A lépcsőzés jobb, mint a kávézás

Több energiát érezhetnek magukban az emberek, akik néhány percet lépcsőznek, mint akik kávéval indítják a napjukat.

Az ébredés utáni kávé elfogyasztása sok embernél a reggeli rituálé részét képezi. Ettől gyorsan éberebbnek érezzük magunkat, a kávéban lévő koffein ugyanis blokkolja az ébredés késleltetésében is szerepet játszó adenozin nevű vegyületet érzékelő receptorokat az agyban. Emellett stimulálja az adrenalin termelődését is, és megemeli a vérnyomást, illetve sok kísérlet igazolta azt is, hogy már a kávé illatától is frissebbnek érezzük magunkat. A Georgia Egyetem kutatói szerint ugyanakkor a könnyed testmozgás jobban élénkíthet egy csésze feketénél!

A lépcsőzés szakemberek szerint nagyon jót tesz a szívnek, és több kalóriát égethetünk el vele, mint a kocogással. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A lépcsőzés jobb, mint a kávé

A tanulmányban tipikus irodai körülményeket próbáltak szimulálni, amelyekben a dolgozók órákat töltenek ülve a számítógépük előtt, és nem sok idejük és lehetőségük van átmozgatni magukat. A résztvevőket több napon keresztül vizsgálták ebben az irodai környezetben úgy, hogy bizonyos alkalmakkor koffein-, illetve placebotablettákat szedtek be, máskor pedig tíz percig fel-le sétáltak egy 30 emeletes épület lépcsőjén . Azért választották a lépcsőzést, mert ez a legtöbb irodaházban megvalósítható testmozgás időjárástól is függetlenül.

Napi néhány perc lépcsőzés is javíthatja a munkakedvet
Napi néhány perc lépcsőzés is javíthatja a munkakedvet

A mozgás és a koffein hatásait különböző tesztekkel mérték fel, és összességében a mozgás sokkal hatásosabbnak bizonyult. Bár a memóriát és a figyelmet egyik sem javította számottevően, a mozgás némiképp növelte az alanyok motivációját a munkavégzésre. Úgy tűnik tehát, hogy a lépcsőzéssel járó energiaveszteségtől nemhogy rosszabbul dolgoznánk, hanem még nagyobb elánnal ülünk is neki a teendőknek.

Forrás: Daily Mail Online

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra