Feleslegesen lövik magukat a gyúrósok

A közhiedelemmel ellentétben a testmozgással összefüggő tesztoszteron és a növekedési hormon nem játszik jelentős szerepet az izomnövekedésben súllyal végzett edzés után.

A Journal of Applied Physiology és az European Journal of Applied Physiology szaklapokban megjelent két különálló tanulmány azt mutatta, hogy az anabolikus hormonok, amelyekről régóta azt gondolják, hogy az izomzat építésében kulcsszerepet játszanak, nem befolyásolják az izom fehérjeszintézisét, azt a folyamatot, amely a nagyobb izmok kialakulásához vezet.

"A testépítők többsége úgy gondolja, hogy a hormonok megemelkedett szintje az edzés után kulcsszerepet játszik az izomépítésben" - magyarázta a két tanulmány vezető szerzője, Daniel West. "Pedig egyszerűen nem ez a helyzet."

Az első kísérletben férfiak és nők intenzív lábizomgyakorlatra adott reakcióját vizsgálták. A tesztoszteronszint növekedésének 45-szörös különbsége ellenére a férfiak és a nők körülbelül azonos mértékben tudtak új izomfehérjéket termelni. Ez azért fontos, mert az izomfehérjék járulnak hozzá végül az izom növekedéséhez.

A második kísérletben 56 tizennyolc és harminc év közötti fiatalembert vizsgáltak, akik 12 héten keresztül heti öt napot edzettek. A férfiak különböző mértékű, a szinte nullától egészen 5 kilogrammig terjedő izomtömeg növekedést tapasztaltak, a tesztoszteron és a növekedési hormon szintje azonban nem mutatott összefüggést az izomnövekedéssel vagy az erő növekedésével.

Érdekes módon a kortizol - amelyről a protein szintézis csökkentése és a szövet lebontása miatt azt gondolják, hogy éppen az ellenkező hatást fejti ki - összefüggésben állt az izomtömeg növekedésével.

Az eredmények arra utalnak, hogy azok a testépítők, akik különböző edzéstervekkel a tesztoszteron és a növekedési hormon szintjét próbálják manipulálni, csak az idejüket vesztegetik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra