Hogyan kezdjünk el futni, és hogyan növeljük a távot?

A futásnak rengeteg előnye van, köztük az egyik, hogy nagyon kevés kivételtől elkezdve bárki, bármikor elkezdheti. Nem kell hozzá más, mint egy kis motiváció: ha ez megvan, sem a rossz kondíció vagy a sportmúlt hiánya, sem a testalkat, sem az életkor nem jelenthet akadályt.

A közhiedelemmel ellentétben dohányzók is elkezdhetnek futni, még az is lehet, hogy a mozgás hozza majd meg a kedvüket, és a kellő motivációt a leszokáshoz. Nagyon fontos azonban, hogy betartsuk a szakemberek kezdőknek szóló tanácsait. Ha így teszünk, egy kis kitartással viszonylag gyorsan komoly öröm- és önbecsülésforrásra teszünk szert, miközben javítunk általános egészségi állapotunkon is.

Milyen a helyes futás? Lehet, hogy az emberek futásra születtek, de a fitnesz szakértők különbözőképpen ítélik meg azt, hogyan is kell végezni a legtermészetesebb edzésnek számító testmozgást. Kattintson!

Hogyan kezdjek neki?

Aki bizonytalan, aggódik, hogy nem fog menni, vagy testalkata miatt úgy érzi, neki nincs helye a sportolók között, megindító személyes történetek tucatjaiból meríthet kezdeti inspirációt. Sokan állítják, hogy az edzés legnehezebb része, amíg az ember ráveszi magát, hogy kilépjen az ajtón, onnantól már megy magától minden. Legyünk türelmesek magunkkal: a legtöbb ember száz métert sem tud megtenni az első alkalommal - egyáltalán nem probléma, ha eleinte többet sétálunk , mint kocogunk. Sokat segít, ha kiválasztunk egy teljesen kezdőknek szóló edzéstervet.

A legnépszerűbbek a "kanapétól az 5 kilométerig" névre hallgatnak, és nagyon kíméletesek: egy perc futás-két perc séta ismételgetésével indítanak - szinte nincs olyan, aki egy ilyen program segítségével ne tudná 2-3 hónapon belül lekocogni az eleinte elképzelhetetlennek tűnő 5 km-t. Nagy erőt adhat, ha nem egyedül vágunk bele: ma a közösségi oldalak segítségével könnyen találhatunk olyan csoportokat, ahol kezdő sorstársakra és lelkes drukkerekre találunk. Idősebbek, krónikus betegséggel vagy nagy túlsúllyal élők feltétlenül kérjék ki orvosuk véleményét, mielőtt futni kezdenének!

A társas futás is motiváló lehet

A társas futás is motiváló lehet

Mit vegyek fel?

Szerencsére nincs szükség nagy beruházásra, ha az ember úgy dönt, futni kezd. Az kezdeti, ismerkedő futólépések megtételéhez tökéletesen megteszi nyáron egy kényelmes póló és rövidnadrág, hűvösebb időben egy elnyűtt melegítő. Amint komolyabbra fordul a dolog, könnyű, a nedvességet elvezető technikai ruházatot érdemes választani: jó ösztönző is lehet, ha egy-egy kitűzött cél elérésekor megjutalmazzuk magunkat valamilyen profi futófelszereléssel.

A cipő kényesebb ügy, a rossz viselet ugyanis könnyen vezethet fájdalomhoz, rosszabb esetben sérüléshez. Van, aki számára nem jelent gondot, ha a régi edzőcipőjében áll neki, és csak akkor vásárol futócipőt, amikor elkötelezte magát a sport mellett. Mégis, aki megteheti, szerezzen be minél előbb egy pár futócipőt : a futóboltokban szakszerű segítséget adnak a lábállásunknak, testalkatunknak és edzési szokásainknak (milyen talajon, mekkora távot futunk) megfelelő modell kiválasztásában. A cipővásárlás motivációnak sem utolsó: kisebb eséllyel hagyjuk, hogy csak porosodjon a sarokban, ha már ennyit áldoztunk rá.

Hogyan növeljem a távot?

Rendszerint az első cél 5 km - vagy nagyjából fél óra - folyamatos lekocogása. Ha ez megvan, ezen a szinten még érdemes a sebesség helyett a táv növelésére koncentrálni: a tapasztaltak azt mondják, a gyorsulás az állóképesség javulásával "magától" jön. A következő állomások - 7,10 km., félmaraton - elérésében is számtalan, az interneten fellelhető edzésterv lehet a segítségünkre.

Hogy mennyi idő alatt lépünk szintet, az több dologtól függ, elsősorban attól, hogy mennyi időt tudunk rászánni az edzésekre. A sérülések megelőzése érdekében alapszabály, hogy hetente legfeljebb 10 százalékkal emeljük a megtett távot akkor is, ha úgy érezzük, ennél többet bírnánk.

Mire figyeljek oda?

Egyetlen edzés előtt sem maradhat el a bemelegítés , és ugyanilyen fontos a futás utáni statikus nyújtás: e szabályok betartása a sérülésmentes, élvezetes futás egyik legfontosabb tényezője. Megkönnyíti a dolgunkat, ha az edzéshez természetes terepet vagy rekortán futópályát választunk - szerencsére az utóbbiból országszerte egyre több készült el a közparkokban. Ha csak aszfalton van lehetőségünk a futásra, akkor különösen fontos, hogy megfelelő cipőben tegyük.

Minden sport extra vízveszteséggel jár, ezért ne feledkezzünk meg a megfelelő folyadékpótlásról sem. A szakemberek szerint edzés közben 20 percenként érdemes frissíteni, edzés után pedig minél hamarabb nagyobb mennyiséget fogyasztani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra