Aki sokat edz, nem sokkal egészségesebb!

A legújabb kutatási eredmények szerint egyáltalán nem kell hosszasan sportolni ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el, és javítsunk az egészségi állapotunkon: elég heti két-három alkalom is.

A Circulation című szaklap nemrég megjelent számában olvasható tanulmány szerint a lényeg, hogy mozogjunk valamennyit – ez ugyanis mindenképpen csökkenti a különböző kardiovaszkuláris betegségek, a stroke és a vérrögök kialakulásának esélyét is, szemben azzal, ha valaki egyáltálán nem sportol.

A tanulmányhoz kapcsolódó, nagyszabású kutatásban közel egymillió, átlagosan 56 éves brit nő vett részt.Az alanyokat 1998-tól követték tíz éven keresztül, és a kardiovaszkuláris betegségek megjelenése mellett azt is elemezték, hogy a hölgyek milyen gyakran és milyen intenzitással sportoltak.

Erre képes napi fél óra mozgás Meglepő módon, a többet edző nők nem feltétlenül csökkentették hatékonyabban a szív- és érrendszeri betegségek megjelenésének esélyét – a legnagyobb különbség azok között volt, akik egyáltalán nem, illetve valamennyit sportoltak. Ez mindenképpen pozitív megerősítés lehet azok számára, akik úgy gondolták, hogy igazán jót csak akkor teszünk a szervezetünkkel, ha sokat és sokszor edzünk.

Nem kell hosszasan sportolni ahhoz, hogy javítsunk az egészségi állapotunkon

Természetesen, a sportolás egészségvédő hatásai nemcsak attól függnek, hogy milyen mozgásformát választunk, hanem attól is, hogy hányszor végezzük ezt. Azoknál a hölgyeknél, akik alacsony vagy közepes intenzitású edzést végeztek (ezek közé tartozik a séta, a kertészkedés és a házimunka is), heti 4-6 alkalom kellett ahhoz, hogy a lehető legjobb hatást érjék el. Az intenzívebb edzést választóknál 2-3 alkalom elég volt ahhoz, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét 20 százalékkal csökkentsék.

„Nemcsak azt fontos hangsúlyozni, hogy a minimális testmozgás is számít az egészség szempontjából, hanem azt is, hogy egy bizonyos életkoron túl a hétköznapinak tűnő mozgásformák is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ritkábban alakuljon ki nálunk krónikus betegség” – mondta Miranda Armstrong, a University of Oford kutatója. „A séta vagy a kertészkedés is elég, nem kell, hogy az edzőteremben izzadjunk, ha nincs ehhez kedvünk.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra