Agyunknak is segít a mozgás

A rendszeres mozgás úgy befolyásolja az agy működését, hogy csökken a stresszre adott válasz intenzitása, emellett az idegesség kevésbé gátolja a normál funkciót - állítják a Princeton Egyetem munkatársai.

A oldalain bemutatott vizsgálat során a rendszeres testmozgást végző egereket hideg vizes stressznek tették ki, és a kutatók azt tapasztalták, hogy lecsökkent az agy elülső hippokampusz régiójában az ilyenkor jelentkező elektromos aktivitást jelző tüske mérete.

Korábban úgy vélték, hogy mivel a testmozgás serkenti az elülső hippokampuszban az új idegsejtek képződését, és a fiatal idegsejtek könnyebben aktiválódnak, ezért a fizikai aktivitás inkább növeli a nyugtalansági szintet. Azonban most az igazolódott, hogy a mozgás azokat a folyamatokat segíti, melyek gátolják az idegsejtek kisülését.

Dr. Elizabeth Gould és munkatársainak megállapítása az nyugtalanság egyfajta evolúciós előnyt jelenthet, ugyanis a kialakuló elkerülő magatartás segít elhárítani a potenciális veszélyes helyzeteket.

Jelen vizsgálatban két egércsoportot alkalmaztak, az egyik egyedei használták a futókereket, míg a másiknak erre nem volt lehetősége. Az első csoport tagjai általában napi 4 kilométert futottak - főként éjszaka, ugyanis az egereknek ez az aktív napszakuk. Hat héttel később alkalmazták a hideg vizet, mint stresszforrást.

Mindkét csoportnál ugyanolyan hamar kialakult a stresszválasz , azonban az aktív csoportnál ez hamar gátlódott - a magyarázat szerint a testmozgás olyan génszabályozási változásokat idézett elő, melynek hatására az idegsejtek kisülését csillapító mechanizmusok kerültek túlsúlyba. Emellett megnőtt a kisülést gátló jelátviteli anyag, a GABA szintje is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra