a mozgást az életükből, vagy egyéb olyan kedvtelésről mondanak le, amelyet korábban szívesen űztek.

Hosszabb távon azonban még komolyabb következményekkel kell számolni, hiszen gyakoribbá, súlyosabbá válhatnak a tünetek, a megváltozott életmód pedig elhízással , szív- és érrendszeri betegségekkel is járhat. A szakember szerint jól kezelt asztmával rengeteg élsportoló ért el kiváló eredményeket, lettek olimpiai bajnokok is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra