Fiatalon kell elkezdeni, ha idősen is fittek akarunk maradni

Azok a 70 év körüliek, akik már tinédzserként többet mozogtak és sportoltak, idősebb korukban sem lustultak el - derítette ki egy új kutatás.

A kutatásban 712 II. világháborús veterán vett részt, akik sérülés nélkül, jó egészségi állapotban vészelték át a háborút. A jelenleg 70-es éveik végén járó férfiakat már azelőtt kikérdezték, hogy bevonultak volna a seregbe. A mostani felmérésben pedig szintén az egészségi állapotukra és a fittségükre voltak kíváncsiak.

Azok az idősek fittek, akik már fiatalon is mozogtak

Úgy találták, hogy jelenleg azok voltak a legjobb egészségi állapotban, akik már középiskolásként is rendszeresen sportoltak. Ez ráadásul nemcsak az általános erőnléttel volt kapcsolatban, hanem azzal is, hányszor jelentkezett az alany az orvosánál kisebb-nagyobb egészségügyi problémákkal - írták a szaklapban most megjelent tanulmányban.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben az idősebb kori jó fizikai állapot tehát inkább a korán kialakított szokásokkal, nem pedig az önbevalláson alapuló személyiségjegyekkel (kalandkereső, spontán, domináns, bizakodó, fegyelmezett stb.) áll kapcsolatban.

"Ez a kutatás bizonyította, hogy mennyire fontos arra rávenni a fiatalokat, hogy rendszeresen sportoljanak " - írják a tanulmány szerzői. "Még a jelenlegi nehéz helyzetben is, mikor az iskolák pénzügyi helyzete folyamatosan romlik, elsőbbséget kellene élveznie a tornaóráknak és a közösségi sportolási lehetőségek megteremtésének."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?