Nosztalgiázni mindenki szeret, és mindenki tudja, hogy "régen minden jobb volt". Azzal azonban már kevesen vannak tisztában, hogy magát a nosztalgia szót egy Johannes Hofer nevű svájci orvostanhallgató alkotta meg 1688-ban, miután megfigyelt egy különös kórt az otthonuktól távol harcoló svájci katonák körében. A katonák tünetei - láz , emésztési panaszok, krónikus fáradtság, álmatlanság, szabálytalan szívverés - olyan erősek voltak, hogy sokukat le kellett szerelni. Egy ideig úgy gondolták, hogy a "betegség" kizárólag a svájciakat érinti, ezért gyakran csak svájci kórként emlegették. Hofer jött rá, hogy a "kórság" nemhogy Svájchoz nem kötődik, de a panaszok hátterében nem is valódi betegség áll. A katonák furcsa tünetegyüttesét a hazájuk iránti heves vágyakozása okozta. Ezt a jelenséget Hofer nosztalgiának, honvágynak nevezte el. (A nosztalgia szót a görög nosztosz - hazatérés - és algosz - fájdalom, vágyódás - szavakból hozta létre.)
Nosztalgia: vágyakozás a megismételhetetlen után
Hofer leírása szerint a nosztalgia annak a beteg embernek a fájdalma, aki hazavágyik szülőföldjére, de fél, hogy sosem láthatja már azt viszont. A nosztalgiát a 17. század végétől nagyjából a 19. közepéig betegségként kezelték, az 1850-es évektől kezdve változott meg a státusza: gyógyíthatónak hitt testi betegségből kórosnak nem tekintett lelkiállapottá vált. Ezzel együtt maga a nosztalgia fogalma is megváltozott, térbeli helyett egyre gyakrabban inkább az időbeli elvágyódást értették alatta.
A nosztalgia tehát a honvágyból nőtte ki magát, amíg viszont a honvágy valamennyire kielégíthető, a nosztalgiázó egy elmúlt, egyszeri és megismételhetetlen élethelyezetbe vágyik vissza. A nosztalgiában mint érzésben kettősség is megjelenik: kellemes, de kicsit fájdalmas, szorító, keserédes érzés. Egyszerre tartalmazza a vágyat ("de jó lenne újra ott lenni"), ugyanakkor a tudást is, hogy lehetetlen visszahozni azt, amire a vágy irányul. Ebben a megismételhetetlenségben áll a nosztalgia veszélye is: ha túlnő egy kellemes nyaralásra való emlékezésen, azaz megszűnik a hétköznapok normális mértékű elvágyódásának lenni, akkor akadályozhatja az előrehaladást az életben.
Manapság a popkultúrának köszönhetően a nosztalgiázás aranykorát éljük. Egymást követik a 90-es évek nagy sikerű mozifilmjeinek feldogozásai, a Netflixet letarolták a 80-as évek kultsorozatai, a zenéket hallgatva pedig nehezen dönti el az ember, hogy az adott dal 30 évvel vagy 3 hónappal ezelőtt készült-e. A divatról nem is beszélve: a 80-as évek nyakig húzott répanadrágjai, a 90-es évek haspolói ma ismét alapdaraboknak számítanak. Mindez pedig csak továbberősítheti bennünk azt a bizonyos "régen minden jobb volt" érzést.
De bármennyire fáj is elfogadni, a múltunk sem volt feltétlenül jobb vagy élvezetesebb a jelennél. Nosztalgiázás közben valójában az emlékezetünk tréfál meg bennünket. A "régen minden jobb volt" érzést a szakértők szerint az alábbi tényezők táplálják.
A múlt biztonságot nyújt, a jelen kiszámíthatatlan
A merengés a múlton biztonságérzetet ad. Mivel ilyenkor már megtörtént eseményekre gondolunk, tudjuk jól, hogyan zajlottak le, milyen eredménnyel zárultak. Mindez azonban nem mondható el a jelen pillanatról, amely tele van bizonytalansággal. A bizonytalanság pedig könnyen lehet szorongás és stressz forrása. Tudat alatt folyamatosan vágyunk a biztos pontokra: biztosak akarunk lenni benne, hogy párunk örökké velünk marad majd, hogy megkapjuk a hőn áhított álommunkánkat, és hogy az életünk mindig a jó irányba halad majd. Minderre azonban egyáltalán nincs garancia, a bizonytalanság pedig ijesztő.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Minél többet tapasztalunk, annál kevésbé csodálkozunk rá a dolgokra
Érthető módon fiatalon sokkal gyakrabban tapasztalunk meg új dolgokat, ráadásul a késő kamasz- és fiatal felnőttkorunkból rendelkezünk a legtöbb emlékkel. Ebben az időszakban alakulnak ki a preferenciáink, ekkortájt kezdünk el tudatos, a szüleinktől független, egyéni döntéseket hozni az életünkkel kapcsolatban. Nagyon sok olyan élethelyzet, esemény történik ilyenkor (első munkahely, első költözés, első kapcsolat), amelynek már csak újdonsága miatt is nagy jelentőséget tulajdonítunk, ezért jobban is emlékszünk rá. Ezek az első tapasztalatok pedig nagyban befolyásolják a dolgokról kialakított későbbi véleményünket.
Első benyomásaink alapján különféle elvárások alakulhatnak ki bennünk, és későbbi élményeinket tudat alatt is ezekhez az első tapasztalásainkhoz fogjuk viszonyítani. Mindez pedig oda vezethet, hogy a jelen történéseit megállás nélkül hasonlítgatni fogjuk a múlt eseményeihez - amelyek egykor újdonságukból fakadóan sokkal nagyobb hatást gyakoroltak ránk. A folyamatos hasonlítgatás pedig könnyen keltheti bennünk a "régen minden jobb volt" érzését, holott az érzés mögött gyakran csak az van, hogy ma már sokkal tapasztaltabbak vagyunk, így kevésbé csodálkozunk rá a dolgokra, és kevesebbszer tapasztaljuk meg a "hűha" faktort.
A közösségi média hatása
A közösségi média is hozzájárulhat ahhoz, hogy jelenlegi életünket a múltnál rosszabbnak ítéljük meg. A Facebookon görgetve ugyanis könnyen párhuzamos dimenzióba csöppenhetünk, ahol úgy tűnhet, mintha rajtunk kívül mindenki másnak tökéletes lenne az élete. Fontos azonban észben tartunk, hogy tökéletesség nincs, mindez csak a látszat - éppen ezért nem is szabadna másokhoz hasonlítgatni magunkat és az életünket. Fókuszáljunk magunkra, arra, amit csinálunk és ami örömet okoz számunkra!
Visszanézve másképp értékeljük a múlt eseményeit
A korral személyiségünk, gondolkodásunk is változik, idősebben egészen másképp értékelhetjük a fiatalabban megélt eseményeket. Minél tapasztaltabbak leszünk, annál nagyobb az esély rá, hogy például egy fiatalon tragikusnak megélt eseménynek felnőtt fejjel már sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítsunk. Így pedig az egykor keserűséget okozó életesemények is idővel megszépülhetnek.
Mit tehetünk, hogy ne a nosztalgiába meneküljünk, hanem minél jobban megéljük a jelent?
- A jelen pillanata sohasem lesz olyan biztonságos, mint a múlt, de fontos lenne fejleszteni a készségünket, hogy minimális stresszel és feszültséggel éljük meg az élet kiszámíthatatlanságait.
- Ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, ne legyen célunk, hogy túltegyünk másokon! A saját boldogságunkra koncentráljunk, és éljük meg a jelen pillanatait - hiszen azok a régi szép idők valójában itt és most történnek!
- Ne támasszunk túl nagy elvárásokat! Teljesen rendben van, ha nem vagyunk tökéletesek, ha nem tudjuk mindig mindenből a legjobbat nyújtani.
Legjobban: