Erős immunrendszer - ritkább felfázás?

Nagyjából minden második nő megtapasztalja élete során legalább egyszer a húgyúti fertőzéssel járó kellemetlen tüneteket. A felfázásként is ismert betegség kiújulása azonban jó eséllyel elkerülhető. Mutatjuk, hogyan.

A többnyire nőket érintő húgyúti betegségeket sokszor elbagatellizálják, pedig komoly bakteriális fertőzésnek számítanak. Ráadásul több tévhit is kering róluk: a leggyakoribb, hogy a hólyaghurut fő kiváltó oka a hideg felületen való üldögélés vagy járkálás. Holott a "fázás" önmagában nem idézi elő a hétköznapi szóhasználatban kissé megtévesztő elnevezésű felfázást. Mindössze annyiban játszik közre, hogy a hideg érösszehúzó hatása miatt romlik a hólyag vérellátása, ami gyengíti a szervezet ellenálló képességét a baktériumok támadásával szemben.

Melyek a leggyakoribb tévhitek a felfázással kapcsolatba?

A hólyaghurutot - néhány nemi úton szerzett fertőzés kivételével - nem külső hatások okozzák, hanem a saját bélflóra baktériumai kerülnek be a húgyutakba és indulnak szaporodásnak. Ez megtörténhet például a széklet közvetítésével, a rossz vécézési szokások, a nem megfelelő higiénia miatt, illetve a szexuális aktus során. A kellemetlen tünetekkel jelentkező fertőzést minden esetben komolyan kell venni, hiszen ha a bélbaktériumok - leggyakrabban az E. coli - feljebb jutnak a húgyutakban, akár vesemedence-gyulladást is okozhatnak.

A többi között a megfelelő folyadékpótlás is segíti a felfázás megelőzését
A többi között a megfelelő folyadékpótlás is segíti afelfázásmegelőzését. Fotó: Getty Images

Jól felismerhető tünetek

A húgyúti fertőzés leggyakoribb tünete a gyakori, kínzó fájdalommal jelentkező vizelési inger, vizeléskor pedig legtöbbször csak minimális mennyiségű vizelet ürül, csípő érzéssel kísérve. Előfordulhat, hogy a vizelet véressé válik, illetve alhasi fájdalom is jelentkezhet. Ha mindezt láz és derékfájdalom is kíséri, már jó eséllyel a vesemedence is érintetté vált, ami mielőbbi orvosi ellátást vagy akár kórházi kezelést igényelhet. Szintén komoly probléma, hogy az esetek nagyjából 25 százalékában a betegség újra és újra visszatér.

Bár a hólyaghurut ismételt megjelenése az alapvető higiéniás szokások gondos betartásával sok esetben elkerülhető, ám a kiújulás gyakran örökletes tényezőktől is függ, ezért még a leggondosabb figyelem mellett is újra megjelenhetnek a kínzó tünetek. Érdemes megemlíteni, hogy ekkor a fokozott folyadékfogyasztás önmagában nem fogja megszüntetni panaszokat: a már kínzó tüneteket okozó hólyaghurut estén célzott antibiotikumkúrára lesz szükség.

Az immunrendszer támogatása

Fontos tudni, hogy az antibiotikumos kezelést követően a "jó" baktériumokat újra kell telepíteni, és mindez segíthet elkerülni a betegség újbóli fellángolását is. A bél- és hüvelyflóra normál egyensúlyának visszaállításával ugyancsak az immunrendszert támogatjuk, hiszen ha a szervezet alapvetően egészséges, akkor lesz képes gátat vetni a működését veszélyeztető baktériumok elszaporodásának.

A megelőzésben kiemelt szerepet játszik a bőséges, a vesét alaposan átmosó folyadékfogyasztás, de emellett fontos az egészséges táplálkozás, a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, valamint az is, hogy ha a húgyúti fertőzés első, enyhe tüneteit érzékeljük, azonnal tegyünk meg mindent a baktériumok továbbterjedése ellen.

Nem kell azonnal orvos

A kezdődő hólyaghurut kezelése nem minden esetben igényel orvosi segítséget. Az első tünetek jelentkezésekor beavatkozva segíthetjük az immunrendszert a betegség leküzdésében a húgyutak átmosásával (sok folyadék és gyakori vizeletürítés), valamint idejében meggátolhatjuk a fertőzés súlyosbodását gyógynövények, mint például a medveszőlőlevél használatával is. A már a középkorban jól ismert, fertőtlenítő hatású medveszőlőlevél hatását a vizsgálatok több mint hetven különféle húgyúti fertőzésben szerepet játszó kórokozó ellen igazolták.

A tabletta formájában is elérhető gyógynövény praktikusan alkalmazható gyulladáscsökkentő készítmény, amely képes enyhíteni a hólyagürítéshez társuló égő érzést, a sürgető vizelési ingert és a baktériumok elszaporodását. Ám ha a tünetek súlyosabb formában jelentkeznek vagy gyakran kiújulnak - félévente kétszer vagy egy éven belül háromszor -, mindenképp kérjünk orvosi segítséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra