A tél rejtett egészségi veszélyei

Ahogy hidegebbre fordul az időjárás, egyre több veszély fenyegeti az egészségünket. Ezt a megfázások és a szokásos influenzajárványok miatt mindenki triviálisnak tartja. A többségünk azonban nem gondol néhány rejtőzködő veszélyre.

A hidegebb miatt kevesebbet tartózkodunk a szabad levegőn, a rövidülő nappalok miatt kevesebb napfény ér bennünket, a helyváltoztatás (melegbe be, hidegre ki) során folyamatosan kisebb sokkok érik a szervezetünket, s egy sor másik, kisebb nagyobb szezonális hatás is megjelenik, amelyek befolyásolják a szervezetünk működését. Ezeket az EBH gyűjtötte össze.

Csapatsport szezon

A csapatsportok nagy részében ősszel és télen van az igazi nagyüzem. A meccsekre elég sokan járnak el sportcsarnokokba, uszodákba és stadionokba, illetve igen sokan a közönség előtt nyitott helyekről (jellemzően sportkocsmákból) televízión keresztül követik az eseményeket. A drukkerek pedig sportágtól szinte függetlenül egészségtelenül étkeznek, és viszonylag sok alkoholt isznak.

gereblyézés
A gereblyézés megerőltető, a levelek penészesek lehetnek. Nem várt veszélyek leselkednek az avarban 

A fülledt és zsúfolt sportlétesítményekben amellett, hogy a büfék nem éppen egészségmegőrző szemléletű kínálatát fogyasztják, olyan légtérben tartózkodnak, ahol a szurkolás (kiabálás, éneklés, ordítozás) miatt az átlagosnál sokkal több páracsepp lebeg, amely megjárta egy vagy több ember tüdejét is. És persze ezek remek közlekedőeszközként szolgálnak a kórokozók számára.

Levélgereblyézés

A lehulló levelek összegereblyézése praktikus módja a kalóriaégetésnek az udvaron való rendrakás közben. De az őszi párás időjárás és az eső ideális táptalajt jelent a penész megjelenésének, amely erős allergén. Ráadásul a nedves és lebomlóban lévő levelek összetapadva elég súlyosak ahhoz, hogy a bemelegítés nélkül (igen, ilyenkor erre van szükség), rossz technikával végrehajtott mozdulatok húzódásokhoz, s izomfájdalomhoz vezessenek különösen a törzsön. (Az USA-ban az ortopédsebészek akadémiájának - AAOS - jelentése szerint tavaly 38 ezer ember sérült meg gereblyézés közben. Magyar adat ugyan nincs, de az arányokra tekintettel évente mintegy ezer honfitársunk járhat pórul ezen a módon).


A kockázatok csökkentése érdekében érdemes beszélni a háziorvossal az allergiás tünetekről (viszkető orr vagy a száj, viszkető, könnyező szem, tüsszögés, orrfolyás vagy orrdugulás). Azoknak pedig, akiknek penészallergiájuk van, allergológus szakorvos tanácsát kell kérniük, de legjobb, ha másra bízzák a gereblyézést.

Ingázás, tömegközlekedés

Ahogy romlik az idő, az emberek - iskolásoktól a felnőttekig - egyre kevésbé járnak gyalog, rollerrel vagy biciklivel dolgozni, hanem beülnek az autóba, vagy tömegközlekedésre szállnak. A megnövekvő forgalom és a ködös idő a városokban különösen ronthatja a levegőminőséget. Ráadásul a járművekben az emberek összezsúfolódnak, és könnyebben megfertőzik egymást.   

Különösen a dízelmotorok kipufogógázában található apró részecskék károsak az asztmával, illetve egyéb tüdő- és szívproblémákkal küzdők számára. A gyerekek szintén nagyobb veszélyben vannak, mert a tüdejük még csak fejlődőben van.

Az évszakváltással nem csak a természet alakul át körülöttünk, hanem a testünkben is számos változás történik ilyenkor. Részletek!

A kockázatok leginkább azzal csökkenthetők, hogy személyautóval csak akkor indulunk el, ha több utas is beül a kocsiba, illetve nem járatjuk feleslegesen a motort várakozás közben. Az autóban pedig úgy lehet megakadályozni a megfázás és az influenza vírusok terjedését, hogy a zsebkendőhasználatot a tüsszögésnél, köhögésnél nagyon komolyan vesszük, továbbá azokat a felületeket, ahol a kórokozók megtapadhatnak (például a műszerfalon vagy az ülések támlájának hátsó részén, a pohártartón, vagy a karfán), rendszeresen fertőtlenítő kendővel letöröljük. Ezt a tömegközlekedésnél nem lehet ajánlani (hacsak a szolgáltató el nem végzi), de a zsebkendő vagy maszk használata nagyon is indokolt.

A késő ősz és a kora tél jó oldala

Habár az időjárás az évnek ebben a szakaszában szokott a legpocsékabb lenni, ilyenkor is érdemes kirándulni, gyalogolni, biciklizni, mert a parkok és erdők derült időben ilyenkor is szépek, s a tiszta levegő változatlanul pozitívan befolyásolja az egészséget, a testmozgásról nem is beszélve. Ráadásul rengeteg tápláló szezonális termény érhető el (alma, körte, sütőtök), amelyek egészséges és változatos táplálékforrást jelentenek. A forró tea sohasem esik jobban, mint éppen ilyenkor. Teázni pedig a munkahelyeken is lehet. Otthon pedig az adventi hangulat jegyében érdemes megfőzni egy adag fűszeres forralt bort, ami például a gereblyézés fáradalmait is jól kompenzálja.

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag