Furcsaságok a köldökünkről: ezeket nem mindenki tudja

Sokak számára a köldök csak egy üres lyuk, amit rendszeresen tisztítani kell, és ami gyakorlatilag semmire nem jó. Ez persze bizonyos szempontból igaz is, de azért van pár érdekesség, ami más megvilágításba helyezi testünknek ezt a kis mélyedését.

Köldökünk egy életen át emlékeztet minket magzati életünkre: fejlődésünk első kilenc hónapjában ezen a ponton - a köldökzsinóron keresztül - kapcsolódunk össze édesanyánkkal. A körülbelül 55-60 centiméteres, hossztengelye körül többszörösen csavarodó köldökzsinór biztosítja a méhlepény és a magzat közötti kapcsolatot. A benne található három ér - egy köldökvéna és két köldökartéria - gondoskodik róla, hogy oxigéndús, tápanyagban gazdag anyai vér jusson a magzathoz, a magzatból pedig visszakerülhessen az anyai keringésbe az oxigénben szegény vér és salakanyagai. Amikor a köldökzsinórt a baba világra jötte után a hastól néhány centiméterre elvágják, majd elszorítják, köldökcsonk keletkezik, ami 7-10 nap alatt elszárad és magától leesik. A helyén kialakuló apró bemélyedés, a köldök, melynek mérete és alakja attól függ, hogyan gyógyul ez a terület a csonk leesése után. A köldökünknek ezután már nem nagyon van funkciója. A health.howstuffworks.com viszont összegyűjtött pár érdekességet, amit érdemes tudni róla.

köldök
Köldökünk testünk egyik talányos és vicces része. Fotó: Getty Images

Mi minden "lakik" a köldökünkben?

Köldökünk valójában baktériumok tárháza. "Olyan, mint egy esőerdő: rendkívül változatos az élővilága" - fogalmazott Robert Dunn, az Észak-karolinai Állami Egyetem egyik kutatócsoportjának vezetője 2011-ben, amikor tudományos megfigyelésbe kezdtek, hogy felderítsék a köldökünkben található mikroorganizmusokat . Arra keresték a választ, hogy vajon az itt élő baktériumok különböznek-e a testünk más részein találhatóktól. A kutatók érdekes eredményre jutottak: összesen 2368 különféle baktériumfajt azonosítottak 60 önkéntes résztvevő köldökében. (Összehasonlításképpen: Észak-Amerikában feleennyi madár- vagy hangyafaj él.)

Noha a kutatásban részt vevők köldökének mikrobiomát - mikroorganizmusok alkotta rendszerét - mindössze nyolc baktériumfaj uralta, köldökönként átlagosan 67 fajt mutattak ki. A vizsgálatból kiderült, hogy egyénenként változik, ki milyen baktériumfajtákat hordoz testének e területén, 2188 faj például csak a résztvevők kevesebb mint tíz százalékánál volt fellelhető. Érdekességekre is bukkantak: az egyik férfi például két olyan archaea-fajt is "beköltöztetett" köldökébe - az archaeák a baktériumokhoz hasonlóan sejtmag nélküli egysejtűek, kezdetben az ősbaktériumokhoz soroltak őket -, amelyek leginkább szélsőséges életkörülmények között találhatók meg, nem az emberi bőrön. Erre is találtak magyarázatot: a résztvevő saját bevallása szerint ugyanis több évig nem zuhanyozott és nem fürdött.

Milyen tünetei vannak a köldöksérvnek? Kinél, miért alakulhat ki? Egyáltalán hogyan fáj a köldöksérv? Részletek!

A szőrös has köldökszöszmágnes?

A köldökszösz, csakúgy, mint a lábujjak között megülő zokniszösz, életünk velejárója, ami nem okoz kellemetlenséget, inkább csak mosolygunk rajta. Dr. Karl Kruszelnicki - Dr. Karlként is ismert - ausztrál tudós és rádiós 2002-ben úgy döntött, kideríti, honnan származik a köldökünkben alkalmanként összegyűlő szösz, és miért van az, hogy egyes embereknél előfordul, másoknál viszont egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán. Egy online felmérésben arra kérte a vállalkozó kedvű embereket, hogy a bőrszínük és egyéb testi jellemzőik mellett arról is számoljanak be, van-e köldökszöszük, és ha igen, milyen színű. Kruszelnicki közel 4800 választ kapott, melyeket kielemezve arra jutott, hogy leginkább a mérsékelten túlsúlyos, köldökük környékén szőrös, idősebb férfiakra jellemző ez a jelenség. A szőrszálak ugyanis felfogják a ruházatból származó puha pamutszálakat, amelyek szép lassan eljutnak, majd megülnek a has mélyedésében. Amikor a vizsgálatban részt vevők leborotválták a köldökük körüli szőrszálakat, 40 százalékuk arról számolt be, hogy többé nem talált szöszt ezen a területen.

Dr. Kruszelnicki ezért a "kutatásáért" 2002-ben Ignobel-díjat kapott, amelyet évente olyan kutatásokért ítélnek oda, amelyek értelmetlen, mulattató, ugyanakkor elgondolkodtató felfedezésekhez, esetleg használhatatlan találmányok megalkotásához vezetnek. Az eredmény pár évvel később Georg Steinhausert, a Bécsi Műszaki Egyetem kémikusát is megihlette: ő a saját köldökéből begyűjtött több mint 500 szöszmintát kémiailag is elemezte. A ruháiból hátramaradó pamutszálak mellett nitrogénre és kénes vegyületekre bukkant, utóbbit az izzadsággal és az elhalt hámsejtekkel magyarázta.

Nem mindenkinek van köldöke?

Minden méhlepényes emlősnek van köldöke: a macskáknak, kutyáknak, sőt, a belugáknak (fehér delfineknek) is, noha náluk jóval kevésbé szembetűnő. Furcsa módon mégis akad olyan ember, akinek nincs. Közéjük tartozik Karolina Kurkova cseh szupermodell, akinek legtöbb fotójára photoshoppal varázsolnak szabályos köldököt. Amikor kiderült, hogy Kurkova e testtája különbözik a legtöbb emberétől, az egész világ lázba jött, mondván köldöke "felszívódott", "nyomtalanul eltűnt". Erről azonban szó sincs: kiderült, hogy köldökét egy gyerekkori műtét során távolították el, helyén csak egy apró bemélyedés látszik. Vagyis szó sincs arról, hogy bárki is köldök nélkül születik. Ritkán, de előfordul, hogy egy csecsemő hasfalzáródási rendellenességgel születik, amit műtéti úton korrigálnak. Ilyenkor megváltozhat a köldök formája és mélysége, a beavatkozást helyén pedig heg marad.

Semmire sem jó? Amikor a köldök a sebészek legjobb barátja

A köldök nem csak egy haszontalan lyuk, ami életünk során mindössze arra jó, hogy összegyűjtse a köldökszöszöket, vagy egy szépen karbantartott test részeként vonzza az elismerő pillantásokat. Annak, akinek például el kell távolítani az epehólyagját, kimondottan hasznos, ugyanis az orvosok laparoszkópos eljárás keretében néhány apró metszéssel ezen keresztül műtik ki azt. Néhány éve egy új módszerrel , sebészrobot segítségével is lehetőség nyílt az epehólyag eltávolítására: az orvosok ilyenkor egy mindössze másfél centiméteres nyíláson át szedik ki az epehólyagot. A köldökön át elvégzett műtét előnye, hogy kisebb és kevesebb vágással jár, a hátramaradó heg is apróbb lesz, a beteg pedig gyorsabban felépül, mintha nagyobb vágást ejtenének rajta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra