Ne görcsöljünk, itt a nyár!

Engedd meg, hogy megosszak veled egy történetet, hogy te is felkészülten tudj elindulni a nyaralásodra! (x)

Barátnőimmel nyaralást terveztünk. Úti célként Olaszországot választottuk: a csodálatos tájak, a nagyszerű ételek és persze a sok lelkes pasi mindannyiunk fantáziáját beindította. Firenzében foglaltunk szállást. Számunkra is meglepő módon sikerült elindulnunk viszonylag kora reggel, úgyhogy délután már Firenze főterén, a Piazza Vecchia-n kapucsínóztunk. Azt terveztük, hogy egy kiadós vacsora után fedezzük fel az éjszakai életet. Rendeltünk is az egyik főleg külföldiek által látogatott vendéglőben. Tipikus olasz fogásokat választottunk: pastát és lasagnét salátával, ám csalódottan állapítottuk meg, hogy még nálunk a sarki pizzériában is ízletesebben, és főleg kevésbé zsírosan készítik ezeket az ételeket.

Már az étteremben éreztem, hogy valami probléma van a gyomrommal, de igyekeztem nem törődni vele, és belevetni magamat az éjszakai életbe. A klubok helyiekkel voltak tele, és arra sem kellett sokáig várnunk, hogy táncpartnerekre leljünk: pillanatok alatt olasz fiúk gyűrűjében találtuk magunkat. Én azonban ekkor már nem tudtam részt venni ebben: a gyomrom ugyanis olyan hevesen görcsölt, hogy vissza kellett mennem a hotelba. A szobámban szerencsére gyorsan megleltem a Buscopan Forte görcsoldó tablettát, amelyet még otthon elcsomagoltam. A gyógyszer, mint mindig, most is gyorsan hatott, vissza is tudtam menni a többiekhez és csatlakoztam a felhőtlen szórakozáshoz.

Ne a hasi görcsökről szóljon a nyaralás!

Ettől kezdve azonban szigorúan kerültük a turistahelyeket, és kizárólag a lovagjaink segítségével meglelt családi, autentikus olasz kisvendéglőben bonyolítottuk étkezéseinket. A tanulság pedig két dolog: egyrészt érzékeny gyomrúak csak óvatosan fogyasszák a helyi fogásokat, mert a szokatlan ízek és fűszerek kellemetlen meglepetést okozhatnak, másrészt pedig az, hogy útipatikánkból soha ne hiányozzon a gyors és hatékony görcsoldó gyógyszer. Ebből a szempontból ideális választás a Buscopan Forte tabletta, amely a hasi-, gyomor-, bélrendszeri, vese- és epegörcsök mellett a menstruációs görcsöket is gyorsan és hatásosan szünteti meg. Ráadásul természetes eredetű.

A Buscopan Forte segítségével ez az este egy felejthetetlen élmény volt!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra