Kerekesszékes szépségkirálynőt keresnek

A tavaly megrendezett Miss Colours Hungary 2012 első magyar kerekesszékes szépségversenyt követően idén ismét lehetőséget kapnak a kerekesszékes hölgyek, hogy bemutassák, számukra ugyanolyan fontos a szépség és a nőiesség, mint bármely más nőnek.

A Colours Rehab Kft. és a Kerekesszékesekért Alapítvány szervezésében, 2013. március 9-én, a Larus Rendezvényközpontban rendezik meg a Miss Colours Hungary 2013 kerekesszékes szépségversenyt. A zsűri tagjai Varga Katalin kerekesszékes szépségkirálynő, Orosz Barbara producer-műsorvezető, Nánási Pál fotóművész, Kucsera Zsolt mesterfodrász, és Szabó Géza, a Larus tulajdonosa is. A rendezvény háziasszonya Pataki Zita műsorvezető. A rendezvény fővédnöke Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár.

"Azt gondolom, az első szépségversennyel sikerült bebizonyítanunk, hogy van létjogosultsága egy ilyen rendezvénynek Magyarországon, hiszen mind az érintettek, mind az érdeklődők fontosnak tartják, hogy új megvilágításba helyezzük a mozgáskorlátozottak világát, és ezen keresztül hívjuk fel a figyelmet az akadálymentesítés fontosságára is. Ezért döntöttünk a folytatás mellett, és bízunk benne, hogy idén is jelentkezni fognak olyan hölgyek, akik szívesen válnának az akadálymentesítés nagykövetévé" - mondta a szépségverseny ötletgazdája Kazány Tibor, a Colours Rehab Kft. ügyvezető igazgatója

"A szépségversenyen történő részvétel hihetetlen élmény volt számomra, nagyon jó érzés volt nőként, hogy profi szépségszakmai szakemberek irányításával készülhettünk föl a versenyre" - mondta Varga Katalin, a verseny tavalyi győztese l. "Emellett számomra kiemelten fontos volt, hogy egy olyan rendezvényen vehetek részt, amellyel segíthetjük az akadálymentesítés ügyét. Az én célom annak a királynőnek a megtalálása lesz, aki elhivatottan dolgozna a szépségverseny küldetésének megvalósításában."

"A fogyatékos emberek is teljes életet élni, dolgozni és sportolni szeretnének. Megállják a helyüket a nyílt munkaerőpiacon és a sportban is, kitartásból és akaraterőből is példát mutatnak - mondta Szekeres Pál, többszörös paralimpiai bajnok, olimpiai érmes helyettes államtitkár. "A rendezvényen díjazzuk a legsportosabb kerekesszékes hölgyet, ezzel is jelezve a sportolási lehetőségek kiterjesztésének fontosságát."

Varga-Tarr Sándor, a Miss Colours Hungary projektigazgatója elmondta, idén a kiválasztás során kiemelt szempont lesz a kommunikációs készség, mert olyan kerekesszékes nagykövetet keresnek, aki a rendezvényen történő részvétel mellett összeállítja elképzeléseit az akadálymentesítés ügyének segítéséről, és arról, hogyan tudna ebben részt venni. "A győztesnek egy éven keresztül különféle meghívásoknak kell eleget tennie, ahol bemutatja törekvéseit, és a honlapunkon megjelenő írásaiban is beszámol a munkájáról, annak érdekében, hogy közelebb hozzuk a mozgáskorlátozottak világát az emberekhez, ezzel is elősegítve a fejlődést ezen a téren."

A szervezők 2013. január 9. és január 31. között várják aktív kerekesszékes hölgyek jelentkezését a www.misscolours.com weboldalon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra