Egészséges életmóddal eddig 21 millió forintot spóroltak

Félidőhöz érkezett a Bringázz a munkába kampány, melynek keretében ma reggel bringás reggelit tartottak a szervezők a Gödör klub mellett. A napsütéses őszi reggelen Hegedűs D. Géza, Király Júlia, Németh Juci - és a fiúk a Nemjuci zenakarból - valamint Scherer Péter Bam! nagykövetek osztottak kakaós csigát a kerékpárral munkába menőknek reggel 7 -10 óráig.

A szeptember közepe óta tartó, a bringázást népszerűsítő kampányhoz eddig közel 10 ezren csatlakoztak. Az eltelt időszak alatt a kerékpározók virtuálisan 250-szer megkerülték a földet, ezzel 23 millió kalóriát égettek el (ez kb. 89 ezer kakaós csigának felel meg), és 190 tonna CO2 kibocsátásától kímélték meg a légkört.

A versenyre még most sem késő jelentkezni egyéni indulóknak vagy maximum ötfős csapatoknak, akik vállalják, hogy október 22-ig legalább nyolcszor bringáznak munkába. A megmérettetésen a HáziPatika.com négyfős csapata is részt vesz, eddig majd' 600 kilométert tettek meg négy keréken.

Segítsünk!

A Magyar Kerékpárosklub a Magyar Vöröskereszttel együttműködve azt kéri, hogy a Bam! kampányban résztvevők - lehetőségük szerint - adományaikkal támogassák a vörösiszap-katasztrófa károsultjait. Ezt a 1749-es szám felhívásával, vagy a K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámára történő befizetéssel (közlemény: "ISZAP") tehetik meg.

Web: www.bam.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra